Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. szeptember 19. kedd (239. szám) - Napirend előtti felszólalók: - ELNÖK: - DR. STAUDT GÁBOR
141 kizáróan az volt, amikor halálának évfordulóján több ezer résztvevő kíséretében Márton Áron földi maradványait a gyulafehérvári széke segyház kápolnájában, megszentelt kőszarkofágban helyeztük el. Felemelő érzés, hogy immáron a külhoni magyarság mindkét nagy őrállója saját közösségében, méltó helyszínen nyugodhat. A nemzetpolitikai államtitkárság az idén, mint ahogy mondtam, Szent László emléke előtt is tiszteleg, hiszen a lovag király ma is utat mutat számunkra a nemzetünkért, keresztény gyökereinkért vívott harcban. Ha nem történelmietlen a jelent visszavetíteni a múltba, mondhatjuk azt, hogy a mai V4ek számára az akkori, XI. századi E urópának egyik legkiemelkedőbb alakja volt. Az emlékévek programelemeinek kiemelt célja az volt, hogy magyar történelmünk nagy alakjai követendő példaként szolgálhassanak a Kárpátmedence fiataljai számára is. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Esterházy János ma is azt üzeni nekünk, hogy szerzett jogainkhoz minden körülmények között ragaszkodjunk. Most, amikor igazságszolgáltatás címén ellehetetlenítik egy magyar iskola működését Marosvásárhelyen, ahogy az előbbi felszólalásból és válaszból hallhattuk, é s mindannyian tudjuk, azt gondolom, mindnyájunknak ki kell állnunk e mellett az iskola mellett, mert minden egyes visszalépés a következő végvár elvesztését is jelenti. Az erdélyi magyar tannyelvű iskolák országos tanévnyitójára Brassóban került sor két hé ttel ezelőtt, Balog miniszter úr részvételével, illetve ünnepi beszédével. Nem volt olyan felszólaló Brassóban, aki ne állt volna ki a marosvásárhelyi iskola mellett. Tudjuk nagyon jól, hogy nagyon keményen fellépett a katolikus egyház, a gyulafehérvári fő egyházmegye is. Ugyanígy kiállunk minden ukrajnai magyar iskola mellett. Nem igaz az, hogy a magyar kormány az elmúlt időszakban ne tett volna semmit, hiszen nem volt olyan nemzetközi fórum, illetve kétoldalú tárgyalás, amikor ne tettük volna szóvá a készü lő oktatásitörvénymódosítást. Minden egyes magyar iskola mellett ott állunk, minden egyes magyar embert támogatunk, ha bármilyen sérelem éri őt a világ bármely területén. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK : Köszön öm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Napirend előtti felszólalásra jelentkezett a Jobbik képviselője, Staudt Gábor képviselő úr: „Tegyünk különbséget a közérdek és a Fidesz érdeke között!” címmel. Öné a szó, képviselő úr. DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): K öszönöm, elnök úr. A mai napon szavazhat az Országgyűlés arról a jobbikos javaslatról, amely 12 évre emelné a korrupciós bűncselekmények elévülési idejét, jóllehet csak felmenő rendszerben. Ez reflektál arra a Vágó Gábor volt képviselőtársunk által benyújt ott népszavazási kezdeményezésre, amellyel kapcsolatosan Gulyás Gergely képviselőtársunk már kijelentette, hogy ezt nagylelkűen a FideszKDNPtöbbség is támogatná, ha az Országgyűlés elé beterjesztésre kerülne. Úgy tűnik, hogy valóban a Fidesz úgy megrémül t a népszavazás lehetőségétől, hogy még ezt a kompromisszumot is kész megkötni. De ezzel még nem dőlhetünk hátra, hiszen a korrupcióellenes harc csak most kezdődik, és ez csak apró akkord abba az irányba, hogy esetleg olyan törvények születhessenek, amelye k rendet tesznek Magyarországon. Lánczi András, a Századvég Alapítvány elnöke óta tudjuk, hogy amit mi korrupciónak nevezünk, nem más, mint a Fidesz legfőbb politikája. Az eseményeket így kell megítélni. Lehet, hogy néha minimális önkorlátozásra hajlandó a FideszKDNPtöbbség, de gondolhatják, hogy az ügyészség valószínűleg úgysem fog eljárni, és ez a 12 éves határidő is kikerülhető lesz, a bűnök pedig feledésbe merülnek. Emlékeztetnék rá, hogy a politikai elit Magyarországon a ’90es évek óta nagyjából hár omnégyszeresét lopta el a teljes jelenlegi államadósságnak. Mondhatom azt is, hogy 80100 ezer milliárd forintról beszélhetünk. Ez elképesztően nagy összeg, még kimondani is. Egyébként nemzetközi kimutatások alapján Magyarország a világon a 12. helyen áll a kilopott vagyonok