Országgyűlési Napló - 2018. évi nyári rendkívüli ülésszak
2018. június 29. péntek - 15. szám - Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása és lezárása - ELNÖK: - DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz):
760 Az óvatosság mindenképpen indokolt. Idézném a miniszterelnök urat. Ő a következőt mondja: van lehetőség a gazdaságban a növekedésre, de csak akkor, ha a kibontakozó válság megnyilvánulásaitól és viharaitól meg tudjuk védeni a gazdaságot és így a költségvetést. Rímel erre a pénzügyminiszter úrnak az a nyilatkozata, amely szerint a büdzsé összeállításakor a kabinet tekintettel volt a világgazdas ágban zajló folyamatokra, amelyek válságba is fordulhatnak, így növekednek a tartalékok. Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy az az előrelátás és bölcs előrelátás, ami a költségvetést jellemezte, megnyugtató és szükséges. Nagyon jól láthatjuk az elmúlt napokba n azt, hogy olyan turbulenciák keletkezhetnek minden előzetes jel nélkül és szükség nélkül például a forint körül, amelyeknek a kiszámíthatósága nagyonnagyon nehéz vagy lehetetlen, hiszen olyan erők mozgatják, amelyeknek a mozgását előre aligha lehet megh atározni. Mégis azt gondolom, hogy semmilyen aggodalomra nem mutatkozik ok, hiszen a költségvetés, amely 2019re reményeim szerint majd nagy többséggel megszületik, egyértelműen tartalmaz olyasfajta tartalékokat - és nemcsak a már tartalékba helyezett nagy ságrendre gondolok, hanem az egyes fejezetek esetében is , amelyek lehetővé teszik azt, hogy a következőkben biztonságos fejlődésről beszélhessünk. Tisztelt Ház! Arról van itt szó, és ezt egyértelműen látni kell, hogy a kormány a célok mentén úgy határozt a meg a költségvetést - és azt kell mondanom, hogy ebben a pénzügyminiszternek is igen nagy szerepe volt , hogy azt a lehetőséget, amely nyolc év alatt garantált fejlődést nyújtott, folytathatjuk. Azért mondom a pénzügyminiszter szerepét, mert az én számo mra fontos, hogy a pénzügyminiszter - ahogy ezt Mikszáth egyszer mondta - rajtahagyja a jegyét, bélyegét mindig a költségvetésen, ő valahol a szülőanyja. Következésképpen látni kell azt, hogy egy olyan pénzügyminiszter az, aki ezt benyújtotta, aki egy higg adt, nyugodt, a protestáns világnak egy olyanfajta képviselője, amely több száz éven keresztül a biztonságot garantálta, egyfajta fejlődést a nyugati világban. Ez az, ami az én számomra olyan értelemben is megnyugtató, hogy ez a kiszámított és néha egy kic sit feszesnek tűnő, például fejlődési lehetőség, a növekedés, amely 4,1 százalékban sokak szerint talán egy kicsit túlértékelt, van, aki csak 3,9et mond, de van, aki azt mondja, hogy lehet ez akár 4,5 százalék is, tehát van egy bizonytalanság benne, de va n bizonytalanság meggyőződésem szerint nyilvánvalóan az infláció környékén is. Nem lehet biztonsággal megmondani, hogy az infláció 2 vagy 3 százalék körül lesz, de úgy gondolom, hogy a jelenlegi költségvetés az inflációs cél megtartását, a 3 százalékot leh etővé teszi, és ez nagyon fontos kérdés. E tekintetben szeretném valamire külön felhívni a kormány figyelmét nagy tisztelettel. Az világos, hogy azt a célt, amelyet eddig is követett a kormány, nevezetesen, hogy folyamatosan csökkenteni kell az államadóssá got, ez a költségvetés ezt szolgálja. De azt is jól kell látni, hogy az elkövetkezendő időben azt is folytatni kell, ami eddig sikeres és eredményes volt, hogy külföldi eladósodás helyett inkább a belföldi lehetőségeket, a belföldi betéteket kell megragadn i. Ehhez azonban meggyőződésem szerint előbb vagy utóbb át kell gondolni azt, hogy hogyan lehet ezeket a belföldi megtakarításokat valóban koncentrálni és itt tartani úgy, hogy ez a költségvetést tudja a következőkben szolgálni. Ezt én egy alapkérdésnek ta rtom, ezen a területen meggyőződésem szerint lesz is majd mit tenni. Mi abból a szempontból vizsgáltuk ezt a költségvetést elsősorban, Fidesszel szövetséges kisgazdák, mennyire lehet majd megvalósítani azt a programot, amelyet az új földművelésügyi miniszt er elég részletesen és sokféle pontban előterjesztett. Ebben olyan fejlődések, fejlesztések mutatkoznak, amelyek nem igényelnek túl nagy költségeket, természetesen igényel költségvetési forrást, de ezek a költségvetési források meggyőződésem szerint ma ben ne vannak ebben a költségvetésben. Miről van szó? Többek között arról, hogy egy olyan innovációt kell végrehajtani a mezőgazdaságon belül, amely mindig pénzzel jár, de amely nélkül a mezőgazdaság fejlesztése a következőkben nehezen képzelhető el. Van ezen a téren ugyanis lépnivalónk, mert ugyan sokféle