Országgyűlési Napló - 2018. évi nyári rendkívüli ülésszak
2018. július 3. kedd - 17. szám - A Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik):
1052 feltétlen csak politikai jellegű, amit má r milliószor átbeszéltünk - én mindig elmondom, önök meg mindig elmondják, hogy miért van az jól úgy , hanem akár a konkrét működést érintve is. Azért ami kritikaként fennáll a részünkről, és ez továbbra is fennáll, és láthatóan önök ezen továbbra sem haj landóak változtatni, ha már az átláthatóságról beszélünk, az az egyedi pályázatok elfogadhatatlanul nagy aránya. Tehát ez elvileg egy olyan rendszer, ahova pályázni lehet, és pályázati alapon lehet összegekhez jutni. Gyakorlatilag a pénzek 90 százalékát va lójában egyedi kérelmek alapján döntik el, amelyek egyébként széles lehetőséget nyújtanak a különböző visszaélésekre, mutyizásokra és a határon túli klientúra kitartására. Sok esetben - mint ahogy az idézett tusványosi példából is láthattuk, de számos más ügy van - gyakorlatilag elég egy néhány oldalas leírás több tíz, de akár több száz millió forintok elnyeréséhez is, miközben egyébként a különböző pályázati rendszerekben egy civil szervezetnek Magyarországon még akár néhány száz ezer forintnak a megszerzé se is, miután a különböző politikai szűrőkön átment, ami nem könnyű, sokszor meglehetősen nehéz, bürokratikus akadályokba bonyolódik. Továbbra is azt tartanánk jónak és helyesnek, ha az alap rendelkezésére álló, egyébként jelentősen megnövekedett pénzeszkö zök között sokkal több olyan lenne, amelyre közvetlen, nyílt pályázat alapján pályázni tudnának a határon túli magyar civil szervezetek, legyen szó egyházi szervezetekről, legyen szó hagyományőrzőkről vagy éppen ifjúsági szervezetekről, amelyek kapcsán egy ébként idehozta az államtitkár úr. Valóban örülünk annak, hogy ez ügyben egy olyan javaslatot meg tudtunk önöknek fogalmazni, amely meghallgatásra talált, és örülünk annak, hogy kiemelt jelentőséget tulajdonít a kormány a külhoni magyar közösségeken belül a magyar fiataloknak és a magyar ifjúsági szervezeteknek. Nélkülük nincsen jövő; ez meglehetősen elcsépelt, de annál mélyebb igazság. Az oktatásinevelési támogatás ügyét hozta ide az államtitkár úr. Én ezt nem hoztam volna, de tudja, államtitkár úr, hogy ez mindenképpen azért egy vitára sarkalló ügy több szempontból is. Igen, ezt ön is elismerte - én tudom, hogy önben megvolt a jó szándék ezzel kapcsolatban, többször beszéltünk erről. Nem tudom, hol bukott meg ez a dolog, nyilván a kormányzaton belül is úg y működik a döntéshozatal, mint ahogy az átlagpolgár hozzááll az államhoz: ha valamikor valami méltánytalanság történik, az átlagpolgár is haragszik az államra, sose tudja, hogy igazából ki ezért a felelős, meg hova kapjon, meg kinél reklamáljon. Ennek is nyilván van egy felelőse, amit lehet, hogy soha nem fogunk megtudni. Én azért biztatom államtitkár urat, hogy egy új ciklus kezdetén vegye fel ezt a küzdelmet ismét az oktatásinevelési támogatás megreformálása kapcsán, annál is inkább, mert nyilvánvalóan egyetértünk ebben, ez a korábbi beszélgetésünkből kiderült, hogy ez a rendszer így nem jó, és nemcsak hogy nem jó, hanem egyébként lassan most már kevés is kezd lenni. Ne haragudjon, államtitkár úr, azt azért én nem tartom sikernek, amit ön egyébként siker ként értékelt pár héttel vagy egykét hónappal ezelőtt egy bizottsági ülésen, hogy miután korábban elvettek egy csomó pénzt a határon túli magyar szülőktől, 22 400 forintról 17 200 forintra csökkentették az oktatásinevelési, illetve vele együtt a taneszkö ztámogatást, 22 400ról 17 200ra ment vissza ez az összeg, önök ezt néhány év után visszaemelték, és most már megint 22 400 forintot kapnak a családok; úgy 22 400 forintot, mint ahogy azt egyébként 2001től kezdve a mai napig is, tehát 17 éve változatlan a nevelésioktatási támogatás összege. Valóban úgy gondolom, maga az összeg is megérett arra, hogy változtassunk rajta, vagy egyáltalán az egész struktúrát újragondoljuk, akár egy problématérkép segítségével, hogy vajon ez a pénz - tehát önmagá ban maga az összeg, amely mondjuk, a Felvidéken már messze nem ér annyit, mint tizenpár évvel ezelőtt, Kárpátalján még csakcsak, talán, de a Felvidéken például már nem feltétlen - még egyáltalán motivále magyar iskolába való íratásra. Tehát ez a magyar g yerekeket, a magyar szülőket motiváljae, vagy adott esetben már csak a cigány gyermekek szüleit motiválja például KeletFelvidéken?
