Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. november 14. szerda - 40. szám - A közigazgatási szabályszegések szankcióiról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. BECSÓ KÁROLY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
2163 jogágat is érintő változásokról van szó, különösen a bírósági eljárással kapcsolatos változásokról, erre az imént egyébként már utaltam. Még két fontos szabályt tartalmaz ez a mostani jogszabály, az egyik bizonyos értelemben technikai, bár más értelemben a büntetőjogi ágat is érintő változásokról. A büntetőeljárások esetében vannak olyan esetek, amikor a büntetőszankció összekapcsolódik valamilyen formában a közigazgatási szankcióval, és ennek a kettőnek az összhangját érdemes megteremteni. Ezért a büntető eljárás lezárását követően egy év áll a javaslat szerint rendelkezésre arra, hogy a hatóság a büntetőeljárásban, amennyiben az ilyen típusú szankció nincs kizárva, akkor lefolytassa az eljárást, és a közigazgatási jellegű szankciót határozza meg. A má sik ilyen típusú változás, ami szintén a büntetőeljárás sajátosságaihoz kapcsolódik, ami szintén a szankciónak a felügyeleti szerv által, illetve a kibocsátó szerv által történő visszavonását jelenti, ami következhet a bírósági ítéletből. Kérem képviselőtá rsaimat, hogy ezt a módosítást, különös tekintettel a közigazgatási rendszer egységére és az egységes időpontban történő változására, támogatni szíveskedjenek. Köszönöm szépen. ELNÖK: Köszönjük, államtitkár úr. Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor . Elsőként megadom a szót Becsó Károlynak, a Fidesz képviselőcsoportja vezérszónokának. DR. BECSÓ KÁROLY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényjavaslat célja , hogy koherenciát teremtsen a közigazgatási szabályszegések területét rendező joganyagban, oly módon, hogy egyrészt módosításokat javasol az általános közigazgatási rendtartásban, másrészt módosítja a szankciótörvény hatálybalépésének dátumát 2020. január 1jére, végül pedig a közigazgatási szabályszegések szankcióinak átmeneti szabályozását tartalmazó törvény hatályát 2020. január 1jéig tolja ki. A jogbizonytalanság kizárását, valamint a világos és egyértelmű jogalkalmazást kilátásba helyező közpolitikai cél eléréséhez elengedhetetlen feltétel jelen javaslat támogatása. Tisztelt Ház! A javaslat alapvető konstrukciója az, hogy minél áttekinthetőbb szabályozást nyújtson a magyar jog abban az esetben, amikor egy adott ügy megalapozza a büntetőeljárás, illetv e a szabálysértési eljárás lefolytatását is. Fontos, egyben az állampolgárok alkotmányos jogait érintő kérdés a párhuzamosan, két eltérő jogág normái szerint folyó eljárások kimenetének szabályozása. Az általános közigazgatási rendtartás és a szankciótörvé ny törvényjavaslatban szereplő indokolt módosítása lehetővé tenné a felügyeleti szerv számára azt, hogy már meghozott döntését a büntetőeljárásban hozott ítélet rendelkezésének megfelelően megváltoztassa, megsemmisítse, és ezzel, amennyiben szükségesnek mu tatkozik, az ügyben eljárt hatóságot új eljárás lefolytatására kötelezze. Ily módon kiküszöbölhetővé válik az, hogy ugyanazon személyt ugyanazon cselekményért két eltérő jogág szabályai szerint lefolytatott eljárás eredményeképpen ugyanazzal a negatív jogk övetkezménnyel sújtsanak. A római jogi eredetű „ne bis in idem” elve is ezt deklarálja, amelynek értelmében senkit sem szabad kétszer ugyanazon tettéért felelősségre vonni. Hangsúlyozandó, hogy a javaslat kiemelt figyelmet fordít arra a tényre, hogy a közi gazgatási szankcióval sújtható jogellenes magatartások száma sokkal nagyobb, mint a büntetőjog szempontjából relevanciával bíró cselekményeké. Éppen ezért egy adott személy az általa elkövetett cselekménye miatt nem mentesül a közigazgatási jog szerinti há trányos jogkövetkezmény alól akkor sem, ha a büntetőbíróság döntése szerint nem valósult meg a bűncselekmény vagy annak elkövetése nem bizonyított. Tehát ha az adott jogellenes cselekvés a közigazgatási jog normái szerint kimeríti a szabályszegés fogalmát, akkor az ügyben hatáskörrel és