Országgyűlési Napló - 2019. évi tavaszi ülésszak
2019. március 5. kedd - 58. szám - A 2020. évi Dubaji Világkiállításon történő magyar megjelenés sikeres megvalósításához, továbbá egyes nemzetközi nagyeseményekhez kapcsolódó rendelkezésekről szóló törvényjavaslat kivételes eljárásban történő összevont vitája - DR. STEINMETZ ÁDÁM (Jobbik): - ELNÖK: - NACSA LŐRINC (KDNP):
488 ihletett pavilon, ezek mind a s ajtóban elhangzott nyilvános információk. Semmilyen belsős információ, semmilyen kormánypárti frakcióüléseken nyilvánosságra hozott pluszinformáció nem szerepel ebben, ezek mind a sajtóban lelhető nyilvános információk. És hogy nem lenne ennek a programnak egyébként felelős személye? Tavaly óta Takács Szabolcs miniszteri biztos vezeti a dubaji világkiállításra a felkészülésünket és a részvételünket. Éppen ma reggel, a Kossuth rádióban - tehát ki kell lépni ebből a zsúrpubi, alfahíres világból , a közmédiáb an (Moraj a Jobbik soraiban.) Takács Szabolcs államtitkár és miniszteri biztos mondta el a Makoveczörökség bevonását a pavilon tervezésébe. Gulyás Gergely miniszter úr a legutóbbi kormányinfón elmondta, és utána még a balliberális média lapjai is, mindenk i megírta a húszezer fős multifunkciós csarnokot. Ő elmondta, válaszolt ott az összes felmerülő kérdésre, és azt is elmondta, hogy a helyszínt a tárgyalások miatt nem hozzák nyilvánosságra, én sem tudom a helyszínt. Azért nem hozzák nyilvánosságra, mert az államnak meg kell venni a területet, és felesleges kockázatoknak és áremelkedésnek lenne kitéve, ha ezt itt a nyilvánosság előtt tárgyalnánk meg. Ezek mind nyilvános információk, csak önök ezt a „van sapka, nincs sapka” effektust próbálják alkalmazni: egy szer az a probléma, hogy sürgősséggel fogadjuk el, máskor az a probléma, hogy nincs idő egyszerre felépíteni, és nincs idő megcsinálni, megtervezni és kivitelezni ezeket az eseményeket, és az ezen eseményekre való felkészülésre nincs idő. Ön ugyanabban a f elszólalásában kétszer elmondta, hogy mennyire botrányos, hogy ezt sürgősséggel és gyorsan tárgyalja az Országgyűlés, és elmondta, hogy egyébként mennyire nincs idő erre, és milyen rövid idő áll rendelkezésre, ezért nyilvánvalóan nem lesz minőségi munka. M ost akkor döntsék el, hogy melyik oldalon állnak! A fapótlásra szeretném mondani Hajdu képviselő úrnak, hogy a törvényben benne van a garancia, a 2. és 3. pontban is biztosíték van arra, hogy az önkormányzatokkal közösen a zöldterületeket kiemelt védelem i lleti meg, és a faveszteséget pótolni kell; benne van, el kell olvasni, ez így benne van. Önök folyamatosan a vizes vbt hozzák ide példának, és itt Steinmetz képviselőtársam egyébként korrekt felszólalására is szeretnék reagálni, hogy rendkívül sok járulé kos pozitív hatása is van egy ilyen sporteseménynek. Nézzék meg az akkori számokat, hogy Magyarországon, főleg a budapesti és a Budapest környéki szállodák, éttermek, múzeumok, műemlék épületek, fürdők milyen mértékben voltak telítettek és kihasználtak, me g a látogatószám milyen mértékben nőtt azokban az időszakokban és az azutáni időszakban is, hiszen sok millió ember Európa- meg világszerte látta azokat a felvételeket az óriás toronyugrásról vagy a Városligetről, vagy a Duna Arénáról, vagy egyébként amiko r a riporterek meg az operatőrök körbesétáltak a városban, hogy milyen gyönyörű fővárosban élünk. Ezért fontos, hogy ezt a globális sportfővárosi mentalitásunkat és címünket próbáljuk megőrizni, és mindent megtegyünk azért, hogy még több ilyen esemény jöjj ön ide. Ezeknek a plusz gazdasági hatásai teljesen világosan látszanak a turisztikai számokban, erről tavaly decemberben vitatkoztunk pont egy turisztikai tárgyú törvénynél, és akkor ezeket a kormány képviselője el is mondta, hogy a legújabb statisztikák s zerint ezeknek az eseményeknek a hatására egyébként a főváros mind kulturális, mind művészeti, mind sportértéke és egyébként turisztikaigazdasági értéke is hogyan nő. Tehát ezt ilyen szempontból egyben kell szerintem nézni és hangsúlyozni, és ezért nem ér tem azokat a vádakat, amelyek felkészületlenségről, felelős vezetők kijelölésének hiányáról szólnak. Pontosan egyetértek képviselőtársammal abban, hogy ez nem pártpolitikai ügy, ezért szeretnénk kérni a támogatásukat, és pontosan nem azért. Például Szegede n szocialista polgármester van, és az egyik fő helyszín lesz, a csarnok bővítésre fog kerülni. Egyébként ezek a bejelentések az önkormányzati választás előtt fognak megtörténni, és már most is erről beszélünk. Ha ilyen logikával gondolkoznánk, akkor pontos an ellene menne annak, amit ön mond. Pontosan arról van szó, hogy itt nem pártpolitikai szempontokat veszünk figyelembe, hanem azt vesszük figyelembe, hogy ez a