Országgyűlési Napló - 2018. évi nyári rendkívüli ülésszak
2018. július 3. kedd - 17. szám - A Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - NACSA LŐRINC (KDNP):
1049 Barna Pál képviselő úr említette, az átláthatóság az, ami a legkevésbé érvényesül, mi úgy látjuk, a források felhasználása tekintetében. Ezen alapvetően változtatni kellene. A legfontosabb problémának mégis azt tartjuk, és erre utalt Molnár képviselő úr is, hogy az indokoltnál kevésbé vonják be az érintetteket. V alóban az történik meg, hogy tulajdonképpen pártpolitikai szempontok alapján fideszes képviselők, fideszes politikusok mondanak ki döntéseket az alap felhasználása tekintetében, és éppen azokat nem vonják be kellő mértékben, akiknek a véleményére szükség l enne. Az érintetteket nem vonják be, és sajnos ilyen módon valóban jogosak azok a kritikák, hogy egyfajta klientúraépítés vagy holdudvarépítés történik meg. Mondhatjuk úgy, hogy így nem is a kormány nemzetpolitikai céljait, hanem a Fidesz hatalomtechnikai céljait használják ki, annak ellenére, hogy természetesen nagyon sok fontos nemzetpolitikai cél megvalósul, ezt magam sem kívánom elvitatni. Fontosnak tartanánk a források felhasználása tekintetében az észszerűség, a hatékonyság növelését és mindenképpen v alamiféle olyan visszacsatolási rendszer erősítését és bevezetését, ami erősíti vagy visszaigazolja azt, hogy a hatékonyságot sikerült növelni. Jobbikos képviselőtársam a széttagoltságot említette problémaként. Azt gondolom, ez a fajta centralizáció inkább jelent problémát, hogy tulajdonképpen tényleg a Fidesz meg a kormányhoz közel álló politikusok és személyek személyes kapcsolatokon keresztül hoznak döntéseket. Ezt a magam részéről nagyobb problémának látom. Mindezek ellenére ismét csak azt szeretném kér ni kormánypárti képviselőtársaimtól, hogy látva azokat a kihívásokat, amik a határon túli magyarságot érik, próbálják azt szem előtt tartani, hogy ebben a kérdésben tényleg próbálják elkerülni a pártpolitikai viaskodást, ne támadják az ellenzéki pártokat. Egyébként az LMPt is említették. Azt gondolom, hogy az LMP elég határozottan képviselte az elmúlt soksok évben nemzeti elkötelezettségét, és minden fórumon kiállunk a határon túli magyarság érdekeinek képviseletére az eszközeinkhez mérten. Magam is ott v oltam ismét március 10én a székely szabadság napján Marosvásárhelyen, és meglepődve tapasztaltam, hogy a kormány részéről nem volt ott senki, cserébe Szili Katalin levelét olvasták fel az összegyűlt székelyek ezreinek. Tehát kérem, ne vonják kétségbe se a z LMP, se a Jobbik, se az MSZP nemzeti elkötelezettségét, úgy vélem, minden ellenzéki párt bebizonyította már, hogy elkötelezett a határon túli magyarság érdekeinek képviselete mellett. Azt tudom mondani, hogy ez a módosítás, a megfogalmazott kritikáim mel lett, úgy véljük, az LMP frakciója úgy véli, hogy elfogadható, ezért a szavazás során támogatni is fogjuk azt. Köszönöm. (Dr. Molnár Zsolt és dr. Harangozó Tamás tapsol.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Ezzel a vezérszónoki felszólalások végére értün k. Most van lehetőség kétperces felszólalásra. Nacsa Lőrinc képviselő úr következik. Parancsoljon! NACSA LŐRINC (KDNP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Köszönöm szépen a hozzászólásokat és az értelmes kérdéseket is. Megpróbálok egypár dologra vá laszolni. Elsőként talán az ingatlan kérdése merült föl több alkalommal. Itt azt tudom elmondani, hogy a Bethlen Gábor Alapnak jelenleg nincs saját ingatlana, nincs székháza sem. A Magyarság Házából való kiköltözés után is bérelt irodában van. Itt azt tesz i lehetővé a törvény, hogy például egy üresen álló állami ingatlanba vagy kiürülő állami ingatlanba vagyonkezelői feladatokat lásson el, illetve, ahogy láttuk az alap dinamikus növekedését az elmúlt 56 évben is, akár szükség lehet arra egyszer, hogy mondj uk, határon túl pályázatsegítő, tanácsadó irodákat nyisson az alap, ahol a határon túli szervezeteknek képzéseket, pályázati tanácsadásokat tudnak tartani. Ez a módosítás mindösszesen ezt a két dolgot, a székház rendezését és az esetleges későbbi terjeszke dés lehetőségét nyújtja. A kamatméltányosság kérdésében azt tudom mondani, hogy ez egy kiterjesztés, hogy nemcsak abban az esetben lehet eltekinteni a kamattól, ha valaki eltér a szerződésben megfogalmazott céltól,