Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. október 3. kedd (243. szám) - A közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - DR. BÁRÁNDY GERGELY, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
499 területén alapulna. A törvény akkori vitájában ugyan felmerült, hogy a vidéki közjegyzők tekintetében v issza kellene állítani a történelmi hagyományokhoz igazodó illetékességi területi meghatározást, vagyis hogy az eljárásuk területét az egykori törvényszékhez, azaz az akkori megyei bíróságokhoz igazítsuk. Sajnos, erre nem került sor, annak ellenére, hogy e gyébként érdemi ellenérv sem fogalmazódott meg ezzel szemben. Maradtak tehát a vidéki közjegyzők a szocialistakommunista jogalkotással meghatározott illetékességi keretek között. A közjegyzői intézmény tekintélyét megőrizve, ok nélküli differenciált illet ékességi szabályok egységesítése érdekében szükséges az előttünk fekvő törvényjavaslat elfogadása. A módosító javaslat egyenlőséget teremt a közjegyzők között a működési területüket illetően, eltűnik az eddigi különbségtétel a budapesti és a vidéki közjegy zők között, emellett fontos eleme a módosító javaslatnak, hogy a bizalmi jellegű közjegyzői szolgáltatás területi határait kiszélesíti, igazodva a jelenkor elvárásaihoz és az ügyfelek mobilitásához. A módosítás megteremti a lehetőséget arra, hogy a közjegy zők közötti munkateher arányosabban kerüljön elosztásra. Meg kell jegyezni, hogy a javaslat lényegében a közjegyzők okiratszerkesztési, hitelesítési és tanúsítási tevékenységét érinti, és nem változtatja meg a hagyatéki eljárások illetékességét, illetve a fizetési meghagyásos eljárásokat és a fizetési meghagyásos eljárás alapján indult végrehajtási eljárások illetékességi szabályait, azokban továbbra is a törvényben, illetve rendeletekben meghatározott szabályok szerinti közjegyzők járhatnak el. A javasla t előterjesztésének támogatását kérem. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.) (Dr. Tiba Istvánt a jegyzői székben Földi László váltja fel.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Az MSZP képviselőcsoportjának vezérszónoka Bárándy Ge rgely képviselő úr. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó. DR. BÁRÁNDY GERGELY, az MSZP képviselőcsoportja részéről : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az látszik, hogy a Fidesz azon szakértőjének, aki megírta a felszólalását Vitányi kép viselőtársamnak, illetve Vas Imre képviselőtársamnak (Dr. Vitányi István közbeszól.) , komoly jogtörténeti érdeklődése van, nagyjából ugyanaz volt a szöveg, és bár érdeklődéssel hallgattam, mégiscsak egy ilyen felszólalásnak inkább lenne helye egy jogtörtén eti konferencián, mint itt az Országgyűlésben egy ilyen javaslat indokolásakor. Javaslom, hogy ez a szakértő kollégájuk legközelebb az ilyen irányú érdeklődését élje ki akkor, amikor egy Jogtörténeti Szemlének megjelenik egy különszáma valami közjegyzői ün nep alkalmával, ahogy megjelent most az OBH gondozásában a bíróságokról szóló tematikus példányban. Ugyanis a probléma az, hogy míg - még egyszer mondom - rendkívül érdekes jogtörténeti előadást hallgattunk, addig egy árva szó sem esett azokról a fontos ké rdésekről, amelyeknek viszont helye lenne egy egyéni képviselői indítvány parlamenti vitájában. Például sokkal érdekesebb lett volna választ kapni arra, hogy miért pont most terjesztik be ezt a törvényt, hogy miért pont Lázár Já nos terjeszti be ezt a törvényt, mert bár rendkívüli módon becsülöm Vitányi képviselőtársamat, azért azt lehet tudni, látni az irománynak a történetéből, hogy Lázár János nyújtotta be ezt a törvényt, aztán a képviselőtársam csatlakozott hozzá, nyilván mert Lázár miniszter úr nem ér rá ilyesmikre, hogy itt a parlament előtt a saját törvényjavaslatát előadja, ezért formálisan egy másik képviselő ehhez csatlakozik, aztán felolvassa, amit a szakértő megírt neki. Ez rendben van, csak ha már ez így alakult, akkor legalább szólt volna arról Vitányi képviselő úr, hogy miért nyújtotta ezt be Lázár János, vagy akár ön miért csatlakozott hozzá. Aztán nagyon érdekelne az engem szintén még az előterjesztők részéről, a minisztérium részéről is, hogy ha már módosítanak a k özjegyzőkről szóló törvényen, akkor miért nem abban a törvénycsomagban teszik ezt, ami szintén most a Ház előtt van, még nem is szavaztunk róla,