Országgyűlési Napló - 2018. évi nyári rendkívüli ülésszak
2018. június 20. szerda - 10. szám - Egyes törvényeknek a vízkivételekkel összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - POGÁCSÁS TIBOR belügyminisztériumi államtitkár
168 kérelmező, tehát nem jegyezhetett ilyen kötvényt, mert olyan körülmények álltak fenn, amelyek ezt kizárták. Tehát, képviselő úr, még egyszer az igazság kedvéért és a valóságnak megfelelően elmondom , hogy négyszeres ellenőrzést hajtottak végre a rendőrségtől a Terrorelhárítási Központig az erre hivatott magyar hatóságok. Ha megengedi, nem akarok itt erre kitérni, én megértem, hogy a választási kampánnyal kapcsolatos emlékek nem kedvezők a képviselő ú r számára, de az igazság az, hogy erre a kérdésre mindenképpen szerettem volna válaszolni. Egyébként megköszönöm, hogy támogatják majd a javaslatot, hiszen ez valóban nemzeti érdek. VargaDamm Andrea képviselő asszony hozzászólását is köszönöm. Bízom abban , hogy a Jobbik képviselőcsoportja is tudja támogatni, és ebben a nagyon fontos kérdésben, a terrorizmus elleni küzdelemben kialakul egy olyan döntés, ami teljes mértékben megfelel Magyarország nemzeti érdekeinek. Egy dolgot szeretnék leszögezni: Magyarors zág Kormánya számára a magyar emberek biztonsága az első, Magyarország az első, és mi mindent megteszünk a jövőben is a biztonság érdekében. Még egyszer kérem a tisztelt képviselőtársaimat, hogy a javaslatot támogassák. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárt ok soraiban.) Egyes törvényeknek a vízkivételekkel összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok benyújtásá ra csütörtökön 16 óráig van lehetőség. Most soron következik az egyes törvényeknek a vízkivételekkel összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. A kormányelőterjesztés T/384. számon valamennyiünk számára a Ház informatikai hálózatán elérhető. Elsőként megadom a szót Pogácsás Tibor államtitkár úrnak, a Belügyminisztérium államtitkárának, a napirendi pont előterjesztőjének. Parancsoljon, államtitkár úr! Öné a szó. POGÁCSÁS TIBOR belügyminisztériumi államtitkár , a napirendi p ont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! A benyújtott törvényjavaslat alapvetően, azon túlmenően, hogy Magyarország föld alatti vízkészletének megóvását szolgálja, három közvetlen célt céloz meg: lehetőséget biztosít ar ra, hogy egyes vízhasználatokhoz, vízi létesítmények megépítéséhez és üzemeltetéséhez ne kelljen külön hatósági engedélyt kérni; másodrészt azon vízi létesítményeknél, ahol továbbra is fennmarad az engedélyezési eljárás, de az érintetteknek van jelenleg is engedély nélkül létesített vízkivételt biztosító létesítménye, kútja, azt legalizálni tudják bírság megfizetése nélkül, és utólag tudják a dokumentációt rendezni; a harmadik szempont pedig annak rögzítése, hogy akár szükséges engedély, akár engedély nélkü l gyakorolható a vízhasználat, az alapvető környezetvédelmi és műszaki üzemeltetési követelményeket mindenkinek be kell tartani. A vízjogi engedélyezés alá nem eső létesítményeket, vízhasználatokat maga a törvény nem sorolja fel, annak meghatározására a ko rmánynak ad felhatalmazást. A vízgazdálkodási törvény keretszabályai alapján a mentesség körét és a vonatkozó részletszabályokat a kormányrendelet határozza majd meg. Szükséges azonban kiemelni, hogy továbbra is fenn kívánjuk tartani a vízjogi engedélyezés i eljárást a lehatárolt és távlati vízbázissal érintett területeken, valamint a karsztvíz igénybevételével járó vízhasználatoknál, ezzel is védve az ivóvízbázisainkat, a jogszerűen engedéllyel rendelkező ásványvízkitermelő kutakat, valamint a termálvízfor rásokat.