Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. november 29. csütörtök - 46. szám - Az energetikai tárgyú törvények, valamint egyes klímapolitikai és adózási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. ARADSZKI ANDRÁS, a KDNP képviselőcsoportja részéről
2927 Valódi rezsicsökkentést úgy lehetne végrehajtani, hogyha a családok, a magyar családok így a családok évében lehetőséget ka pnának arra, hogy a lakóingatlanjaikat, a családi házaikat, lakásaikat korszerű nyílászárókkal, épületgépészeti berendezésekkel vagy hőszigeteléssel láthassák el, és valóban hosszú távon spórolhassanak a rezsiköltségeiken, és ne csak az a 10 vagy 20 százal ékos, törvény által szabályozott rezsicsökkentés álljon a rendelkezésükre, hanem így akár a 4050 százalékát is meg tudnák spórolni az energiaköltségeiknek, természetesen a kiindulási helyzet függvényében akár még nagyobbhányadot is. Úgyhogy azt szeretnénk , hogyha hatást tudnánk gyakorolni a kormányra, bár tudom, hogy az ellenzéki pártok ma, a mai Országgyűlésben vajmi kevés hatást tudnak gyakorolni a kormány politikájára, de mégis abban bízom és abban reménykedem, hogy legalább a szakmai kérdésekben sikerü l valamiféle konszenzusra jutnunk a tekintetben, hogy rendkívül fontos volna egyrészt a klímapolitikai célok teljesítése és minél hatékonyabb megvalósítása, másrészt ezen belül - talán mondhatom, hiszen ez is a részét képezi - az épületek energiahatékonysá gának javítása. Természetesen ez az energiahatékonyság kérdésének csak az egyik része, mert rendkívül energiapazarló többek között a közlekedésünk is, és más szegmensekről is beszélhetnék, de most a jelen törvényjavaslat kapcsán én maradnék annál, amit a t örvényjavaslat is tartalmaz, hogy korszerűsítsük az épületeinket, és szigeteljük, hiszen ez a gazdaságot is élénkíteni tudja, és természetesen valódi megtakarítást eredményez a magyar lakosság számára. A törvényjavaslat többi elemét igazából azért nem fejt eném most itt ki részletesebben, mert - mint azt említettem - részben technikai jellegű módosításokat tartalmaz, részben pedig már korábban említésre kerültek, illetve majd nyilván képviselőtársaim is igény szerint fognak róla beszélni. Egyébként azok a ré szei számunkra vagy részünkről támogathatóak, ez az egy olyan kritikus pont van, a klímavédelem és az energiahatékonyság, amelynek a kapcsán szükségesnek tartottam ezeket a gondolatokat elmondani. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen. Aradszki András képviselő úr, a KDNP vezérszónoka a következő felszólaló. Parancsoljon! DR. ARADSZKI ANDRÁS, a KDNP képviselőcsoportja részéről l: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtá rsaim! Az előttünk levő T/3624. számú törvényjavaslat 11 törvény módosítását irányozza elő, indítványozza, amelyek döntően energetikai tárgyúak, 7 darab, és 2 darab klímapolitikai tárgyú, a többi hozzá kapcsolódó, szükséges törvénymódosítás. Sokan feltehet ik azt a kérdést, hogy az az indok, ami itt szerepel az előterjesztésben, meg amit az államtitkár úr is mondott, hogy az energiaágazati szabályozások módosítása kapcsán az elmúlt években szerzett tapasztalatok, gyakorlatok ismeretében szükséges az energeti kai tárgyú törvények ismételt módosítása, ez miért van, miért nem képes a jogalkotó, a jogszabályelőkészítő egy átfogó jellegű és szilárdabb bázison álló törvényjavaslat benyújtására, aminek a kapcsán nem válik szükségessé, hogy minden egyes alkalommal, a mikor az élet úgy hozza, módosítsuk. Hát, pontosan azért állt elő ez a helyzet, mert az energetika egy rendkívül komplex, rendkívül sok társadalmi viszonyt, piaci, gazdasági viszonyt érintő és befolyásoló terület, és amellett egy állandó mozgásban lévő, ne mcsak hazai, hanem nemzetközi szinten is állandó mozgásban, változásban levő terület nemcsak gazdasági értelemben, hanem szabályozási oldalról is. Ez indokolja azt, hogy a jogszabályelőkészítő időről időre behoz olyan javaslatokat, amelyek ezeket a változ ásokat lekövetik, vagy a változások jobb alkalmazhatósága érdekében, végrehajtása érdekében jobban alkalmazható szabályokat a tapasztalatok alapján törvényi szintre vagy az adott, megfelelő jogszabályi szintre tudják emelni. Ebből a szempontból tehát indok oltnak és igazoltnak látom azt, hogy ez a törvényjavaslat a Ház elé került, már csak azért is, mert 2011 óta, amióta az energiastratégiát a magyar parlament