Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. november 27. hétfő (261. szám) - Az ülés napirendjének elfogadása - Bizottság felkérése előterjesztés tárgyalására és döntéshozatalára - Dr. Hiller István (MSZP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „A gimnáziumokról és a magyar oktatásról” címmel - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
2184 említett középfokú közoktatási intézményeket látogatók száma, hozzávetőlegesen 201 ezerről 181 ezerr e. Ezt a csökkenést nem indokolja az egyébként létező és súlyos demográfiai probléma. Meglátásom szerint, tisztelt államtitkár úr, az önök kormányának tudatos és elhibázott koncepciója a valódi magyarázat, amely szerint a gimnáziumi érettségi vagy akár a f elsőoktatási diploma kevesebbet ér, mint egy szakképzésben elnyert bizonyítvány, magyarán önök arra ösztönzik a magyar családokat és fiatalokat, hogy gimnázium, egyetem helyett inkább a szakképzésbe menjenek. Interpellációm arra irányul, tisztelt kormánypá rti többség, hogy ezt a köztünk lévő alapvető és koncepcionális különbséget bemutassam, illetve kérjem az ön, tisztelt államtitkár úr és a kormány véleményét. Minden tapasztalat, tisztelt hölgyeim és uraim, hazai és külföldi felmérés, munkaerőpiaci kimutat ás egyértelműen és kivétel nélkül állítja, hogy a diplomás szerte az Európai Unióban, de különösképpen ezen belül Magyarországon többet keres, jobban érvényesül és biztosabb a munkahelye, mint annak, akinek nincsen diplomája. Egyértelmű, hogy még gazdasági válság idején is könnyebben talál munkahelyet, illetve a már meglévő munkahelyét nehezebben veszíti el az, akinek van diplomája. Ezt a tényt azzal szembeállítani, hogy nincs elég szakmunkás Magyarországon - ami egyébként önmagában igaz állítás , koncepci onális tévedés. Azért nincs elég szakmunkás Magyarországon, mert elmennek külföldre, mert az önök kormányának nem sikerül vonzó és biztos körülményeket teremteni, így aztán Szlovéniától Németországig és Londontól Bécsig dolgoznak azok, akik a magyar munkae rőpiacról hiányoznak. Ez azonban semmilyen módon nem ok arra, hogy szűkítsék a felsőoktatási intézményekbe való bejutás lehetőségeit, és hogy olyan véleményt képviseljenek, amely egyébként csökkenti a jelenlegi magyar tanulóifjúság majdani munkaerőpiaci ve rsenyképességét. Ezért, tisztelt államtitkár úr, kérdezem: ön szerint mégis akkor mi a magyarázat a gimnazisták számának radikális csökkenésére? Miért nem akarják, hogy a magyar fiatalok egyetemre járjanak? Ön szerint pótolhatóke azok a szakmunkások, akik külföldre mennek, azokkal, akik egyébként gimnáziumban, felsőoktatási intézményben akarnának tanulni? Köszönöm szépen a válaszát. Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Rétvári Bence államtitkár úrnak adom meg válaszadásra a szót. DR. RÉTVÁ RI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Alelnök Úr! Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Szeretném minden téren cáfolni az ön által elmondott tényeket is, és arra is emlékeztetni, hogy ne fe lejtsük el, melyik volt az a kormány, amelyik tandíjat akart bevezetni vagy megduplázta a fiatalok munkanélküliségét, ha már perspektíváról és jövőképről van szó. Ön írta le egy cikkben, vagy öntől idézték, hogy smst kapott Gyurcsány Ferenctől: „Tandíj üg yében gyere el!”, ez a rövid sms volt benne, ezt ön mondta a Mozgó Világnak. El is mentek, „fél nyolckor találkoztunk nála - mondja ön , és megbeszéltük, hogy mit csináljunk”. Ekkor döntötték el, hogy tandíjat vezetnek be, csak nem így fogják hívni, hanem „fejlesztési hozzájárulás”nak, és ekkor minden magyar diák elé, aki a felsőoktatásban szeretett volna tanulni, egy igen nagy akadályt gördítettek. Tisztelt Képviselő Úr! Amikor ön itt arról szól, hogy jó lenne, hogyha többen szereznének felsőfokú végzett séget, amikor Gyurcsány Ferenc önnek smst írt, hogy: „Tandíj ügyében gyere el!”, akkor miért nem mondta el, hogy nem megyek el a tandíj ügyében tárgyalni, mert az csökkenti a fiatalok továbbtanulási lehetőségét? (14.10) Ott akkor a Magyar Szocialista Párt képviselői meg az akkori SZDSZ képviselői mind támogatták azt, hogy Magyarországon tandíjat vezessenek be. Ezzel szemben a FideszKDNP megteremtette mindenki számára az ingyenes tanulásnak a lehetőségét, a Diákhitel2 kamatát