Országgyűlési Napló - 2018. évi nyári rendkívüli ülésszak
2018. június 20. szerda - 10. szám - Az Európa Tanács terrorizmus megelőzéséről szóló Egyezménye Kiegészítő Jegyzőkönyvének kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. VARGA-DAMM ANDREA (Jobbik):
166 hatást kiváltani, amik a globális világban rendkívüli módon kihatnak az emberek félelemérzetére, úgy jól láthatóan - és helyesen szerintem - az Európa Tanács, a magyar kormány, az ezzel foglalkozó felelős szervek is igyekeznek haladni az idővel. Én nagyon örültem volna, hogyha a hozzászólásban, akár a Fidesz vezérszónokáéban, akár a KDNPében a második felében lévő gondolatok erősödtek volna, hogy igen, egyre inkább kell azzal foglalkoznunk, hogy büntethetővé váljon az is, ha valaki csak szervezi, ha valaki olyan célból utazik, ha bárki valamilyen módon részt vesz abban, hogy ennek a finanszírozása megtörténjen. Erről kell szerintem beszélnünk , és nem arról kell beszélnünk, hogy a terrorizmus és az illegális migráció kéz a kézben jár, mert ez szerintem ebből a szempontból nem ide tartozik. Mert ha önök ezt mondják, akkor kénytelen lennék esetleg én azt mondani, hogy a terrorizmus és a leteleped ési kötvények vizsgálat nélkül kéz a kézben járnak, mert mondhatjuk azt, hogy sokkal többen jöttek be letelepedési kötvénnyel, és látjuk azt, hogy ott semmifajta nemzetbiztonsági vizsgálat nem történt, és nem tudjuk, hogy például amit itt drámai hangon elm ondanak és bejelentenek, aközött adott esetben nincsene összefüggés. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Tehát az a kérésem, hogy ebben az ügyben legyünk mértéktartóak, legyünk olyanok, akik értik és érzik ennek a problémának a súlyát, és mi is késze n állunk arra, hogy ebben az ügyben támogassuk és segítsük a kormányt, mert igen, nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy ebben a 11 cikkelyben - ha jól emlékszem - legyen a lehető legkorábban és leggyorsabban döntés. És nagyon fontosnak tartom - egyébként ezt megemlítették képviselőtársaim is , ezzel be is fejezem, a 7. cikkelyben lévő dolgot. Tehát nagyon fontos az, hogy ebben az ügyben ne zárkózzunk be. Nagyon sok ügyben Magyarország azt a hibát követi el, hogy úgy gondolja, hogy mindenkinél okosabb, mindent jobban tud. Szerintem ez az a kérdés, a terrorizmus, amelyik átnyúlik a határokon. Bármennyire úgy gondolja a magyar kormány, hogy mindenre képes, azt gondolom, hogy ebben a helyzetben nagyon fontos az, hogy együttműködjünk más tagállamokkal. Tehát ezt a 7. cikkelyben lévő 24 órás rendelkezésre állást, és azt, hogy ebben az ügyben együttműködjünk mindenkivel, nagyon fontosnak tartom. Szóval, meg fogjuk szavazni ezt a törvényjavaslatot, de tényleg őszintén kérem, hogy hagyják meg az ilyen petárdákat a délut áni alaptörvénymódosításra, és ne próbáljuk meg összekeverni ezt a fajta, egyébként még egyszer mondom: az emberiség és Magyarország szempontjából rendkívül fontos kérdésnek a vitáját. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szé pen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Ezzel a vezérszónoki felszólalások végére értünk. Most van lehetőség arra, hogy képviselői felszólalásokra sor kerüljön. Elsőnek megadom a szót a Jobbikképviselőcsoportból VargaDamm Andrea képviselő asszonynak. P arancsoljon, képviselő asszony, öné a szó. DR. VARGADAMM ANDREA (Jobbik) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nincs olyan törvényjavaslat, nincs olyan Ház elé kerülő, bármilyen javaslat, felszólalás, amiben ne lenne fontos az, hogy mindent megtegyünk azért, hogy a terrorizmust visszaszorítsuk, és mind hazánk, mind Európa polgárai úgy érezzék, hogy a mindenkori kormányok s mindazon szervezetek vezetői, akik erre rendeltettek, Magyarország, a magyar polgárok és az európai polg árok biztonságát szolgálják. Rigában, 2015. október 22én írták alá ezt a kiegészítő megállapodást, amelynek alapját az ENSZ Biztonsági Tanácsának 2014. október 24én tartott ülésén hozott határozatok alapozták meg. Szerényen ismételten megjegyzem, hogy ha az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülését követő egy év alatt az Európa Tanács ezt az egyezményt el tudta készíteni, alá tudták írni, akkor én úgy ítélem meg, hogy a Btk.módosításokat is, amelyek megalapozták azt, hogy ma mi ezt a kiegészítő jegyzőkönyvet rat ifikáljuk, jóval korábban meg lehetett volna tenni, már csak azért is, mert a FideszKDNPkormány kettő nap alatt tud Alaptörvényt módosítani, nagyon komoly, nagyon széles