Országgyűlési Napló - 2018. évi tavaszi ülésszak
2018. június 4. hétfő - 5. szám - Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd)- a pénzügyminiszterhez - „Miért ködösít a kormány? Miért nem hajlandók eltörölni a veszteséges letelepedési kötvényprogramot?” címmel - DR. MELLÁR TAMÁS (Párbeszéd):
79 garanciát, akkor ezeket igenis meg kell változtatni. Ez semmi máson nem múlik, mint kormányzati akaraton és kormányz ati szándékon. Ez érdekelt volna, hogy megvane. (15.20) Többször nyújtottunk be törvénymódosítási javaslatot és egy komplex törvénycsomagot is, amit kétszer is lesöpört a kormány. A Város Mindenkié csoport is megfogalmazta, hogy mik azok a módosítások, amelyeket ha végrehajtanak, még több garanciális elemet lehetne adni, hogy bizonyos önkormányzatok egyébként ne játszhassák ki még csak véletlenül se a szabályokat, és ne hivatkozhassanak mindenféle kiskapukra. Nagyon sok embert kijátszanak, nagyon sok emb errel akár tudatosan kötnek határozott idejű szerződést csak azért, hogy kipaterolhassák őket. Államtitkár úr, gondolják át! Olyan családokról van szó, akiknek kisgyermekük van, beteg emberekről van szó, akik utcára kerülhetnek. (Az elnök csengetéssel jelz i az időkeret leteltét.) Senki nem érdemli meg ezt, és hozzá kell tegyem, hogy bárki bármikor kerülhet ilyen helyzetbe, akár betegség miatt, akár a munkahelye elvesztése miatt. ELNÖK: Kérem szépen, fejezze be! DEMETER MÁRTA (LMP) : Cselekedjenek az ügyben! ELNÖK: A képviselő asszony nem fogadta el az államtitkári választ. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 109 igen szavazattal, 32 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta a választ. Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd)- a pénzügyminiszterhez - „Miért ködösít a kormány? Miért nem hajlandók eltörölni a veszteséges letelepedési kötvényprogramot?” címmel Tisztelt Országgyűlés! Dr. Mellár Tamás képviselő úr (Dr. Rétvári Be nce: Na, független!) , a Párbeszéd képviselője, interpellációt nyújtott be a pénzügyminiszterhez: „Miért ködösít a kormány? Miért nem hajlandók eltörölni a veszteséges letelepedési kötvényprogramot?” címmel. Mellár képviselő urat illeti a szó. Parancsoljon! DR. MELLÁR TAMÁS (Párbeszéd) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Mint ismeretes, Lázár János korábbi kancelláriaminiszter a 2016. október 27én tartott kormányinfón beszélt először arról, hogy a kormány visszavonja a letelepe dési kötvények rendszerét. Pár hónappal később, 2017 januárjában az Államadósság Kezelő Központ sajtóközleményben jelentette be, hogy az ÁKK lezárja a letelepedési kötvények ügyét. A kötvények árusítása ugyan a választást megelőző évben valóban szünetelt, ám Lázár János korábbi szavaival ellentétben szó sem volt igazi visszavonásról, hiszen a jogszabályi változás nem történt meg. Az elmúlt napokban az Államadósság Kezelő Központ a G7 internetes portálnak kiadta a négy év alatt kibocsátott papírok összes sor ozatára vonatkozó adatokat, amelyekből pontosan kiderült az, hogy mennyit nyert vagy bukott a programon a magyar állam. A szakértői számítások szerint az adatokból az derül ki, az bizonyosodott be, hogy óriási anyagi károkat okozott a magyar lakosságnak a letelepedésikötvényprogram, mert mindösszesen 17,5milliárd forintot buktak a magyar adófizetők, vagyis minden magyar állampolgárnak 1800