Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. november 28. kedd (262. szám) - A Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló 2013. évi CCXLI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - GÚR NÁNDOR (MSZP): - ELNÖK: - HENDE CSABA (Fidesz):
2343 akkori hatalmat, meg még sokan mások, akik közrejátszottak. De ez a Mátsik György nyugodtan éli az életét. És nem elég az, hogy Rétvári Bence bejön minden é vben egy Mansfeld Péterpólóban. Amikor feljelentettük, akkor nem állt mellénk. Amikor harcolni kellene az igazság mellett, amikor harcolni kellene azért, hogy kiderüljön az igazság is ezek ellen az emberek ellen, akkor már nem áll ott, pedig államtitkár, önök kormányoznak. Ezek a nagy kérdések. Még egyszer mondom, el kellene egyszer odáig jutnunk, hogy arról beszélhessünk, hogy mi, vagy egy olyan generáció, aki nem élt a kommunizmusban, mit tenne ebben a helyzetben. De ezt csak akkor tudja, akkor tudunk er ről beszélgetni, ha feltárjuk ezeket az eseteket, és ismerhetjük azokat az életutakat, amiket ezek a jelentések vagy ezek a tevékenységek okoztak, amiket ezek az emberek végeztek ebben az országban. Tehát én meg egyszer azt mondom, hogy engem felháborít, a mit László Tamás itt művelt a parlamentben. Úgy gondolom, hogy az lenne a legjobb, ha nyomna egy kétpercest, és bocsánatot kérne az áldozatoktól - nem tőlem meg nem másoktól, az áldozatoktól , hogy ilyen felszólalással az áldozatok emlékét sérti meg. Kösz önöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszönöm, Szilágyi képviselő úr. Kétperces hozzászólások következnek. Elsőként Gúr Nándor képviselő úr, MSZP. GÚR NÁNDOR ( MSZP ): Köszönöm szépen, elnök úr. Répássy Róbertet már nem kérem arra, hogy vegyen részt a vitában, mert már a teremben sincs bent. De László Tamást egy dologra kérem. Az pedig az, hogy követelje a Fideszen a Kereszténydemokrata Néppárt keretein belül az ügynöklisták nyilvánosságra hozatalát. Követelje! Legyen bátor a saját frakc iójukon belül, és követelje, igen, hogy tiszta és világos kép látszódjék. Igen, hogy mindenki, aki akár önökhöz közel áll, az is szembesüljön azzal, amivel szembesülnie kell. Tiszta és őszinte, egyértelmű feltárást kell tenni. Ezért harcoljon! Ezért érdeme s! Tudja, képviselőtársam, a nyilvánosság szerintem azért fontos, mert ma ezen típusú ügyek tekintetében nem a bíróságok döntései, nem azok, amelyek mértékadóak, amelyekre vár bárki is, nem. Hanem a társadalom és az emberek értékíté lete az, ami meghatározó e tekintetben. Ha pedig azt gondoljuk, hogy egy tiszta és világos feltárást akarunk, akkor ehhez önök még mindig, ma is olyan többséggel bírnak, amelyet az ellenzéki oldalról meg lehet támogatni, és hosszú éveken, évtizedeken keres ztül is támogatást élveztek volna ehhez. De önök ezzel nemhogy nem éltek, hanem ezt gátolták. Önök nem akarnak szembenézni a valósággal. Ahelyett egyszerűbb, hogy megpróbálnak másokat sározni. A valósággal kell szembenézni. Azzal a valósággal, amely adott esetben önöket, adott esetben pedig az önök közvetlen környezetét érinti. Elnök Úr! Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, jegyző úr. Hende Csaba képviselő urat illeti a szó két percben. HENDE CSABA ( Fidesz ): Köszönöm szépen. Tis ztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Szilágyi képviselő úr hozzászólása indított arra, hogy szót kérjek. Ön azt mondta, képviselőtársam, ránk mutatva, hogy önök elintézték, hogy Biszku Béla ne kerüljön börtönbe. Felszólítom önt, tisztelt képviselő úr, ho gy vagy támassza alá tényekkel az állítását, vagy itt és most vonja vissza ezt a gyalázatos mondatot, és kérjen valamennyiünktől bocsánatot! (13.30) Mondott még valami nagyon furát: azt mondta az általam nagyra becsült László Tamás kitűnő felszólalásával k apcsolatban, hogy senkinek, még a sértetteknek sincs joga megbocsátani. Remélni merem, képviselőtársam, hogy ismeri az Úr imáját, a miatyánkot, és talán elgondolkodott már azon a