Országgyűlési Napló - 2018. évi nyári rendkívüli ülésszak
2018. július 3. kedd - 17. szám - A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - KORÓZS LAJOS (MSZP):
1017 is elég lenne , akkor azt mondhatnánk, hogy ha most a rendel kezésre álló ingatlanvagyon, mondjuk, 5 százalékát elkülönítenénk azok számára, akik dolgoznak, mondjuk, a hajléktalanok közül, mert számosan vannak ilyenek, vagy dolgozni akarnak, és ezért hajlandóak bizonyos áldozatokra, tehát nyitottak arra, hogy egy re ndszerbe bekerüljenek, akkor azt mondanám,hogy nem a magyar fiatalok elől elvéve, nem a magyar idősek elől elvéve, de ha lenne egy nagy üresingatlanvagyon, akkor bizony el lehetne gondolkodni annak a hasznosításán. De kimondottan a devizahitelkárosultak, a már kilakoltattak esetében én ragaszkodom ahhoz, hogy ezek az emberek segítséget kaphassanak, el is mondtuk a jobbító módosító javaslatunkat ebben a tárgykörben, azt ismertettük a korábbiakban. Az én javaslatom az, hogy a Magyar Nemzeti Banknál felhalmo zódott mindenkori többlet nem opcionális jelleggel, hanem kötelező jelleggel, egyfajta német minta alapján kerüljön befizetésre a költségvetésbe, tehát osztalékként az egész - nem csak 50 milliárd, mint az előző időszakban a több mint 100 milliárdból, és i tt ugye, több száz milliárdos tételről beszélünk az utóbbi évek tekintetében , ha ez az egész befizetésre kerül, abból vagy annak egy részéből létrehozható egy kártérítési alap, és ebből a kártérítési alapból most gyönyörűen és hatékonyan, gördülékeny mód on lehetne segíteni azokon, akik egyébként önhibájukon kívül vagy jórészt önhibájukon kívül kerültek ki az ingatlanukból, például azért, mert az egymást követő magyarországi kormányok engedték a bankrendszer praktikáit terebélyesedni. Itt ugye, 2001 volt a szellem palackból való kiengedése az egyoldalú szerződésmódosításokkal, a balliberálisok történelmi bűne az, hogy engedték a devizahitelállományt olyan szintre felszaporodni, ami óriási katasztrófát okozott, és 2010 óta a helyzet meg nem oldása vagy csak az Aspirin adása a haldoklónak tetézte a bajt - ebben nyilván nem fogunk egyetérteni, ez az én diagnózisom, államtitkár úr. De az a helyzet, hogy az tény, hogy rengeteg kilakoltatás történt, ezréveltízezrével, az is tény, hogy a hajléktalanok között reng eteg már kilakoltatott embert találni, vagy családtagot, tehát olyat, aki közelről nézte végig ezt a folyamatot, vagy érintett, ebből következően tény, hogy az a javaslat, amit most tárgyalunk, kihat az érintett hitelkárosultakra is. Én tehát teljes joggal követelek megoldást számukra, hiszen sokszor azért került sor kilakoltatásra, mert a 155160 forinton felvett hitelt valamilyen megfontolásból ez a kormány piaci árfolyamon forintosította 256 forint körül, miközben sem a Kúria, sem az Alkotmánybíróság ily en kereteket nem jelölt ki a kormány számára a saját állításával ellentétben, és a helyzet az, hogy a hitelkárosultak rendre nem azért mentek tönkre, mert csak ezt az amúgy indokolatlan terhet fizették, hanem mondjuk, a törlesztés miatt elmaradtak a rezsis zámlákkal, bejött egy harmadik tartozásfajta, egy gyorskölcsönbőlkellett a nagyon nagy elmaradást törleszteni, arra további büntetőkamatok jöttek, kétféle végrehajtó vegzálta őket egyszerre, letiltások a nyugdíjból, hadd ne soroljam. Egy olyan folyamatábra alakult ki, amely fenntarthatatlan helyzetbe hozta ezeket a családokat. Ha arra keresik a választ, hogy miért heterogén tömeg a hajléktalanok tömege, akkor a devizahitelkárosultak kálváriája legalábbis részben megadja a választ, de egyben felnyithatná az önök szemét arra, hogy a megoldási kötelezettség is az önök térfelén pattog. Mi ennek bizonyosfajta módszereit megjelöltük, nagyon bízom abban, hogy legalább a hitelkárosultak tekintetében a jobbító módosító javaslatok befogadási szándéka megmutatkozik. K öszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, Z. Kárpát Dániel képviselő úr. Ismételt felszólalások következnek. Korózs Lajos képviselő úr, Magyar Szocialista Párt! KORÓZS LAJOS (MSZP) : Köszönöm a szó t. Tisztelt Ház! Remélem, Dunai Mónika képviselő asszony az én férfiasságomat nem fogja megkérdőjelezni (Derültség az ellenzéki padsorokban.) , mert gyönyörű szép daliás fiaim vannak, de komolyra fordítva a szót, itt néhány dologról azért kell beszélni. Azt nem gondoltam, amikor politikus lettem, hogy egyszer majd a jobbikosokkal egy platformra fogok keveredni, de