Országgyűlési Napló - 2019. évi nyári rendkívüli ülésszak
2019. június 19. szerda - 75. szám - Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése - ELNÖK: - MOLNÁR GYULA (MSZP):
354 szerint minél több mindent kell odadelegálni, ahol több lehetőséggel és több információval rendelkező döntéshozók vannak. (17.30) Elhangzott ma már a frakcióvezetőnk vezérszónoklatában, hogy a 18,4 százaléka a teljes költségvetésnek, amit az államra költenek, 4000 milliárd forintot - ez elképesztő. Ez azt mutatja, hogy nagyon komolyan próbálnak meg mindent felfelé tolni. Nyilván majd el fogják magyarázni, hogy az nem erre vonatkozik, meg hogy ez nagyon sok alrendszernek a finanszírozására vonatkozik, de azért én foglalkoztam a választókörzetem okán a szemétszállítás kérdésével, és a szemétszállítás ilyen szempontból szerintem nagyon világosan mutatja azt, hogy vannak területek, amelyeken nem lehet központosítani, nem szabad megtenni azt, ho gy nagyon távol kerüljön az a szereplő, aki a helyi probléma megoldására hivatott lenne. Ezek a dolgok egyszerűen nem működnek, vízfejek lesznek, előbbutóbb egyre távolabb kerül a probléma attól, akinek azt meg kell oldania, és egyszerűen maga a szolgálta tás fog csökkenni. És persze a centralizáció - és itt akartam kitérni Pósán képviselő úr beszólására , igen, a centralizáció egyik, szerintem eklatáns példája a Tudományos Akadémiával kapcsolatos döntés. Nagyon kevés olyan dolog van a világban, amihez nem vagy nagyon ritkán nyúlnak hozzá még olyan hatalmak is, amelyek azért mindent megpróbálnak átalakítani, nekem az volt a meggyőződésem, hogy az önök politikai bátorsága, tehetsége és akarata soha nem fogja elérni az Akadémiát - ebben tévedtem. Innentől kez dve, azt gondolom, nincs semmilyen fajta korlát. Ami az önkormányzatiságot illeti - és egy picit erre akartam rákanyarodni , többféleképpen lehet egy önkormányzatnak az autonómiáját csökkenteni. Most kicsit kritikus és önkritikus is leszek. Az elmúlt 29 e sztendőben a különböző hatalmak ezt többféleképpen próbálták meg megtenni. Lehet úgy, hogy a hatásköröket korlátozzuk, és lehet úgy, hogy valamilyen formában a forrásokat csökkentjük. Még egyszer mondom: az elmúlt 29 esztendőben hol erre, hol arra láttunk példákat, ebből a szempontból nyilvánvalóan a 12 esztendei baloldali kormányzás is követett el bizonyos hibákat, mi sokkal inkább forrásoldalról. Önök azonban, azt látom, ezt megpróbálják tökélyre fejleszteni, és gyakorlatilag mind a forrásoldalon, mind pe dig a hatásköri oldalon megpróbálják egyre inkább az önkormányzatokat egy ilyen közepes erősségű tanácsrendszer irányába terelni, tehát tulajdonképpen egyre kevesebb feladattal, egyre kevesebb hatáskörrel, egyre szűkülő forrással megpróbálni mindezt elvége zni. Azt mondta a miniszter úr, és ezt örömmel használják, hogy feladatfinanszírozás. Tényleg felejtsük már ezt el! Ez iszonyat jól hangzik, tudom, fogják is majd ezt mondani, meg is fogják majd védeni (Dr. Kovács Zoltán közbeszól.) , de nincs feladatfinans zírozás Magyarországon. Az lenne a feladatfinanszírozás, ha egyszer tényleg végignéznék a feladatokat, megnéznék, hogy az mennyibe kerül Ipolytarnócon, és megnéznék, mennyibe kerül a Belvárosban meg Szombathelyen, és azt lehetne, hogy bárki bárhol Magyaror szágon, bármilyen településen bemegy egy önkormányzathoz, akkor azt a fajta állami szolgáltatást, amire neki hatásköre, feladata és lehetősége van, azt ugyanazon a színvonalon megkapná. Nézzék már meg, Budapesten a segélyek nem egyformák a különböző kerüle tekben! Nincs. Ez ma egy csökkentett normatív finanszírozás. Valamikor egyszer kialakult, hogy milyen feladatokra szoktunk pénzt adni, ebből lett egy képzett szám, és ebből kezdenek el ideoda reszelgetni és faragni. Ez nem feladatfinanszírozás. Önök ezt m ondják, mert ez lényegesen jobban hangzik, mint az, ami eddig volt, valamin mindenképpen változtatni kellett. És azt, hogy 23 milliárd forinttal emelkedik az önkormányzatok támogatása, ezt úgy adják el, mint valami fényes győzelmet. Ugye, itt 2950 milliárd ról beszélt a miniszter úr, ebből, ha jól értettem, 750 az, ami szűken az állami pénz, na de könyörgök, 23 milliárddal 3200 települési önkormányzat pénze nő, ez még egy egyharmadnyi Puskás Stadion sincsen! Ilyenkor, amikor - é s ezt akartam az előbbi kapcsán is elmondani - önök kiragadnak ilyen számokat, és tényleg úgy viselkednek, mint hogyha az valami elképesztő nagy dolog lenne, hogy már 4 milliárd, 5 milliárd forint van erre vagy arra a területre, akkor belegondolnak abba, h ogy