Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. november 14. szerda - 40. szám - A közigazgatási bíróságokról szóló törvényjavaslat, valamint A közigazgatási bíróságokról szóló törvény hatálybalépéséről és egyes átmeneti szabályokról szóló törvényjavaslat együttes általános vitája a lezárásig - DR. TRÓCSÁNYI LÁSZLÓ igazságügyi miniszter
2078 feltételek biztosításával összefüggő feladatokat is érteni kell. Ebben az elnököket hivatalvezető segíti. Egyes, valamennyi közigazgatási bíróságot ér intő, egységes fellépést igénylő ügyekben a közigazgatási felsőbíróság elnökéhez telepít a szabályozás javaslattételi, véleményezési és döntési hatásköröket. A közigazgatási bíróságok önálló igazgatásának kialakításra kerülő modellje a bírói függetlenség é s a hatalommegosztás elveinek tiszteletben tartásával olyan megoldásra törekszik, amely megteremti az igazságügyi miniszter igazságügyi igazgatással összefüggő hatásköreit, hogy jelenlegi eszközrendszeréhez viszonyítva nagyobb mértékben tudjon a parlament előtt felelősséget vállalni a közigazgatási bíróságok igazgatásáért és ezen keresztül a közigazgatási bírósági szervezet működésének biztosításáért. A miniszter interpellálható, a miniszter kérdezhető, a miniszternek parlament előtti felelőssége van. A bír ói testületek hatáskörei a bírói jogállás és az ítélkezést érintő igazgatás terén pedig megfelelően garantálják a bírói függetlenség elvének érvényesülését az ítélkezési tevékenységgel legszorosabban összefüggő területeken. (9.30) Tisztelt Ház! Szólnom ke ll az átmenet évéről, a 2019es esztendő teendőiről is. Feladatunk, hogy a közigazgatási bíróság szervezetének felállítása a lehető leggördülékenyebben történjék. Erre figyelemmel az átmeneti szabályok nagyon szoros menetrendet írnak elő: meghatározzák, me ddig kell a közigazgatási felsőbíróság elnökét megválasztani, milyen határnapig nyilatkozhatnak áthelyezésükről a bírók, bírósági titkárok és fogalmazók, 2019. április 30ig, miként kell megállapítani az előzetesen rendszeresített létszámokat. Fontos rende lkezni azokról a helyzetekről, amikor még nem áll fel az új bírósági szervezet, ezért sem a bírói testületek nem működnek, sem pedig, a közigazgatási felsőbíróság megválasztott elnökén kívül, bírósági elnökök sincsenek. Erre figyelemmel az átmeneti szabály okról szóló törvényjavaslat biztosítja, hogy bírósági vezetői pályázatok elbírálására csak a bírói testületek felállítását követően kerüljön sor. Ez azonban rövid időtartamú megbízott vezetői kinevezéseket is szükségessé tesz. A tervezett bírósági szerveze ti és közigazgatási eljárási változtatások miatt kétséges, hogy kizárólag az átvett bírókkal a szervezet működőképessége biztosítható. A teljes körű működőképesség biztosítása érdekében, a megnövekedett ügyteher ellátása miatt, még a közigazgatási bírósági szervezet felállítása előtt szükségessé válhat új bírók kinevezése is. A miniszter a betöltetlen álláshelyek legfeljebb felére ír ki pályázatot 2019. június 15ig, ez is a Közigazgatási Bírák Egyesületével egyeztetett módon került meghatározásra, a betölt etlen álláshelyek másik felére legkorábban 2020ban kerülhet sor a pályázat kiírására. E pályázatok elbírálása a közigazgatási bírói pályázatok eljárásrendjével azonosan történik majd azzal, hogy abban a többségében bírákból álló véleményező bizottság jár el a még fel nem állított Országos Közigazgatási Bírói Tanács személyi tanácsának hatáskörében. Szeretném jelezni, hogy az Országos Közigazgatási Bírói Tanács is többségében bírókból fog állni. Ez is megfelel a Velencei Bizottságban meghatározott sztenderd eknek. Tisztelt Ház! Végül, de nem utolsósorban szólnom kell arról is, miért Esztergomban lesz a közigazgatási felsőbíróság székhelye. Távolról sem magától értetődő, hogy egy ország bírósági szervezetének legfőbb szervei a fővárosban működjenek. Csehország ban a legfelsőbb bíróság és a legfelsőbb közigazgatási bíróság székhelye is Brünnben van, Németországban a legfelsőbb bíróság az alkotmánybírósághoz hasonlóan Karlsruhéban, a szövetségi közigazgatási bíróság Lipcsében, a szövetségi pénzügyi bíróság München ben, a szövetségi munkaügyi bíróság Erfurtban, a szövetségi szociális bíróság pedig Kasselben székel. Megemlíthetjük még, hogy a szlovák alkotmánybíróság Kassán működik. Az 1989es alkotmánybírósági törvény meglehetősen sommásan fogalmazva a „történelmi és közjogi hagyományainkra tekintettel, valamint a hatalom fővárosi centralizációjának oldásra