Országgyűlési Napló - 2019. évi tavaszi ülésszak
2019. március 25. hétfő - 63. szám - Demeter Márta (LMP) - a pénzügyminiszternek - „Milyen eredménnyel zárult a moszkvai útja?” címmel - ELNÖK: - DEMETER MÁRTA (LMP):
1048 Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Ú r! Egy megjegyzéssel kezdeném, hiszen az előzetesen benyújtott szóbeli kérdésben az is benne van, hogy kezd olyan lenni az euróbevezetés, mint a magyar futball felvirágoztatása, de az már a szóbeli kérdésből kimaradt. Ez óriási eredmény, hiszen nyilvánvaló , hogy a képviselő úr is látta a tegnapi mérkőzést (Felzúdulás és derültség az ellenzéki pártok soraiban.) , amikor a világbajnoki ezüstérmest megvertük, így ez a megjegyzés kimaradt a kérdésből. (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) De ha megengedi nekem, képviselő úr, hogy az érdemi válaszra is rátérjünk, mondanék kicsit az önök kormányzásának idejéből, sőt az ön államtitkársága idejéről néhány euróbevezetéssel kapcsolatos kijelentést. Medgyessy Péter 2003. július 16án azt mondta, Magyarországon 2008ban fogjuk bevezetni az eurót. Még akkor szocialista kormány volt, bár már nem ő volt a miniszterelnök, semmi nem lett belőle. Az első Gyurcsánykormány 2005ben a száznapos programja miatt, a felelőtlen költekezések negatív hatásai miatt évről évre halasztott a el az euró bevezetésének dátumát. A második Gyurcsánykormány már nem mondott céldátumot az euró bevezetésére, tehát az önök kormányában is ismert az, hogy nem mondanak céldátumot. Azért nem mondott céldátumot, mert a Gyurcsánykormány politikája miatt a forinteuró árfolyama 230 forintról 320 forintra emelkedett, amely hosszú távon megrontotta az euró bevezetésének esélyeit. Hosszú távon megrontotta a Gyurcsánykormány politikája az euró bevezetésének esélyeit. Végül a Bajnaikormány 2010 januárjában, am ikor már tudta, hogy nem ő fog kormányozni tovább, bejelentette, hogy 2011ben szeretnék az eurót bevezetni. Tisztelt Képviselő Úr! A jelenlegi kormány felelősen kíván ebben a kérdésben is gazdasági döntéseket hozni, és akkor fogja az eurót bevezetni, amik or az a magyar emberek érdekét szolgálja. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) (12.50) Demeter Márta (LMP) - a pénzügyminiszternek - „Milyen eredménnyel zárult a moszkvai útja?” címmel ELNÖK: Megköszönöm államtit kár úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Demeter Márta, az LMP képviselője, kérdést kíván feltenni a pénzügyminiszternek: „Milyen eredménnyel zárult a moszkvai útja?” címmel. Demeter Márta képviselő asszonyt illeti a szó. DEMETER MÁRTA (LMP) : Köszönö m. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Varga Mihály egy hónappal ezelőtt Moszkvában folytatott megbeszéléseket az orosz pénzügyminiszterrel és az orosz Nemzetközi Beruházási Bank elnökével. Önök valamiért nem siettek tájékoztatni sem az Országgyűlést, sem p edig a közvéleményt ezekről a tárgyalásokról, és a sajtó is rendkívül szűkszavúan számolt be erről az útról. Tehát a magyar emberek továbbra sem tudhatják, hogy a háttérben önök milyen alkut kötöttek az oroszokkal a Paksi Atomerőmű bővítésével kapcsolatban . Folyamatosan titkolóznak, mert azt remélik, senkinek nem tűnik majd fel, hogy eladósítják Magyarországot. Önök kiszolgáltatják a saját hazájukat egy idegen hatalomnak. Az LMP évek óta figyelmezteti a kormányt, hogy a Paks II. beruházás felesleges, drága, veszélyes és rossz üzlet. Mára odáig jutottunk, hogy miközben a szakma és a közvélemény egyaránt elutasítja a Paksi Atomerőmű bővítését, az Orbánkormány valamilyen rejtélyes okból kifolyólag mégis kitart mellette. Egy rossz szerződés, egy rossz koncepció mellett. Önök folytatólagosan becsapják a megválasztott országgyűlési képviselőket, és nem mellesleg az orruknál fogva vezetik a