Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. október 4. szerda (244. szám) - A környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - DR. JÓZSA ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
606 A másik fele pedig egyértelműen a költségvetési bevétel, amely elég jól szabályozhatóan látszik, ugyanis ezek a termékek legális forgalomban jelennek meg, ebből a dódóan a mennyiségük és az utánuk járó termékdíj nagyon pontosan beszedhető. Ami lényeges ebben a tekintetben, az az, hogy ezt az így beszedett termékdíjat mire használja a kormányzat. Mert mi úgy gondoljuk, hogy az a célszerű, hogy a környezetvédelmi ágon befolyó bevétel, azaz a termékdíjbevétel a recycling, az újrahasznosítás, a természet megtisztítása feladataira fordítódjon. Tehát ebből adódóan én úgy gondolom, hogy ennek a másik oldala lehetne például a begyűjtést támogató kormányzati ráfordítás. Nem a karok most olcsó hangulatot kelteni azzal, hogy a taóra mennyit engedett át a kormányzat a cégek, illetve a sportfelhasználás területén, 135 milliárdot tavaly, de ha kapnának támogatást azok, akik begyűjtik ezeket a műanyag hulladékokat, ha lenne egységára a visszavásárlásnak, segítve lenne, akkor sokkal kevesebb káros anyag szóródna szét a környezetünkbe, a természetbe, sokkal kevesebb károsítás lenne, és valahol kialakulna az a szemlélet, hogy ez akkor van rendjén, ha ott, ahol még van szelektív gyűjtés, szelektív gyűjtésre kerül, vagy pedig egyszerűen ne jusson ki a természetbe, tehát valahol ezt át lehessen adni. A törvényjavaslat elfogadásával kapcsolatban a termékdíjkötelezettség teljesítésének egyszerűsítése, az adminisztratív és egyéb vállalkozói te rhek csökkentése, az egységes jogértelmezés, továbbá az elektromos és elektronikus berendezések hulladékairól szóló európai uniós irányelv változása is szükségessé teszi, hogy az előterjesztést a magyar parlament tárgyalja, és így a jelen törvényjavaslat a lapján a környezetvédelmi szempontból nemkívánatos műanyag zacskókra és reklámhordozó papírtermékekre vonatkozó termékdíj megemelésre kerül, a nyilvántartási kötelezettség adónemenkénti egységesítése, bevezetésre kerül egy széles körben ismert számozási re ndszer, ami eléggé egyértelművé teszi. Pontosításra kerül a reklámhordozó papír, az irodalmi papír és az elkülönített hulladék gyűjtését szolgáló zsák fogalmának a meghatározása, illetve a kapcsolódó rendelkezéseknek a pontosítása. Az is egyértelművé válha t, nem biztos, hogy így fog történni, hogy a jogutódlás esetén hogyan valósul meg a termékdíjkötelezettség átvállalására irányuló új szerződéseknek a megkötése, és ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről hogyan történik bevezetésre és megkövetelésre. Nag yon helyes lenne egyébként, ha meg tudnák követelni az ilyen irányú kötelezettségeknek a folytatólagosságát. Az európai uniós irányelvi kötelezettséggel összhangban változni fognak az elektromos, elektronikai berendezések kategóriái, amelyek járulékos hatá saként csökken vagy csökkenhet az egyes berendezések után fizetendő termékdíj. Érdekes kivételre is tesz javaslatot az előterjesztés, ezt már Heringes Anita képviselőtársam említette, hogy véletlenül a reklámújságoknak csak az a köre nem részesül a termékd íjban, amit vagy kormánypropagandára, vagy önkormányzati tájékoztatásra - legyünk jóhiszeműek - fordítanak. Mi úgy gondoljuk, hogy a környezetterhelés mindenféle esetben környezetterhelés, akárki teszi ezt, és ebben nem lenne szabad kivételt tenni. Épp elé g pénzt fordít a kormányzat az adófizetők pénzéből a kormányzati propaganda lebonyolítására, kevesebbet kell ellopni belőle bizonyos Rogánféle haveroknak, és akkor meg lehet fizetni belőle a termékdíjat. Tehát ez, hogy egy egyébként társadalmilag el nem f ogadott, politikailag inkorrekt, etikailag védhetetlen kormányzati tevékenységet még egy másik ágon, a termékdíj csorbításával is alá akarnak támasztani, már a pofátlanságnak a teteje. Tehát én úgy gondolom, hogy jóérzésű ember ezt nem fogadhatja el. Illet ve van egy olyan mellékhatása, amit minden, a környezet iránt elkötelezett ember átérez, hogy ezzel az egésszel diszkreditálja magának a környezetvédelemnek az ügyét. Tehát aki egyébként elkötelezett lenne a környezet megóvása, a termékdíjrendszer fejleszt ése tekintetében, még annak is elveszi a kedvét azáltal, hogy ilyen politikai célú és etikátlan kitételeket tesz. Ami az elektromos autókra kivetett termékdíjat illeti, az hosszú távon meggondolandó, mert elkövetett a kormányzat egy olyan hibát, hogy példá ul az alternatívenergiatermelő berendezések alkatrészeire termékdíjat vetett ki; na, ott indokolt lenne, hogy jellegéből adódóan termékdíjmentes legyen, mert az egész a környezetvédelem, illetve a tisztaenergiatermelés szolgálatában áll. Itt ezek az árny alatnyi 50 százalékmentesség, 30 százalékmentesség, ilyen környezetvédelmi tételek mellett