Országgyűlési Napló - 2018. évi nyári rendkívüli ülésszak
2018. június 20. szerda - 10. szám - Az Európa Tanács terrorizmus megelőzéséről szóló Egyezménye Kiegészítő Jegyzőkönyvének kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár:
167 társadalmi rétegeket érintő jogszabályokat megalkotni és a Ház elé hozni. Ily módon úgy ítélem meg, hogy ez a közel hároméves késedelem, amivel mi majd ezt a törvényjavaslatot el fogjuk fogadni, ez is igen hosszú. A terrorizmus folyamatában szinte azt mondhatjuk, hogy a jogalkotók mindig szaladnak a terroristák után, illetőleg a terrorizm ust segítő szervezetek, személyek tevékenysége után. Tulajdonképpen ezek a törvényi tényállási elemeket megfogalmazó cselekmények, amelyek egyes cikkekben az egyezmény kiegészítésében feltüntetésre kerültek, reményeink szerint talán átfogják a terrorizmust szolgáló tevékenységek teljességét, de aggódom, hogy nem biztos. Viszont nagyon üdvözlendő, hogy ezekkel a tényállási elemekkel a büntető törvénykönyv is kiegészült, és vagyunk abban a helyzetben, hogy csatlakozhatunk ehhez az egyezményhez. A kormányzó er ők az alaptörvénymódosításban is kifejtett álláspontjukkal mindig arról beszélnek, hogy Magyarország és a magyar polgárok biztonsága a legfontosabb. Ha valami, akkor az ilyen jellegű jogszabályok, az ilyen jellegű egyezmények azok, amelyek elsősorban szol gálhatják Magyarország polgárainak biztonságát, és úgy ítélem meg, hogy ha a délután szavazandó jogszabálycsomag vonatkozásában ezt az erőt és ezt a gyorsaságot, ezt az elkötelezettséget erősítik, akkor az ilyenfajta tevékenységek, mint a terrorizmus elker ülése, illetőleg a terrorista cselekmények megelőzését szolgáló tevékenységek vonatkozásában legyenek legalább ilyen határozottak, legalább ilyen gyorsak és legalább ilyen hangzatosak. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépe n, képviselő asszony. Kérdezem képviselőtársaimat, hogy kíváne még valaki felszólalni a vitában. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok. Az általános vitát lezárom. Megkérdezem Kontrát Károly államtitkár urat mint előterjesztőt, hogy kíváne válaszolni a vitában elhangzottakra. (Kontrát Károly jelzésére:) Parancsoljon, államtitkár úr, öné a szó. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár : Igen. Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Legelőször is szeretném megköszönni a javaslatot támogató képviselői hozzászólásokat, hiszen nagyon fontos az, hogy ez a javaslat minél szélesebb körű támogatást kapjon, hiszen a terrorizmus elleni küzdelem, eredményes küzdelem hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország bi ztonságos ország legyen, Magyarország és a magyar emberek biztonságban legyenek, és ezért nekünk az az alapállásunk, hogy ennek érdekében holnap sokkal többet kell tenni, mint amit ma vagy tegnap tettünk. Ezért is utaltam az expozémban a kormány törekvései re e tekintetben, illetőleg ebben a kérdéskörben. Szeretném hangsúlyozni azt, hogy Magyarország Kormánya nemzeti hatáskörben is mindent megtesz a terrorizmus elleni küzdelem vonatkozásában, hiszen szervezeteket hoztunk létre, a Terrorelhárítási Központot, a Tibeket, a rendőrség költségvetését növeltük, megerősítettük a rendőrséget, a nemzetközi kötelezettségeinket teljesítjük, megvédjük az országot, megvédjük a határainkat, a schengeni egyezményben vállalt kötelezettségeinknek is eleget teszünk, és ez a mos t tárgyalt törvényjavaslat is megfelel Magyarország nemzeti érdekeinek. Engedjék meg, hogy Molnár Gyula MSZPs képviselő hozzászólására reagáljak. (11.40) Ő arra kérte a kormánypárti képviselőket, hogy választási kampányi petárdákat ne lőjenek el - idéző jelbe téve , ne vegyenek igénybe itt a vita során, mert ez nem korrekt - vagy ez nem helyes, pontosabban, talán ezt mondta , de ő mégis megtett egyet. Azt mondja, hogy a letelepedési kötvények esetében nem történt semmiféle nemzetbiztonsági vizsgálat. Sz eretném elmondani itt is, nagyon sokszor válaszoltam itt a parlamentben az ellenzéki képviselői kérdésekre, hogy négyszeres átvilágítás történt minden egyes kérelmező esetében, és nagyon sok elutasítás született, amikor az illetékes hatóságok által végreha jtott ellenőrzés következtében nem kaphatott ilyen jogot a