Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. december 11. hétfő (265. szám) - Az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről, valamint az állampárti vezetők és a diktatúra állambiztonsága hivatásos állományának egyes közhivatalok viseléséből való kizárása érdekében szükséges törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat tárgysoroz... - IKOTITY ISTVÁN (LMP):
2741 végigülni, tegyék ezt! (Szilágyi György: Hát, ezt nehéz!) Tegyék ezt, képviselő úr! (Folyamatos zaj a Jobbik padsoraiból.) Tisztelt Országgyűlés! Mivel több frakció nem jelezte felszólalási szánd ékát, és a függetlenek nem vesznek részt a vitában, így megkérdezem a képviselő urat, kíváne válaszolni a vitában elhangzottakra. (Ikotity István jelzésére:) Ikotity István képviselő urat illeti a szó, kétperces időkeretben. IKOTITY ISTVÁN ( LMP ): Köszönöm a szót, elnök úr. Ezt a felszólalást arra szeretném használni, hogy megköszönjem azoknak, akik támogatják ezt a javaslatot, és erről a szándékukat kifejezték. Kifejezem továbbá, hogy nagyon sajnálom, hogy a kormány egyetlen tagja sem vesz részt ennek a tá rgysorozatba vételén, illetve sajnálatomat fejezem ki Vas Imre úr megnyilatkozásán, merthogy nem sikerült végigtanulmányoznia ezt a javaslatot (Dr. Vas Imre: Dehogy! Pont, hogy végigolvastam!) , és olyan dolgokról beszélt, aminek semmiféle kapcsolata nincs ezzel. De ezzel még egy ilyen komoly dolog kapcsán is sikerült mosolyt fakasztania sokak arcára. Elnök úr, köszönöm a szót. ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A döntésre a holnapi ülésnapon kerül sor. Az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről, valamint az állampárti vezetők és a diktatúra állambiztonsága hivatásos állományának egyes közhivatalok viseléséből való kizárása érdekében szükséges törvénymódosításokról szóló törvényjav aslat tárgysorozatba vétele Tisztelt Országgyűlés! Az LMP képviselőcsoportja indítványozta, hogy az Országgyűlés döntsön az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről, valamint az állampárti vezetők és a diktatúra állambiztonsága hivatásos állományá nak egyes közhivatalok viseléséből való kizárása érdekében szükséges törvénymódosításokról szóló T/18153. számú törvényjavaslat tárgysorozatba vételéről. A tárgysorozatba vételt az Igazságügyi bizottság utasította el. Tisztelt Országgyűlés! Először megadom a szót az előterjesztőnek, Ikotity István képviselő úrnak, ötperces időkeretben. IKOTITY ISTVÁN ( LMP ): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Találgatások zajlanak már sokszor, hogy hányadszor is nyújtjuk be és hányadszor utasítják el a kormánypá rtok ezt a javaslatot. Most ez a tizenhatodik. Tizenhatodszor próbáljuk elérni a valódi aktanyilvánosságot. Amiért fontos lenne, hogy legyen végre valódi aktanyilvánosság, pontosan az, hogy még 27 év után sem látunk tisztán, hogy az állambiztonságot irányí tó kommunista hatalombirtokos szervezetek miként szőtték át a gazdasági, politikai vagy éppen médiabeli rendszerváltást. Azért fontos az aktanyilvánosság, és itt nem pusztán csak az ügynökökről van szó, hanem az elnyomó gépezet politikai irányítóiról is, h ogy világosan lássuk azt, hogy például a rendszerváltó parlament különböző frakcióiban és politikai, gazdasági holdudvarában hányan voltak érintettek, hányan voltak olyanok, akik egyszer meggyőződésből szolgálatba léptek, majd utána meggyőződést változtatt ak, hirtelen kisgazdák vagy éppen liberálisok lettek. Ezt jogunk van tudni, ezt joga van tudni minden magyar embernek.