Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. december 4. hétfő (264. szám) - A 2014-2020 közötti időszakban Magyarországnak járó uniós források felhasználásáról szóló poiltikai vita - ELNÖK: - DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik):
2649 utakat, bármit fejleszteni nagyszerű dolog, és inkább támogassák, mint támadják! Köszönöm a figyelmüket. (Taps a korm ánypárti padsorokban.) ELNÖK : Köszönjük, képviselő úr. Most Staudt Gábor képviselő úrnak adom meg a szót. DR. STAUDT GÁBOR ( Jobbik ): Köszönöm szépen, elnök úr. Néhány dolgot felírtam magamnak. Bányai képviselőtársam nagyon sérelmezte, engedjék meg, hogy a felszólalásom elején elmondjam, amikor a felszólalása alatt hozzászóltunk ahhoz, amit mondott, de hát ő ugyanezt tette egyébként a jobbikos felszólalók alatt. Van az a mondás, hogy akasztják a hóhért. Tehát ha valaki békében végighallgatja képviselőtársait , akkor számíthat arra, hogy a képviselőtársai is végighallgatják, most meg ugye telefonál, tehát ezt se hallja (Derültség a Jobbik soraiban.) , de mindegy, térjünk a lényegre, ami miatt itt vagyunk. Bár hozzáteszem, azt nagyon sajnálom, hogy az ellenzéki t érfélről csak a Jobbik jelent meg, noha az is igaz, hogy hasonló vitákat már többet lefolytattunk a parlamentben. Azt gondolom, a fő szempont, amire nem nagyon kapunk választ, hogy mikor fogjuk - és kezdjük az EUcsatlakozással - az EUcsatlakozástól kezdv e megvonni a valódi mérlegét annak, hogy mi az, amit mi adtunk, és mi az, amit kapunk. Itt nem lehet csak egyszerű összegekről beszélni, hiszen számtalan olyan bűnt elkövettek egyébként az MSZP, Fideszkormányok a csatlakozási tárgyalások során, illetve a csatlakozás után, amely számszerűsíthető, de még senki nem számszerűsítette, vagy legfeljebb tudományos tanulmányokban került leírásra. Most mondok egy példát, csupán a kamatjogdíj irányelv rögtöni alkalmazása, és hogy nem kértünk 7 évet - nagyon sok min denre lehetett kérni több év felmentést az alkalmazásuk alól, mi javarészt mindent aláírtunk, és azt mondtuk, hogy ahogy belépünk az Unióba, ezeket alkalmazni fogjuk , nos, ezek száz- és összességében ezermilliárdok voltak, amelyek az országból kimentek, csupán azért, mert nem volt egy állami vezető, egyébként ez igaz a Fidesz- és a szocialista kormányokra ugyanúgy, aki azt mondta volna, és még a tárgyalóasztalt se kellett volna verni, hanem felemelte volna a kezét, és élt volna azokkal a lehetőségekkel, a melyek számunkra megadattak, vagy amelyek számunkra az uniós csatlakozásunkkor nyitva álltak. Ez az ősbűn, hogy ez a mérleg nem került megvonásra, így nem is tudjuk pontosan, hogy honnan indultunk és merre tartunk. Szerintem nagyon csalóka, amikor számokat dobálunk a levegőbe, hogy ennyi milliárd, annyi milliárd, egy térség iksz milliárd forintot kapott fejlesztésre, de hogy valójában abból mennyi jutott el oda, az mennyire hasznosult az ott élő emberek szempontjából, és ha elapadnak ezek a források, akkor majd mennyire tud ezekre támaszkodni, már az ott befektetett beruházásokra, és a gazdaság fejlődésének az előrelépése mennyire történt meg, nos, erről sem hallhatunk kimutatásokat. A számháború ezért önmagában nagyon veszélyes. (18.00) Én el szoktam mondan i azt is, hogy ha az ország költségvetését kinyitják, akkor több mint 300 milliárd forintot, jóval több, mint 300 milliárd forintot mindannyiunk adójából befizetünk az Unió kasszájába. Ezt a terhet mindenki viseli, majd ennek lehet, hogy nagyjából a hároms zorosa bejön az országba, amire azt mondhatjuk így elsőre, hogy hú, de jó, hogy akkor 1:3hoz milyen jól jár a magyar állam és a magyar emberek, de ha megnézzük, hogy eleve a célok kijelölésében már sokszor félresiklik a dolog, és végigvezetjük azt, hogy a különböző korrupt rendszereken, ami a közbeszerzéseket illeti, ami az elköltések hatékonyságát illeti, ezeket mindmind lebontjuk - ezt egyébként az előző vitákban megtettük sorban , akkor nem vagyok benne biztos, sőt inkább úgy mondom, hogy majdnem bizt os vagyok benne, hogy ha ezt a bő 300 milliárd forintot hatékonyan elköltenénk, akkor az lehet, hogy többet érne, mint ennek a háromszorosa korrupt módon, sokszor nem jó célokra, vagy ha a célok jók, akkor többszörös áron megvalósított beruházásokra elkölt eni. Utakat építeni természetesen jó az országnak, az meg még jobb a haveroknak, ha háromnégyszeres értéken épülnek ezek. Hasonlítsák össze - ez is gyakori példa , hogy