Országgyűlési Napló - 2019. évi tavaszi ülésszak
2019. március 25. hétfő - 63. szám - Varju László (DK) - a pénzügyminiszternek - „Mikor lesz eurónk?” címmel - ELNÖK: - VARJU LÁSZLÓ (DK): - ELNÖK: - TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár:
1047 önök kormánya volt az, amelynek 20022010 közötti oktatáspolitikája mindössze annyiból állt, hogy futottak a létszámadatok után, aztán iskolákat zártak be és pedagógusokat bocsátottak el. Mi ezzel szemben 2010 óta a szakképzés fejlesztése érdekében dolgozunk, az eddigi eredményekre épülő új stratégia vállalkozói érdekképviseletek, kamarák, gazdasági szereplők kérésére, nemzetközi, német és elsősorban osztrák mintára készült el. A szakképzési tudásanyagok korsze rűsítése, az intézmények fejlesztése és a szakmai karrier vonzóvá tétele pedig az valósítja meg, amit ön számon akar kérni rajtunk, a színvonalas és eredményes szakképzést. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) Varju László (DK) - a pénzügyminiszternek - „Mikor lesz eurónk?” címmel ELNÖK: Köszönöm szépen államtitkár úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Varju László képviselő úr, a DK képviselője, kérdést kíván feltenni a pénzü gyminiszternek: „Mikor lesz eurónk?” címmel. Varju László képviselőt illeti a szó. VARJU LÁSZLÓ (DK) : Köszönöm szépen. Akkor nézzük meg annak megfelelően, ahogy államtitkár úr kezdte, mennyire volt hangulatkeltésnél több akkor, amikor Orbán Viktor 2011ben Matolcsy Györggyel egyetértésben azt mondta, hogy már 2018ban lehet magyar euró. (Cseresnyés Péter: Csak közbejöttetek ti nyolc évig!) Öt évvel később, 2016ban Varga Mihály gazdasági miniszter azt mondta, hogy 2020ra Magyarország nagy eséllyel bevezeti az eurót. Pár héttel ezelőtt, idén februárban Matolcsy György jegybankelnök már azt mondta, hogy a következő évtizedekben bevezethetjük az eurót - a következő évtizedekben. Közben Románia már bejelentette, hogy 2024ben csatlakoznak az eurózónához, minden bizonnyal előbb, mint mi. Tisztelt Államtitkár Úr! Ez az eurobevezetés kezd olyan lenni, mint Ausztria utolérése, az államadósság csökkentése, az egészségügy rendbetétele. Évrőlévre nem közelebb, hanem egyre távolabb kerülünk tőle. Önök meg már csak azt m erik megígérni, hogy majd a következő évtizedekben fogjuk bevezetni. Miért nem mondják inkább azt, hogy majd a következő évszázadban? Vagy miért nem mondják meg nyíltan, hogy amíg maguk vannak, addig csak maguknak lesz euró? Vagy tényleg arra készülnek, mi nt ahogy egy kiváló magyar standupos mondta, lesz eurónk, csak az lesz ráírva, hogy „rubel”. (Derültség az ellenzéki pártok soraiban.) De nem ilyen balgák önök a maguk javára. Én értem, hogy a milliárdos fideszes elit már jól megszedte magát euróval; az e lsők között Mészárosvagyon, amelyre akár büszkék is lehetünk, hiszen egy kicsit a miénk is. A volt polgármesternek 2010ben 100 millió forint körüli vagyona lehetett, 2015ben 8,4 milliárdnál tartott, de mára neki és családjának csak a Budapesti Értéktőzs dén jegyzett cégekben nyilvánosan bevallott részesedése 300 milliárd forint. Ha még hozzáadjuk a részvényen kívüli csomagokat, akkor ő már milliárdos euróban. Európai magyarként ez elfogadhatatlan. Az én hazámban egymillió embernek kell 300 euróból megélni . (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Ha eurónk lenne, akkor az nekik adna biztonságot, hogy ez nem ér majd kevesebbet. Kérdezem öntől, mikor lesz eurónk. Köszönöm a türelmét, elnök úr. (Taps az MSZP és a DK soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Tállai András államtitkár úrnak, aki válaszol a képviselői kérdésre. Parancsoljon! TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár :