Országgyűlési Napló - 2018. évi tavaszi ülésszak
2018. június 4. hétfő - 5. szám - Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd)- a pénzügyminiszterhez - „Miért ködösít a kormány? Miért nem hajlandók eltörölni a veszteséges letelepedési kötvényprogramot?” címmel - ELNÖK: - TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár:
80 forintjába került a Fidesz sajátos bevándorláspolitikája. Ezzel szemben az Országgyűlés Gazdasági bizottsága által kij elölt, kötvényeket árusító offshore cégek 156 milliárd forintos haszonra tettek szert. A jelenlegi helyzet tehát az, hogy a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény 35/A. §a a mai napig tartalmazza a konstrukció rész letszabályait, a kormány tehát nem csinált mást, mint a választási időszakra jegelte ezt a konstrukciót, hogy azután majd valamikor, egy megfelelő választási eredmény után folytatódjon ez a fajta konstrukció. Az eddig elmondottak alapján, azt gondolom, elé g nyilvánvalóak a kérdések, és az államtitkár úr felé ezeket a kérdéseket fogalmaznám meg. Az első kérdés az, hogy miért hagyta a kormány, hogy évekig működjön a veszteséges program, miközben a piacokról sokkal kedvezőbb források álltak rendelkezésre az ál lamadósság finanszírozására. A második kérdés az, hogy miért nem hajlandó a kormány törvényt módosítani és jogi értelemben is megszüntetni a programot. A harmadik kérdés az, hogy tervezike átvilágítani a kötvényt árusító offshore cégeket, fontolgatjáke e setleg különadó bevezetését ezekre a vállalkozásokra. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Párbeszéd soraiban.) ELNÖK: Nagyon szépen köszönöm. A képviselő úr kérdésére Tállai államtitkár úr válaszol. Parancsoljon! TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államti tkár : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ön az interpellációjában kettő dolgot állít: az egyik az, hogy nem szűnt meg a letelepedési kötvény jegyzésének lehetősége, erre viszonylag egyszerű lesz a válaszom; a má sik pedig az, hogy nem érte meg a magyar államnak ez a letelepedési kötvény, ön így fogalmaz, hogy ez veszteséges volt. No, ezt a két témát járjuk körbe! Az egyik. Kérdezem önt, hogy ha most ön szeretne letelepedési kötvényt jegyezni, illetve nem ön, mondj uk, egy külföldi ismerőse, tudnae jegyezni. A válaszom az, hogy nem tudna jegyezni. Azért nem tudna jegyezni, mert egy nemzetgazdasági minisztériumi rendelet, jogszabály ezt nem teszi lehetővé, ez valószínűleg önnek a figyelmét elkerülte. Igaz, ez nem tör vény, csak miniszteri rendelet, de ugyanolyan rendelet: megtiltja és nem teszi lehetővé. Mind a mai napig 2017. március 31. után nem lehetett beadni ilyen kérelmet, nincs ma magyar letelepedési kötvény jegyzésére lehetőség. Azt gondolom, ez a kérdés nem ké rdés. A másik kérdés, amit ön úgy fogalmaz meg, hogy veszteséges volte ez a magyar államnak, összegeket is állít. Nagyon érdekes, hogy egy gazdasági portálra hivatkozik, a gazdasági portál számításaira hivatkozik. Ha egyébként megfigyeljük ezt a gazdasági portált, én amit olvastam tőlük, a kormányról, a kormány intézkedéseiről még jót nem írtak. Tehát nem vádolom őket azzal, hogy politikailag hol állnak és hogy mi a céljuk, de én nem találtam olyan írást, amely tényszerűen azt, amit a Fideszkormány az elm últ nyolc évben csinált, egyszer is elismerte volna. Ön erre a portálra hivatkozik, ennek a számítására. Egyébként, ha szakmailag is megnézi ön mint neves közgazdászprofesszor, akkor észrevehette volna, ezek a szakmai számítások arról szólnak, hogy egy két éves kötvényhozamot hasonlít egy ötéves kötvényhozamhoz, magyarul: az almát hasonlítja a körtéhez. Ilyen számításokra nem lehet hivatkozni, és most ne haragudjon, különösen nem lehet hivatkozni a Statisztikai Hivatal volt elnökének! Ha ön a hivatali munkáj át a Fideszkormány alatt így végezte volna, hogy gazdasági portál számításait, becsléseit teszi hivatalossá, akkor azt gondolom, az ön munkája hiteltelen lett volna. Végezetül engedjen meg nekem egy politikai megjegyzést is. Persze ön, most már mint ellen zéki képviselő, mondhat bármit, hogy a kötvény ekkor jön vissza, akkor, ön ezt jósolja. De kérdezem én: ön most ellenzéki képviselő vagy független képviselő? (Dr. Vadai Ágnes: Mi köze van ennek ehhez?) A választás előtt független képviselő, a választás utá n ellenzéki képviselő, ellenzéki képviselő belép egy frakcióba. (Szabó Timea: Miért? A független nem ellenzéki?) Nyilvánvalóan azt kell hogy mondjam, hogy ez a döntése önnek nyereséges volt. (Közbekiáltás a DK soraiból: Ócska! - Szabó