Országgyűlési Napló - 2019. évi tavaszi ülésszak
2019. március 20. szerda - 62. szám - A közigazgatási bíróságok függetlenségét biztosító további garanciákról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - HENDE CSABA (Fidesz)
954 elektronikus jegyrendsz erével kapcsolatosan, az nem kapcsolódik az elektronikus személyi igazolványhoz, és éppen most fordul abba az irányba, hogy majdan a kialakítandó rendszer teljes egészében valóban az eszemélyihez kapcsolódjon. Az eszemélyi teljes körű használatának és a rendszer kiterjesztésének a feltétele, hogy az összes magyar állampolgár rendelkezzen ezzel a személyi azonosítóval. Nyilván ezzel szemben, főleg az idősek körében, egyfajta idegenkedés van, ettől függetlenül azt mondhatom, hogy jelen pillanatban most már több mint 4 millió 300 ezer eszemélyiigazolvány került kiadásra. A közeljövőben jönni fogunk törvényjavaslatokkal, többek között azért is, hogy például azok az időskorúak, akik visszavonásig érvényes személyazonosító okmánnyal rendelkeznek, a lehető legkö nnyebben, a legkevesebb bürokráciával hozzájussanak vagy megkapják majd az elektronikus ügyintézéshez, az orvosi ellátáshoz, a receptkiváltáshoz, az adórendszerben alkalmazható személyi igazolványt. Tehát ebben, én úgy látom, hogy jól haladunk előre, és az a 20212022re kitűzött cél, hogy ez teljes körűvé válhat, ma is úgy látom, hogy ez járható. Én biztos vagyok abban, hogy ezek az intézkedések segíteni fogják egyfelől a bürokrácia felesleges részének a lenyesését, másfelől pedig az elektronikus ügyintézé s mindenki által vált elterjedését. Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, Pogácsás Tibor államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 óráig van lehetőségünk. A közigazgatási bíróságok függetlenségét biztosító további garanciákról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig Soron következik a közigazgatási bíróságok függetlenségét biztosító további garanciákról szóló törvényja vaslat általános vitája a lezárásig. A Hende Csaba, Völner Pál és Gulyás Gergely fideszes képviselő urak által benyújtott előterjesztés T/5241. számon a parlamenti informatikai hálózaton elérhető. Elsőként megadom a szót Hende Csaba alelnöktársamnak, a nap irendi pont előterjesztőjének. Öné a szó. HENDE CSABA (Fidesz) , a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Audiatur et altera pars - hallgattassék meg a másik fél is. Ez a jogászok által gyakran idézett mondat, a párbeszédre, az egyensúlyteremtésre törekvés követelménye egyfajta mottóként szolgálhat, amikor a közigazgatási bíróságok függetlenségét biztosító további garanciákról szóló törvényjavaslat kerül az Országgyűlés elé. Engedjék meg ezért, tisztelt képviselő társaim, hogy e vezérfonal mentén haladjak, és ismertessem, hogy az önök előtt fekvő javaslat miként segítheti még inkább elő, hogy az állam cselekvéseivel szembeni bírói kontrollt egy független, jogállami, professzionális és hatékony közigazgatási bíróság i szervezet láthassa el 2020. január 1jétől. A közigazgatási bíróságokról szóló 2018. évi CXXX. törvény, valamint a közigazgatási bíróságokról szóló törvény hatálybalépéséről és egyes átmeneti szabályokról szóló 2018. évi CXXXI. törvény, ahogy az annak id ején Trócsányi László igazságügyi miniszter úr expozéjában is elhangzott, az önálló közigazgatási bíráskodás teljes körű megteremtésének a végállomását jelentik. A téma iránt régóta érdeklődő jogászként, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnökeké nt és egyben a Törvényalkotási bizottság elnökeként kiemelt figyelemmel követtem a közigazgatási bíróságok felállításával kapcsolatos jogalkotási folyamatot.