Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. október 4. szerda (244. szám) - A környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - FÖLDI LÁSZLÓ, a KDNP képviselőcsoportja részéről:
607 meg amilyen hatásai vannak ennek, én úgy gondolom, hogy lehet, hogy kifejez valami szándékot, de sokkal fontosabb lenne, hogy a kormányzat más eszközökkel segítse és főleg a közösségi közlekedés területén az alternatív meghajtásoknak a terjedését. Mert nagyon szép az, hogy támogat a kormányzat 15 milliós kisautót, amit nagyon kevés ember tud megvenni, és egykét ember furikázik benne a városban, persze, ez is tisztí tja a levegőt, de ha egy 60 utas befogadására alkalmas autóbusz tudna elektromos meghajtással menni, az azért sokkal nagyobb hatást gyakorolna mind környezetvédelmi, mind tudatformálási szempontból. Köszönöm szépen, elnök úr, a lehetőséget. (Szórványos tap s az MSZP soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Földi László képviselő úrnak, a KDNP képviselőcsoportja vezérszónokának. (12.50) FÖLDI LÁSZLÓ, a KDNP képviselőcsoportja részéről : Köszönöm a szót, elnök úr. T isztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A környezetvédelmi termékdíj bevezetése annak az elvnek a következetes érvényesítése, hogy a szennyező fizet. Természetesen az lenne az optimális, ha a szennyező nem szennyezne, azonban szükségünk van csomagolószerekre, elektronikai berendezésekre, gumiabroncsokra, vegyi árukra, műanyag termékekre, irodai papírra, ám az a kérdés, hogy mennyire, és közben gondolunke arra, hogy ezek előállításával, raktározásával, szállításával, értékesíté sével, felhasználásával milyen károkat okozunk a környezetnek. A termékdíj részben ezeknek a károknak a megelőzését, részben pedig azok csökkentését szolgálja. (Az elnöki széket dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) A környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény mostani módosítása nemcsak a környezet védelmét szolgálja, hanem több ezer vállalkozás mindennapjait könnyíti meg a gazdasági és adminisztratív terhek enyhítésével. A törvényjavaslat elfogadását a termékdíjfizet ési kötelezettség teljesítésének egyszerűsítése, az adminisztratív és egyéb vállalkozói terhek csökkentése indokolja, illetve - ahogy több képviselőtársam is elmondta - az európai uniós irányelvek megváltoztak, és az ahhoz való igazítást is jelenti ez. Néh ány fontos szempont, ami mi, KDNPsek fontosnak tartunk a törvényjavaslatban, amiről már több képviselőtársam, államtitkár úr is beszélt: az eladótéri és oxidatív úton aprózódó műanyag zacskókra és reklámhordozó papírokra vonatkozó termékdíj mértékének a m egnövelése, szinte a plafonra emelése; vagy ugyanilyen fontosnak tartjuk az elektromos gépjárművek elterjedésével kapcsolatosan, hogy az elektromos autók, a hibridautók után 30 százalékkal kevesebb termékdíjat kell majd fizetni 2018tól; vagy az elektronik ai termékdíjak ügyében szintén egyetértünk a javaslattal. Azt is fontosnak tartjuk, hogy január 1jétől bevezeti a fém italcsomagoló szer meghatározását, ezzel megszünteti az ezzel kapcsolatos adminisztrációs terhet, továbbá az érintett gazdálkodók által f izetendő, jelenlegi 304 forint/kilogramm díjtételt 57 forint/kilogrammra mérsékli. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy január 1jétől a hatályos áruosztályozási szabályok is megváltoznak. A termékdíjköteles termékek vámtarifaszámok alapján azonosíthatóak. A nyi lvántartási kötelezettség adónemenkénti egységesítése céljából a termékdíjszabályozás áttér a tárgyév január 1. napján hatályos áruosztályozási szabályok alkalmazására, amely intézkedés további egyszerűsítést jelent a kötelezetteknek a nyilvántartás vezet ése tekintetében. A módosító javaslat tisztázza a reklámhordozó papír, az irodai papír és az elkülönített hulladék gyűjtésére szolgáló zsák termékkörök meghatározását, illetve a kapcsolódó rendelkezéseket.