Országgyűlési Napló - 2019. évi tavaszi ülésszak
2019. március 5. kedd - 58. szám - A 2020. évi Dubaji Világkiállításon történő magyar megjelenés sikeres megvalósításához, továbbá egyes nemzetközi nagyeseményekhez kapcsolódó rendelkezésekről szóló törvényjavaslat kivételes eljárásban történő összevont vitája - ELNÖK: - TAKÁCS SZABOLCS FERENC, a Miniszterelnökség államtitkára:
490 Ha már szóba került Milánó, amit gondolom, csak nyelvbotlásként Torinóként említett több alkalommal, Milánó kapcsán is azt mondom , hogy méltatlan és mindent elmond az önök hozzáállásáról, vagy ez a sámándob akadt be csak önöknek, miközben az is elhangzott, hogy Milánóban is másfél millió ember látogatta azt a magyar pavilont, és valóban nagyon komoly országpromóciós, turisztikai, ga zdasági eredményeket produkált az országnak. Ezek ilyen általános megjegyzések voltak csak az önök hozzászólásai kapcsán. Hogy ennél fontosabb dolgokról is beszéljünk, azt önök is itt elismerték akarvaakaratlanul, hogy nyilvánvalóan olyan rendezvényekről van szó, amelyek esetében nincsen még precedens arra, hogy hogyan kell erre felkészülni. Önmagában az, hogy egy esemény megrendezése kiderül vagy egy esemény megrendezési jogát megkapjuk, nem jelenti azt, hogy mindjárt másnap be tudunk nyújtani egy olyan t örvényelőterjesztést, amely a teljes tervezésre, lebonyolításra, kivitelezésre, fenntartásra lehetőséget ad. Azt gondolom, az belátható, ha valóban szakmailag közelítenék meg ezt az egész kérdést, hogy hosszabb időt, több hónapot vesz igénybe, amíg egy ad ott esemény körülményeit feltárjuk, előkészülünk, konzultálunk, különösen akkor, ha egy másik országgal közösen rendezünk egy eseményt. (11.00) De sorrendben haladva először hadd beszéljek az időben legközelebb megrendezésre kerülő városi világjátékokról . Keresztes képviselő úrnak volt ezzel kapcsolatban konkrét kérdése, igyekszem erre kielégítő választ adni önnek. Valóban volt egy kormányhatározat, amely közel 3 milliárd forintos költségvetéssel tervezett. Ahogy mondtam is önnek korábban, ez nem egy végl eges összeg, a világjátékok jogtulajdonosával folyamatosan tárgyalásban vagyunk, hogy ezt az összeget kicsit lejjebb tudjuk nyomni. Ez függ attól is, hogy milyen sportesemények kerülnek megrendezésre. Tehát ez egy folyamatban lévő ügy, természetesen a nyil vánosság elé fogunk jönni mindenféle konkrét részlettel. Ez egy folyamatban lévő tárgyalás, tehát pillanatnyilag konkrét összeget nem fogok tudni önnek mondani, mert nem akarom, hogy olyan hivatkozási alap legyen, amely aztán később mindenféle további váda kra ad majd alapot. De a nyilvánosságot, illetve a Ház nyilvánosságát értelemszerűen be fogjuk vonni ebbe az ügybe. Ahogy mondták, ez egy olyan esemény lesz, amire korábban még nem volt precedens. És önök kizárólag ezen az alapon is támadják, hogy miért re ndezünk olyan játékot, amiről nem lehet tudni, hogy mennyire fog bejönni. Azt gondolom, hogy ez egy mentalitásbeli, filozófiabeli különbség. Valaki itt utalt arra, hogy a FideszKDNP vezette kormány nem azt a filozófiát követi, hogy merjünk kicsik lenni, m i úgy gondoljuk, hogy aki mer, az nyer. Készültek persze hatástanulmányok, nagyjából tudjuk, hogy egy ilyen eseményen hogyan lehet megszólítani a magyar társadalmat, különösen a fiatalokat, hogyan lehet felhívni őket a sport szeretetére, egy egészségtudato s, sportszerető életmódra. Tehát mi ennek a kockázatát vállaljuk, és azt gondolom, hogy Budapest ismét egy olyan esemény kapcsán kerül a világ közvéleményének a fókuszába, amely mindannyiunk számára majd büszkeséget fog jelenteni. A dubaji világkiállítás, ahogy a neve is mutatja, Dubajban kerül megrendezésre. Gondolom, ez nem újszerű információ önök számára. És talán az is mindenki számára világos, hogy ez a város Európán kívül helyezkedik el, a világnak egy olyan részében, amely korábban soha nem rendezett még ilyen világeseményt, holott a világkiállításoknak a története több mint 150 évre nyúlik vissza. Értelemszerűen nagyon sok olyan körülmény folyamatosan alakul és merül fel a szervezők részéről, amely a részt vevő mintegy 190 országnak is folyamatos és újszerű információs bázist jelent. (Az elnöki széket Jakab István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Ha megengedik, egy anekdotát a diplomáciai élményeinkből és tapasztalatainkból elmondanék önöknek. A korábbi ausztrál miniszterelnököt, Kevin Ruddot - külügyminiszter is volt - nagyon sokan támadták az ausztrál parlamentben hasonlóan korrekt és kicsit sem demagóg vádakkal, hogy miért utazik olyan sokat, és az volt a válasza, hogy a külföldieknek nagyon furcsa szokásaik vannak,