Országgyűlési Napló - 2019. évi nyári rendkívüli ülésszak
2019. június 20. csütörtök - 76. szám - Az ülésnap megnyitása - Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK: - KOVÁCS SÁNDOR (Fidesz):
409 családnak szán, akik tesznek azért, hogy a magyar gazdaság fennmaradhasson. Azt gondolom, hogy ez az alapvető különbség az ideológiában: a mostani kormány a magyar nemzet fenn maradásának lehetőségét vizsgálja támogatásokon keresztül, akár a gazdaságvédelmi akcióterv kidolgozásával, akár a családtámogatási rendszer szélesítésével, növelésével. Nézzük meg a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatását, hiszen azt gondol om, ez is egy olyan vita jelenleg az ellenzék és a kormánypárt között, amely egészen 2012ig nyúlik vissza. Akkor a kormány úgy döntött, hogy az egészségkárosodott emberek nyugellátása ne a nyugdíjkasszából kerüljön folyósításra, hanem hozzon létre egy más ik kasszát, amelyből ez finanszírozható. Ehhez viszont az embereknek egy fordított arányos vizsgálatát vezette be, amikor nem az egészségkárosodás mértékét, hanem az egészségmegmaradás mértékét méri, és ahhoz még hozzátesz egy komplex vizsgálatot, rehabili tációs és szociális háttér vizsgálatával. Így az emberek nem az egészségkárosodásból kiindulva egyfajta nyugdíjban részesülnek, hanem a megmaradt egészségállapotuknak megfelelően lehetőséget kapnak a rehabilitációra, kiki korának megfelelően, hiszen azóta már változott ez a törvény, és a saját jogú nyugdíjkorhatárhoz közeledve öt éven belül már semmiféle felülvizsgálatra nem kell menni. Tehát mondjuk úgy, hogy jelen pillanatban az 59 éves férfiaknak és az 58 éves nőknek garantálva van az a fajta rehabilitá ciós nyugdíj, amely biztonságossá teszi, de nem zárja ki őket abból a rendszerből, amely jelen pillanatban több mint 365 akkreditált munkáltatónak körülbelül 31 ezer munkavállalóját jelenti, hogy belépjenek abba a rendszerbe, és ez a költségvetés, ez a kor mány 2020ra 1,5 milliárddal többet is tesz a rendelkezésre álló forráshoz. Nemhogy nem engedjük el tehát ezeknek az embereknek a kezét, hanem folyamatosan nyomon követjük, és megpróbáljuk az ő életminőségüket azzal a fajta foglalkoztatási lehetőséggel biz tosítani, amelyet rehabilitációnak hívunk. Engedjenek meg nekem egyetlenegy példát, hogy az egészségkárosodást és az egészségmegmaradást szemléltessem! Ha egy közgazdásznak, ne adj’ uramisten, amputálni kell a lábát, tehát szerzett fogyatékossága lesz, de az épített környezete, a munkahelye teljesen akadálymentes, akkor ő gyakorlatilag száz százalékban tudja végezni a munkáját. Tehát az egészségkárosodás mértéke zavarja ugyan, mert valóban műlábbal és egyéb eszközökkel kell élnie, de magát a munkaviszonyát, illetve a közgazdasági gondolkodását nem. Ha ugyanez az ember esetleg kamionsofőr, akkor pedig százszázalékos rokkantságról, nulla egészségmaradványról beszélünk. Tehát a foglalkoztatásának, a végzettségének megfelelő rehabilitációról is beszélhetünk, a m egváltozott munkaképességű embereknek ez a komplex vizsgálata ezt is jelenti, hogy személyre szabottan kell ezt megtenni. (9.20) Tehát summa summarum, a 2020as költségvetés nagymértékben odafigyel, és másfél milliá rd forinttal emeli is ezeknek a munkavállalóknak a lehetőségeit. Az ápolási díjról és a gyermekek otthongondozási díjáról engedjenek meg néhány szót. Ebben is nagy a vita, és fel kell hogy idézzem - bár az ellenzékiek mindig felháborodnak, hogy ebben a vit ában azt mondjuk, hogy ők nem vettek részt , az ápolási díj mértékének - idézőjelben - kierőszakolása, lobbizása ellenzéki formációkban nagyon nagy hangot kapott, és amikor a kormány ezt előterjesztette és szavazni kellett róla, akkor pedig síppal, dobbal , nádihegedűvel, mindenféle szirénával akadályozták meg, hogy megszavazzuk, de ezt a kormánypárt felelősen akkor is megszavazta, és azoknak a súlyosan beteg gyerekeknek az ápolási díját 100 ezer forintra emelte, a 2020. évben pedig ez már 123 910 forint le sz, és minden évben emelkedik 5 százalékkal, amíg utol nem éri a normál minimálbért. Tehát azt gondolom, hogy az ápolási díj és a gyermekek otthongondozási díja is egy olyan új, de ugyanakkor felelős gondolkodást mutat a kormány részéről, amely a 18 év ala tti ápolásra szorult hozzátartozójának a teljes munkaidőben foglalkoztatott hozzátartozóját illeti.