Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. november 27. kedd - 44. szám - Egyes törvényeknek a mező- és erdőgazdasági földek forgalmával összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - GYŐRFFY BALÁZS (Fidesz):
2624 van a Mezőgazdasági bizottságban. Ilyen óriási jelentőséget tulajdonítan ak a magyar vidéknek. Csak akkor tudnak megnyilvánulni, amikor valamilyen formában üvöltözni kell a parlamentben, és vádolni bennünket olyanokkal, aminek a valósághoz nincs túl sok köze. Varga képviselőtársamnak elmondanám azt, amit egyébként a bizottsági ülésen is elmondtam, hogy én mondtam, hogy nem volt ott a felszólalók közül, aki bizottsági tag is. Tehát volte egyeztetés? Képviselő úr, volt egyeztetés. Azt gondolom, nem rejtettük véka alá azt a szakmai szándékot, amit most jogszabály formájában egy ko difikált anyagban a parlament elé tettünk. Hogy mi azért dolgoznánk, hogy egy szűk kör használhassa a földet, ezt engedje meg, hogy visszautasítsam. Teljesen abszurd ez a fajta hozzáállás. Gondoljuk már végig, és azt kellene eldönteni, hogy kinek akarunk e gy földbirtokpolitika alakításával kedvezni. Kinek az érdeke az, ha nyakló nélkül emelkednek a földárak? A földet használó gazdálkodóknak vagy a spekulációs tőkét a mezőgazdaságba befektetni szándékozóknak? Szerintem nekünk nem lehet célunk az, hogy abszu rd földáremelkedés legyen. És igen, megpróbáljuk ezeket lehetőség szerint kordában tartani, hogy lehetőséget biztosítsunk azoknak a kis- és közepes gazdálkodóknak, akik ebből szeretnének megélni, hogy hozzáférjenek ahhoz a termelési eszközhöz, ami az egész gazdálkodásuk alapja, nevezetesen a földhöz. Varga képviselő úr, én nagyon nehezen élem meg azt, hogy a kamarai választás kapcsán ön ilyen kritikákat fogalmaz meg, hogy én miért vagyok a kamara vezetője. Elfelejti azt, kérem szépen, hogy az ön volt frakci ótársa a Magosszal szemben induló MOSZ listáján indult. Nem értem, ha akkor az lehetett, akkor most ez miért probléma. Azt látom nagyon sok ellenzéki képviselőtől, hogy mivel önökből nem kért a magyar vidék, van egy elemi gyűlölet önökben a magyar vidékkel , illetve a magyar vidéket képviselőkkel szemben. Köteles László polgármester úrnak viszont innen is meg önön keresztül is szeretném üzenni, polgármester úr valószínűleg nem tájékozódott kellőképpen a jogszabály hatályát illetően. Viszont, képviselő úr, ön nek talán több felelőssége van ebben. Szeretném mondani, hogy az állami földek értékesítésénél a földbizottságoknak nincs szerepük. Itt vizionálni feladatot nem kell, mert amikor az állam értékesít, akkor a földbizottságnak nincs szerepe. Úgyhogy Köteles u rat tessék megnyugtatni, innen én is megpróbálok üzenni neki, hogy ez az aggodalma teljesen alaptalan, nem kell félnie ettől. Vadai Ágnes képviselőtársunk felszólalása meglehetősen hevesre sikeredett, amit én örömmel vettem, mert legalább volt szín az előa dásban. Szakmai tartalmat viszont valamivel kevesebbet véltem felfedezni ebben. Azt gondolom, egy olyan kamarai rendszerről nyilatkozni, amikor kötelező tagság van és egy tag - egy szavazat, szerintem ennél reprezentatívabbat és ennél demokratikusabbat én nem tudok lerajzolni. (14.10) Segítsenek megérteni, hogy hogy tudnánk ebben előrelépni, mert én nem igazán látom, hogy hogy tudnánk ennél jobb modellt felvázolni. Schmuck képviselő asszonynak, képviselőtársamnak a következőt szeretné m mondani, amire egyébként több kormánypárti képviselő is utalt már, hogy mi a nagybirtokot képviseljük, ez egy elég extrém hozzáállás. Tehát mondjuk, személyesen engem ezzel megvádolni is egy elég abszurd kijelentés. Nem is tudom, hogy erre érdemben érdem ese reagálni. De a következőt szeretném mondani, mert ugye, egy megnyilvánulása azért volt, hogy én a birtokkoncentrációt vizionálom, igen, viszont elfelejtette hozzátenni, hogy mi volt a mondatnak a vége. Hiszen ha ez szóba kerül, én ezt mindig hozzátesz em: az, hogy birtokkoncentráció van, ha tetszik, ha nem tetszik, nemcsak nálunk, hanem az egész világban zajlik. Ez ellen nagyon nehezen tudunk tenni, viszont ilyenkor azt szoktam mondani, hogy igen, a birtokkoncentráció