Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. december 11. hétfő (265. szám) - A gazdasági érdekérvényesítés nyilvánosságáról és a lobbisták nyilvántartásáról, valamint egyes törvények antikorrupciós tárgyú módosításáról szóló törvényjavaslat tárgysorozatba vétele - ELNÖK: - DR. VAS IMRE (Fidesz): - ELNÖK:
2740 ( MSZP ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Üdvözölnék egyébként bárkit, aki itt lenne a kormány részéről egy ilyen jogszab ály tárgysorozatba vételének a vitáján. Ebből is látszik egyébként a kormánypártok és a kormány érdeklődése, hogy senki nincs itt a kormányból. Pedig nem volna baj, ha alkotnának arról véleményt, hogy a gazdasági érdekérvényesítés ma Magyarországon a mi ál láspontunk szerint sem attól függ, hogy ki mennyire ügyes, okos, mennyit dolgozik, mekkora a kockázatvállaló képessége, vagy éppen mihez ért, hanem attól, hogy a kedves vezető ujja kire mutat rá, és akkor ő lesz sikeres. És kinőnek a földből Andy Vajnák, G arancsik, Mészáros Lőrincek, és olyan emberek, akik, úgy gondolom, mégsem lehetnek a magyarok hősei. Ehhez képest ez a most elénk került szabálytervezet segítene abban, hogy eligazodjunk ebben a rendszerben, sőt keretet adna hozzá. Én is biztos vagyok benn e, hogy a fideszesek ezt nem fogják támogatni, mert ezek az önök hősei. Nem a mi hőseink ezek az emberek, nem a magyarok hősei. Úgy látjuk, hogy sikerült az offshoreozást például állami szintre emelni, gondoljunk csak a letelepedésikötvénybizniszre. Tehá t mi is szeretnénk ebben tisztán látni, és támogatni is fogjuk ezt a javaslatot. Ugyanúgy, mint ahogy a politikai tevékenységnél is azokat a fajta támogató, tájékoztató kampányokat, amelyeket folytat a magyar kormány, akár áttételesen a CÖF; lefordítom önö knek: „civilbe öltözött fideszesek”, akik mást sem csinálnak, csak politikai tevékenységet folytatnak. Egyébként vagy a magyar adófizetők pénzéből fenntartott cégekből finanszírozzák ezt, vagy adóforintokból csinálják. Semmi mást nem csinálnak, mint a korm ány propagandáját fújják. Miért nem, mondjuk, a pénzügyi tevékenységről, miért nem a jobb pénzügyi tevékenységről tájékoztatják az embereket, hogy ne legyenek Quaestorbotrányok, miért csak, mondjuk, a bevándorlókról? Mi természetesen támogatni fogjuk a ja vaslatot. Köszönöm a türelmet, elnök úr. ELNÖK : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Vas Imre képviselő úrnak, Fideszképviselőcsoport. DR. VAS IMRE ( Fidesz ): Köszönöm szépen a szót. Ez a törvényjavaslat tulajdonképpen a gazdag embereknek tenné lehetővé, hogy kijárjanak az érdekükben, mert egy új szervezetet, a lobbistát akarja bevezetni. Nyilván azok, akiknek a mindennapi betevőre is szűkösen futja (Szilágyi György: Elolvastad?) , nem fognak tudni lobbistát fogadni ennek érdekében. Ezért töröltük el egyébként 2010ben az akkori lobbitörvényt, és fogadtuk el a jogszabálytervezetek véleményezésére a 2010. évi CXXXI. törvényt a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről. Ennek alapján nem kell az állampolgároknak lobbistát fogadni, nem kell külön ezért fizetni, hanem elmondhatják a véleményüket akár egy törvényjavaslatról, akár, mondjuk, egy önkormányzatirendelettervezetről. Azt pedig nem tartanánk helyesnek egyébként, ha egyedi államigazgatási ügyekben is lobbisták járnának bármelyi k állami szervhez, hogy milyen módon szülessen, mondjuk, egy közigazgatási döntés. Ikotity képviselő úr mondta, hogy autonóm ÁSZt szeretnének. Jelzem képviselőtársamnak, hogy az Alaptörvény és az Állami Számvevőszékről szóló törvény szerint az Állami Szám vevőszék az Országgyűlés pénzügyigazdasági ellenőrző szerve. Nem tudom egyébként, hogy még az Országgyűléstől is függetlennek kellene lennie (Dr. Staudt Gábor: Csak a Fidesztől!) az Állami Számvevőszéknek. (Nagy zaj. - Az elnök csenget.) Nézze, ha áttétel esen nézzük, pártoktól igazából akkor független, ha valamelyik párt kikerül az Országgyűlésből. A Fidesz nem tervezi, hogy kikerüljön az Országgyűlésből (Dr. Staudt Gábor: Csak te!) , sőt azt tervezzük, hogy 2018ban ismét választást nyerünk. (Dr. Gyüre Csa ba: Tervezni lehet!) Úgyhogy nem javasoljuk ennek a törvényjavaslatnak a tárgysorozatba vételét. Köszönöm, hogy meghallgattak. ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! (Nagy zaj a Jobbik padsoraiból.) Arra kérem képviselőtársaimat, hogy bármennyire is nehéz ezt a mai napot még kellő komolysággal