Országgyűlési Napló - 2018. évi nyári rendkívüli ülésszak
2018. július 3. kedd - 17. szám - A Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik):
1051 ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megkérdezem képviselőtársaimat, hogy kív áne még valaki felszólalni a vitában. (Jelzésre:) Igen, ismételt felszólalásra Szávay István képviselő úr jelentkezett. Parancsoljon, képviselő úr! SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik) : Köszönöm szépen. Örülök, hogy normálisan feltett kérdésre normálisan megfogalmazott válaszok vannak, viszonylag ritkán fordul elő ez már itt mostanában a házunk táján. Azt, hogy ilyen visszaélésekre lehetőség van, sőt, hogy ilyenek vannak, maga Semjén Zsolt miniszterelnökhelyettes úr ismerte el bizottságunk múltkori ülésén, úgyhogy akko r biztassa a miniszterelnökhelyettes urat is feljelentésre, ő valószínűleg több mindent tudhat, mint én, meg több konkrétumot. Képviselő úr, ennek nem ez a módja, hogy itt feljelentéseket teszünk. Én nem fogom feljelenteni sem a Kárpátaljai Magyar Főiskol ának a rektorát, sem az RMDSZnek az egyik politikusát, a VMSZnek az akárkicsodáját, nem akarok konkrét lenni, senkit nem fogok feljelentgetni ez ügyben, mert az mégis hogy nézne ki. Szüntessék meg azokat a kiskapukat, amelyek vannak, és hozzanak létre eg ységes, normális, átlátható ellenőrzést arra vonatkozóan, hogy ha én egy ilyen programot akarok csinálni, akkor erre innen kérek pénzt, és nem az van, hogy felhívom az egyik államtitkár ismerősömet, a másik főosztályvezető haveromat, meg a harmadik, nem tu dom, milyen ismerősömet, akivel valamelyik falunapon összecimboráltam, hogy akkor légyszi, ebből meg abból az alapból toljatok már még ide ennyi meg ennyi pénzt. Röviden és tömören erről van szó, ezeket a kiskapukat kell bezárni, nem kell itt senkit feljel entgetni, mert ez nem célunk, sőt én még azt sem voltam kétségbe egyébként, képviselő úr, hogy ezeknek a pénzeknek a felhasználása rossz célok vagy rossz ügyek mentén történik, mert egyébként nem erről van szó, sőt a legtöbb esetben nem erről van szó. Ha i gen, az megint egy másik történet, de itt maga az elv a lényeg. Ha önök arról beszélnek, és már arról beszéltek 2010ben is egyébként, hogy egységes, átlátható, központosított s a többi, akkor az legyen egységes, átlátható és ne csak központosított, mert a z nagyon megy, az mindig nagyon megy, de akkor a központosított mellett legyen egységes is meg átlátható is ezeknek a forrásoknak a kezelése, mint ahogy egyébként ebből a szempontból a mai napig nem az. Az egy dolog, hogy nagyon jól kereshető, de az még ne m jelenti azt, hogy feltétlen átlátható. Sok minden elhangzott, az előző felszólalásomban próbáltam arra koncentrálni - igazából csak túlbeszéltem az időmet, valljuk be magunk között , hogy mik azok a kérdések, amelyek a javaslatban benne vannak, és ezek alapján próbáljuk ezt megítélni, ami azért mindig nagyon nehéz, valljuk be. Például ebben igaza van Molnár Zsolt képviselő úrnak, mert amikor bármilyen törvényük, legyen szó bármiről, idekerül elénk, akkor egy ellenzéki képviselőnek nemcsak azt kell megnéz nie, hogy ebben mi van benne, hanem azt, hogy mi az, amit még ebbe bele kellett volna tenni, vagy mi az, ami ebből hiányzik, és ilyenkor azért nagy a csábítás, hogy ez alapján ítéljük meg a javaslatot. Szerintem a Szocialista Párt rosszul jár el, hogy ez a lapján mond nemet, hogy mi hiányzik ebből a törvényből, és nem csak azt vizsgálják, ami egyébként konkrétan benne van. Ettől függetlenül itt azért néhány dolgot kellene hogy idehozzak, államtitkár úr, és ezeknek egy részét egyébként már ön is érintette. Ha már egyszer, gyakorlatilag most már egykét évente a Bethlen Gábor Alap valamilyen formában ide tud kerülni az Országgyűlés elé, akkor én azt gondolom, hogy egy sokkal szélesebb körű módosítást, javaslatcsomagot is behozhattak volna. Ha annyira fontosnak gondolják a nemzeti együttműködést, mint ahogy egyébként nem, csak mondják, akkor egyébként erről esetleg valamilyen egyeztetést is tarthattak volna akár az ellenzékkel, akár az érintett határon túli magyar szervezetekkel, hogy no, eltelt hathét év, sőt n yolc most már, azt hiszem, 2010ben volt a Bethlen Gábor Alap létrehozása, eltelt hétnyolc év, tekintsük át, hogy mi az, amiben változásra érett a rendszer. Lett volna nekünk is egyébként bőven ehhez ötletünk, nem