Országgyűlési Napló - 2018. évi nyári rendkívüli ülésszak
2018. június 29. péntek - 15. szám - Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása és lezárása - ELNÖK: - DR. SZÉL BERNADETT (LMP):
761 eredményt értünk el a mezőgazdaságban, de mégis azt kell mondanom, hogy a tartalékok olyan nagyok ebben az ágazatban, amelyeknek a kihasználása kötelező. Nagyon fontosak a mi számunkra a célok között, az agrá rcélok között - amelyet egyben szeretnék kezelni a vidékfejlesztéssel - azok a célok, amelyek világosan azt mutatják, hogy van tervünk arra, hogy a kis és közepes településeket megerősítsük és azokat megtartsuk. Ezen a területen a költségvetésben szintén j elentős források mutatkoztak, a felhasználásuk nem mindegy. Nem mindegy, hogy milyen arányok lesznek a kicsik és a nagyobbak között. Nem mindegy, hogy ezek majd hogyan hasznosulnak. E tekintetben is látok olyan lehetőségeket, amelyket még a következőkben m ajd világosan ki kell használni. Végül, de nem utolsósorban szeretnék rámutatni, hogy ennek a költségvetésnek nem titkoltan nagyon fontos célja volt a biztonság megerősítése. Ezért tartom fontosnak, hogy honvédelmi célokra, és azt kell mondanom, belügyi cé lokra, a rendőrség céljaira megfelelő források álljanak rendelkezésre. A világ olyan irányba halad - ezt jól kell látni, és világosan, nemcsak azért, mert ezt a miniszterelnök mondta, hanem azért, mert a világ így alakul , ahol a biztonsági szempontok egy re inkább felértékelődnek. (9.00) Valóban, a garanciákat a mi számunkra az Európai Unió, a NATO, a különböző szövetséges rendszerek adják, de az igazi biztonságot a saját biztonsági erőnk adja. Ennek tehát meg kell adni azokat a lehetőségeket, amelyek az elkövetkezendő időben jól szolgálják majd az országot. Tudom, hogy központi kérdés volt és ma is központi kérdés lesz az egész vitában az oktatás és az egészségügy kérdése. Nem kell ezt megkerülni, mind a kettő nagyon fontos, mind a kettőben lehet nagyon j ó előrelépéseket tenni a jelenlegi forrásokkal, amelyeket a költségvetés tartalmaz. Ehhez azonban meggyőződésem szerint még a korábbinál is jobb felhasználás kell. A következőkben is a belső célokat kell úgy tudni meghatározni, amivel hangsúlyosan tudja fe lhasználni ezeket az összegeket, de semmiképpen nem olyan módon, hogy azok aztán később már nem láthatóak. Jól láthatóak legyenek, világosan, egyértelműen tudják ezeket a célokat szolgálni. Összegezve, tisztelt Ház, az én állá spontom az, hogy ez a költségvetés az elkövetkezendő időkben ki kell tudja állni azokat a próbákat, amelyeknek nem Európa, de az egész világ ki lesz téve. A pénzbőségnek, úgy gondolom, és ebben a világon a legtöbb közgazdász egyetért, vége van. Vagy legalá bbis a végéhez közeledik, de inkább hiszem azt, hogy vége van. Ha erről van szó, akkor erre kell felkészülni. Most nem akarom bántani az ellenzéket, de amikor az ellenzék valami olyan pénzbőséggel számol, ami már nincs, akkor azt felelősnek aligha nevezhet em. Felelősséggel csak azzal a világgal számolhatunk, amiben élünk, és amiben belül meg kell találnunk Magyarország, a magyarok számára a legjobb megoldásokat. Meggyőződésem, hogy ez a költségvetés jobbról, balról, kormányoldalról, ellenzékről nyugodtan tá mogatható, mert ez Magyarország biztonságát jelenti. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK: Köszönöm, TuriKovács Béla képviselő úr. Most megadom a szót Szél Bernadett képviselő asszonynak, Lehet Más a Politikaképvisel őcsoport. DR. SZÉL BERNADETT (LMP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Máris vitatkoznom kell TuriKovács Béla képviselőtársunkkal. Ön azzal kezdte a felszólalását, hogy ez a fenntartható fejlődés költségvetése. Alapvetően azt gondolom, hogy az LMP költségvetéséről beszélt, mert ami módosítókat mi benyújtunk, több mint 200 darab módosítót nyújtunk be a költségvetéshez, azzal kiegészítve, azzal módosítva ezt a költségvetést, azt gondolom, valóban a fenntartható fejlődés költségvetésévé válhatn a. Ennek azonban van egy kemény feltétele, az, hogy a FideszKDNPnek meg kell szavaznia a mi módosítóinkat.