Országgyűlési Napló - 2019. évi tavaszi ülésszak
2019. március 5. kedd - 58. szám - A 2020. évi Dubaji Világkiállításon történő magyar megjelenés sikeres megvalósításához, továbbá egyes nemzetközi nagyeseményekhez kapcsolódó rendelkezésekről szóló törvényjavaslat kivételes eljárásban történő összevont vitája - ELNÖK: - TAKÁCS SZABOLCS FERENC, a Miniszterelnökség államtitkára:
489 nemzeti büszkeségünket, összetartozásunkat, nemzeti érzésünket, identitásunkat és egyébként a v ilágban elfoglalt helyünket, országimázsunkat is javítja. Itt a mi célunk az, hogy ezeken a rendezvényeken a lehető legjobban álljon helyt Magyarország, mind egyébként a dubaji világkiállítá son, ahol, azt gondolom, igen ambiciózus célt tűzött ki magának a szervezőgárda: ahogy Takács Szabolcs államtitkár úr, miniszteri biztos úr elmondta, kettőmillió látogatót várnak a pavilonunkba; azt gondolom, ez egy ambiciózus cél. Minekünk az a feladatunk , hogy ebben támogassuk a kormányt, hiszen a milánói - Gréczy képviselőtársam konzekvensen Torinóról beszélt - világkiállításon 1,4 millió körül volt a magyar pavilon látogatottsága, és mindennap magyar programok, különböző zenei, kulturális, gasztronómiai programok történnek a magyar pavilonban. Egy ambiciózus cél a kétmillió. Nekünk szerintem segítenünk kell a kormányzatot abban, hogy ezek a célok megvalósuljanak, és önöket meg arra kérem, azért gondolják át az álláspontjukat, és tegyék mellé a szavazatuk at, hiszen ezek az események tovább öregbítik Magyarország jó hírnevét. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megkérdezem képviselőtársaimat, hogy kíváne valaki még a vitában felszólalni. (Senki sem jelent kezik.) Jelentkezőt nem látok. Az összevont vitát lezárom. Megkérdezem Takács Szabolcs államtitkár urat, hogy kíváne válaszolni. (Jelzésre:) Tíz perc az időkerete. Államtitkár úr, parancsoljon! Öné a szó. TAKÁCS SZABOLCS FERENC, a Miniszterelnökség államt itkára : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselők! Tisztelt Ház! Annyi mindent hallottunk itt az előző, nem tudom, másfél órában, mindenféle összehordott állításokat, hazugságokat, inszinuációkat, hogy azt mondom, erre mindenképpen reagálnom kell. A r otációs rendben helyet foglaló jegyző úr részéről hangzott el egy olyan mondat, hogy jogos és elvárható lenne, hogy a kérdésekre kapjanak válaszokat. Én meg azt gondolom, hogy jogos és elvárható lenne, hogy a kijelentő mód és a feltételes mód szakszerű has ználata hangozzék el a tisztelt Házban. Ön olyan állításokat fogalmazott meg, más képviselőkkel együtt egyébként, amelyek a vegytiszta demagógiának egy elég magas szintjét reprezentálták vagy mutatták be (Dr. Lukács László György: Ezt pont a Miniszterelnök ségről állítani! Mi is így gondoljuk.) , ez nagyon szomorú és nagyon kiábrándító. Úgy látom, hogy önök csak szóban támogatják azt, hogy Magyarország meg a magyar emberek teljesítményét a világ közvéleménye elé tudjuk tárni akár hazai rendezésű események ker etében, akár egy ilyen nagy volumenű világesemény keretében, mint a dubaji világkiállítás. Igazából szomorúsággal és nagyon kiábrándultan hallgattam mindezeket, amiket önök mondtak, de ez van, ezzel kell együtt élni. Mindemellett én is arra bátorítanám önö ket, hogy hallgassanak a lelkiismeretükre, a kormánypárti képviselők ösztönzésére, bátorítására. Azt megértem, hogy önöknek fáj a kormány sikere, de hogy az miért fáj, hogy Magyarországnak sikere lesz, azt nem egészen értem, és azt se, hogy miért fáj önökn ek az, hogy Budapest fejlődik, modernizálódik. (Farkas Gergely: Úgyse fogod megérteni!) Gréczy képviselő úr azt mondta, hogy szakmai kifogások hangzottak el. Minden tisztelettel én ezeket vegytisztán politikai kifogásként tudom csak értékelni, szakmaiság c sak elvétve volt ebben. (Rig Lajos: Miért nem közben reagáltál?) Ön azt is állította, hogy a Fideszkormány előtt is létezett Magyarország, akkor is voltak események. Ha már szóba került, mert önök itt behozták a milánói expót, a vizes világbajnokságot, Sz őcs Gézát meg nem tudom, még mit, emlékeztetném a képviselő urat, hogy 2010ben Sanghajban volt egy világkiállítás, érdemes lenne azt is megnézni. Akkor a D24es ügynök néven elhíresült elvtársuk volt az, aki ezt szervezte, azt hiszem, 6,5 milliárd forint nyomát keressük azóta is, tehát érdemes lenne Sanghajról is beszélni. (Gréczy Zsolt: Bűncselekmény? Ilyesmi? - Elnök csenget.)