Országgyűlési Napló - 2019. évi tavaszi ülésszak
2019. június 11. kedd - 70. szám - Móring József Attila (KDNP) - a Miniszterelnökséget vezető miniszternek - „Hogyan bővül a falugondnoki, tanyagondnoki szolgáltatás?” címmel - ELNÖK: - MÓRING JÓZSEF ATTILA (KDNP):
1659 Köszönöm szépen, elnök úr, és elnézést az előbbi túllépésért. Államtitkár úr, abban valóban sok igazság van, amit ön elmondott, és valóban nem kell itt állást foglalni ebben a kérdésb en, a két szervezetnek a vitájában. Én arra próbálnám ebben a felszólalásomban felhívni a figyelmét, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom kezdettől fogva, az első pillanattól mondta, hogy ezek a jogszabályok nem jók. Bármilyen ötpárti, utána hétpárti, tö bbpárti egyeztetés volt, mindig jeleztük az Igazságügyi Minisztérium felé azt, hogy ezek a problémák előbbutóbb összpontosulni fognak, és össze fognak gyűlni, és ezek megoldhatatlan problémákká fognak válni. Mi többször jeleztük azt önnek is, államtitkár úr, hogy milyen módon kellene változtatni a jogszabályokon, hogy ezeket az áldatlan állapotokat elkerüljük, hogy az állampolgároknak az igazságügybe, a független igazságügybe vetett bizalma ne sérüljön, azért, hogy a bíróság függetlenségében, a bírák függe tlenségében való bizalma ne sérüljön az állampolgároknak. Szerintem ez mindenképpen a tárca felelőssége, hogy nem történt már ebben jogszabályváltozás. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.) (Hiszékeny Dezsőt a jegyzői székben Szabó Sándor váltja fel. ) ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Viszonválasz illeti meg az államtitkár urat. Parancsoljon, államtitkár úr! DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Képviselőtársam emlí tette, hogy a kezdetektől megvoltak az aggályaik, de arra azért szeretném felhívni a figyelmet, hogy az eredetileg megalakult OBT és az OBH viszonyában a teljes időszak alatt semmiféle olyan disszonancia vagy olyan vita nem merült fel, ami azt jelentette v olna, hogy jogalkotói oldalról be kellene avatkozni ebbe a folyamatba. Az is látszik, hogy a mostani OBT egyes tagjai, hogy úgy mondjam, markánsan, akár politikai szerepvállalást is felvetve - amit egyébként az egyikük konkrétan kimondott, hogy ezektől a b íráknak nem kell félnie, ami a hatalmi ágaknak a szétválasztását szerintem sértheti - gyakorlatilag felvettek egy olyan ellenzéki úgymond pozíciót, ahol nem felügyeleti, hanem irányítási jogokat követeltek az OBH fölött, tehát van ilyen értelmezés is. (16 .40) Összességében azt tudom mondani, hogy természetesen, ha szükségessé válik olyan jogszabályi beavatkozás, amely ezt a viszályt hosszú távon kiiktatja, akkor azt a parlamentnek nyilvánvalóan majd mérlegelnie kell. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypá rtok soraiban.) Móring József Attila (KDNP) - a Miniszterelnökséget vezető miniszternek - „Hogyan bővül a falugondnoki, tanyagondnoki szolgáltatás?” címmel ELNÖK: Megköszönöm az államtitkár úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Móring József Attila, a KDNP képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a Miniszterelnökséget vezető miniszternek: „Hogyan bővül a falugondnoki, tanyagondnoki szolgáltatás?” címmel. A miniszter úr halaszthatatlan közfeladat ellátása miatt válaszadásra Az bej Tristan… Bocsánat, válaszadásra Orbán Balázs államtitkár urat jelölte ki. Kérdezem képviselő urat, elfogadjae a válaszadó személyét. (Móring József Attila: Természetesen.) Igen. Öné a szó. Bocsánat, államtitkár úr! MÓRING JÓZSEF ATTILA (KDNP) :