Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. november 27. kedd - 44. szám - Egyes törvényeknek a mező- és erdőgazdasági földek forgalmával összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - GYŐRFFY BALÁZS (Fidesz):
2625 megállíthatatlanul halad. Két lehet őség van, és azt gondolom, ez az, amit elhazudni, ennek a mondatnak a második felét, komoly politikai felelősség. Igen, koncentráció kétféleképpen mehet végbe, úgy, hogy a nagyhal megeszi a kishalat, vagy úgy, hogy a kicsik összeállnak, és úgy alakul ki eg y koncentrált birtokszerkezet, hogy kialakul egy szövetkezeti, integrációs vagy egyéb más együttműködési forma. És ebben van felelősségünk, mindenkinek, kormánypárti és ellenzéki képviselőknek egyaránt, hogy a szövetkezetekért, azokért az önkéntes gazdálko dói együttműködésekért tegyünk, amelyek egyébként pont azt érik el, hogy a kicsiknek ne kelljen bedobni a törülközőt, amikor egy olyan gazdasági környezettel találkoznak, amit egyébként nagyon könnyen, nagyon rövid időn belül érezhetünk magunk körül. Képvi selő asszonynak még annyit hadd mondjak, hogy egy ügyészségi vizsgálat után, ami validálta a kamarai választási rendszert és a települési agrárgazdasági bizottságoknak a választását, szeretném elmondani, hogy 12 ezer embert választottunk meg, úgy, hogy hel yben voltak a választások. Tehát nem gondolhatják komolyan, hogy 12 ezer ember megválasztását mi politikai alapon bonyolítottuk le! Ez egy egészen abszurd megnyilvánulás, ezt hadd utasítsam vissza. Apáti képviselő úr földértékmeghatározásával kapcsolatban a hozamérték vonatkozásában tett megnyilvánulásához: valóban, személyesen mi erről beszéltünk, és szeretném megnyugtatni képviselő urat, hogy nem az a szándék, hogy eltérítsük a piaci viszonyoktól a földbirtokpolitikában az árakat. Hanem egész egyszerűen , mondok egy példát, amivel szeretném érzékeltetni, hogy miért gondoljuk azt, hogy a hozamnak, hogy egy termőföld mire képes, igenis meg kell jelennie nem kizárólagosan, de valamilyen szempontként ebben az értékelésben. Tegyünk fel egy olyan helyzetet, ami kor akár egy Velenceitavi, akár egy Balatonfelvidéki szőlőt szeretne megvásárolni egy gazdálkodó, de ha nem szőlőként tekint rá valaki, hanem mondjuk, egy panorámás ingatlanként, akkor onnantól kezdve már nem egy súlycsoportban lévő felek versenyeznek, m ert az egyik egy panorámás telket lát benne, a másik pedig egy szőlőültetvényt. És a szőlőnek nyilván ilyen szempontból van egy hozama, ami meghatározza, hogy mi az az érték, amit ezért a földért ki lehet fizetni. Adjuk meg a lehetőséget arra, hogy az önko rmányzat természetesen belterületbe sorolhatja, és egyéb más ilyen feladatokat ellátva változtathat a településrendezési terven keresztül a struktúrán, de ezt ne ilyen fű alatti megoldásokkal segítsük, hanem inkább vessünk ennek gátat. Az önkormányzatnak m ás megoldása van, ha valamilyen területet szeretne építési ingatlanba tenni, de aki szőlőt szeretne azon továbbra is művelni, azt ne fosszuk meg ettől a lehetőségtől. Képviselő úr, a gazdák segítése a célunk, efelől szeretném önt biztosítani, és várjuk a m ódosítókat, mert nem hisszük azt, hogy zsebünkben a bölcsek köve. Ha van olyan javaslata, ami az eredeti célokat alátámasztja, akkor örömmel fogadjuk be őket. Nem a leírt szövegben, hanem a cél elérésében vagyunk elkötelezettek. Azokat a konteókat, amiket itt felvázolt, azokat én még nem hallottam, izgalommal hallgattam. Tehát sem a nemzeti bankos, sem a BMWs sztorival én még nem találkoztam, úgyhogy, ha önnek ez garancia, hogy én még erről nem hallottam, akkor ezt a garanciát én önnek most itt a parlament nyilvánossága előtt megadnám. Az almaföld vonatkozásában szeretném felhívni a figyelmét, hogy sajnos nem tudjuk ugyanolyan eszközökkel védeni az almatermelőket, mint mondjuk, a termőföldet, hiszen a föld az Európai Unió jogrendszerén belül is egy sajátos, speciális, korlátos forgalom alá vetett jószág, míg az alma egy más kategória. Tehát itt kérjük, hogy ne várja el tőlünk azt, hogy ezt a kettőt egyformán kezeljük, mert még ha erre szándék volna, akkor sem tudnánk megtenni. Ander Balázs képviselőtársamnak annyit mondanék, hogy azért, mert hangosan mond valamit, nem lesz igaza. Viszont volt egy dolog, amiben egyetértettem a felszólalásában, hogy képviselő úr, ehhez ön nem ért. És ezt ne vegye sértésnek, én sem értek, mondjuk, az egészségügyhöz, én sem értek egyébként akár az atomenergiához.