Országgyűlési Napló - 2019. évi tavaszi ülésszak
2019. június 11. kedd - 70. szám - Móring József Attila (KDNP) - a Miniszterelnökséget vezető miniszternek - „Hogyan bővül a falugondnoki, tanyagondnoki szolgáltatás?” címmel - ELNÖK: - DR. ORBÁN BALÁZS, a Miniszterelnökség államtitkára:
1660 Köszön öm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A kormány kezdetektől elkötelezett a kistelepüléseken élők életminőségének javítása mellett, mellyel a Kereszténydemokrata Néppárt is egyetért, és támogatja az ezt szolgáló intézkedéseket . A kormány tervei szerint a kistelepülések kiemelt támogatása tovább folytatódik. A következő években több száz településen indulhat új falugondnoki vagy tanyagondnoki szolgálat, az önkormányzatok ehhez az eddiginél nagyobb állami támogatást vehetnek majd igénybe. A „Magyar falu” program keretében a gondnoki szolgálatok számára gépjárműbeszerzési pályázat áll rendelkezésre, erre 5 milliárd forint, bérezésre pedig 3 milliárd forint keretet biztosít a kormány. Falugondnoki, illetve tanyagondnoki munkakörbe a megfelelő alapképzést követően vehet fel alkalmazottat az önkormányzat. A gondnok feladata, hogy közvetlenül személyesen vegyen részt a település szociális ellátórendszerében, az étkeztetésben, a házi segítségnyújtásban, a közösségi és szociális informáci ók szolgáltatásában. Háziorvosi rendelésre vagy egészségügyi intézménybe szállíthatja a rászorulókat, vagy gyógyszereket válthat ki nekik. Az oktatást segítve az óvodáskorú, illetve iskoláskorú gyerekeket szállíthatja az adott intézményekbe. A közösségi mű velődési, sport- és szabadidős tevékenységek szervezésében vesznek részt, és segítenek az állampolgárok hivatalos ügyeinek intézésében is. Magyarországon több mint ezer településen működnek ilyen szolgálatok. Munkájukkal pótolhatatlan segítséget nyújtanak azokon a kistelepüléseken, ahol nem épültek ki vagy nincsenek jelen a szükséges intézmények, ezért máshova kell szállítani az ott élőket. Tisztelt Államtitkár Úr! Úgy gondolom, mindannyiunk nevében mondhatom, hogy a jól működő szociális és önkormányzati el látórendszer folyamatos fejlesztése, a körülmények javítása, a tisztességes bérezés biztosítása szintén elengedhetetlen feladat. Kérdezem tehát tisztelettel, hogy hogyan bővül, hogy változik a falugondnoki, tanyagondnoki szolgálat munkája a jövőben. Köszön öm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Orbán Balázs államtitkár úrnak, akit megkövetek, hogy nem őt jeleztem először. Parancsoljon! DR. ORBÁN BALÁZS, a Miniszterelnökség államtitk ára : Nagyonnagyon szépen köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Magyarország Kormányának fontos a magyar emberek és a magyar vidék sorsa. Azt látjuk, hogy a baloldali kormányok tönkretették a magyar agráriumot, elszegényítették a magyar vidéket, külföldiek kezére játszották a magyar földeket, és az általuk okozott kár nemcsak elszegényedett, kiüresedett falvakat, leromlott épületeket jelentett, hanem a vidéki élet, a falusi környezet szépségét, a hagyományokhoz való kötődést, a köz össéghez való tartozást is megpróbálták ezáltal lerombolni vagy megszüntetni. Pedig mi azt gondoljuk, Magyarország nincs magyar vidék nélkül, magyar vidék nincs vidéki magyar emberek nélkül. Ma, amikor Magyarország gazdasági értelemben jól teljesít, a korm ánynak az a célja, hogy a magyar emberek, éljenek bár nagyvárosban vagy az ország legkisebb településén, megtalálják a biztonságot, a békét, és hozzájussanak azokhoz a szolgáltatásokhoz, amelyek számukra a megfelelő életkörülményeket biztosítják. Úgy látju k, hogy a „Magyar falu” program valóban minden idők legnagyobb vidékfejlesztési programja, amely minden eszközzel ezt a célt szolgálja. Gyopáros Alpár kormánybiztos úr vezetésével zajlik a program lebonyolítása. Ennek keretében a költségvetés 2019ben és 2 020ban is 150150 milliárd forintot biztosít közvetve vagy közvetlenül a vidéki magyar emberek számára. Ennek a programnak része az ön által is említett falu- és tanyagondnoki szolgáltatások rendszerének bővítése is. Egyetértünk azzal, hogy nélkülözhetetl en szerepet játszanak ezek a falugondnokok az olyan legkisebb településeken, ahol az intézményrendszer nem érhető el, így az étkeztetésben, egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférésben és az óvodáskorúak, kiskorúak,