Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. március 27. hétfő (209. szám) - A 2014-2020 közötti időszakban Magyarországnak járó uniós források felhasználásáról szóló politikai vita - ELNÖK: - DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
955 Tisztelt Képviselőtársaim! A közeljövőt két tárgyalássor ozat fogja meghatározni ebből a szempontból: az Egyesült Királyság kilépési tárgyalásai és a 2020 utáni pénzügyi keretre vonatkozó tárgyalások. Úgy hiszem, hogy a brexit és a többéves pénzügyikerettárgyalások kölcsönösen kihatnak egymásra már csak azért is, mert az Egyesült Királyság távozása már középtávon érezhető, mintegy évi 10 milliárd eurós lyukat üt az uniós költségvetésben. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönjük. Most megadom a szót Szakács Lászlónak, a z MSZP képviselőcsoportja vezérszónokának. DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Csodálatos termelési értekezletet hallhattunk ma, és én is azt go ndoltam egyébként, hogy kevesebb lesz itt majd ma a százalék, kevesebb lesz itt majd az öndicsőítő fanfár - (Németh Szilárd István: Melyik százalék?) ahányfajta százalékot a miniszter úr itt elmondott , de aztán mégis persze belement ebbe, mert nem lehet másképpen legalábbis azt elmondani meg azt megmagyarázni, amit valójában nem lehet megmagyarázni. Miniszter úr, ön azt mondja, hogy leköröztük Szlovákiát, Romániát, Csehországot a források kiírása és a pénzek lehívása tekintetében. Miért ez az egyetlen mér őegység, hogy mennyi pénzt kötöttünk le, amikor látjuk mellette, hogy pontosan ez a három ország, amelyiknek ön szerint pironkodnia kellene, mert az európai uniós forrásokat nem tudja lehívni, utcahosszal van előttünk a versenyképesség meg a gazdasági növe kedés tekintetében? Önmaga vallja be, miniszter úr, saját maga vallja be, hogy azok a pénzek, amelyeket lehívtak az Európai Unióból, valójában nem szervesültek a magyar gazdaságban, az egy egyszeri tőkeinjekció volt, és valójában annak semmilyenfajta túlmu tató, túlhúzódó, a magyar gazdaságot bármilyen módon jó irányba befolyásoló hatása nincs. Azt egyszer elköltötték valamilyen célokra, és erre majd azért visszatérünk, hiszen azért az önök által is sokszor emlegetett KPMGs tanulmányból, amennyit eddig már a sajtón keresztül lehetett hallani, nagyon hatékonytalanul. Ami eddig elköltésre került, valójában annyira hatékonytalan volt, hogy egy egyszeri tőkeinjekciót kapott a magyar gazdaság, nem szervesült a magyar gazdaságban, és azok az országok, amelyeknek ö nök szerint, illetve ön szerint most pironkodniuk kellene, úgy mentek el mellettünk, mint a gyorsvonat. Arról van szó, hogy mi most már csak szeretnénk, ha Magyarországon akkora lenne a gazdasági növekedés, mint Romániában. Csak szeretnénk elérni azt a hat ékonyságot és csak szeretnénk elérni azt a termelékenységet, amit az a hatalmas gazdaság tőlünk északra, a szlovák meg a cseh gazdaság tud teljesíteni. Én úgy gondolom, tisztelt miniszter úr, hogy erre nem szabad büszkének lenni. Itt arról van szó, hogy te rvezetlenül nagyonnagyon sok pénz beáramlott Magyarországra, és mindenfajta hatás nélkül önök hagyták, hogy azt elköltsék. Elköltötték ezt a pénzt, természetesen jutott ebből a magyar versenyszférába is, még több jutott ebből a barátoknak is. Ezek a pénze k elköltődtek, és semmilyenfajta hatása nem lesz 2020 után a magyar gazdaságra. Mondott példákat is, hogy azért vagyunk ma itt, hogy a célvitát folytassuk le, és természetesen azt is nézzük meg, hogy milyen célokra milyen pályázatok kerüljenek kiírásra - e zt mondta három mondattal azután, hogy elmondta, hogy ezeknek a pályázatoknak a 99 százaléka ki van írva , és hogy az önkormányzatok, a civil szervezetek és a cégek hozzájuthatnak egy biztonságosan felépített rendszerben ezekhez a pénzekhez. Miniszter úr, tessék visszaolvasni az önök tavalyi nyilatkozatait meg az államtitkárának a tavaly nyári nyilatkozatait: civilek százai adtak be pályázatokat, önkormányzatok százai adtak be pályázatokat, TÁMOP, TIOPpályázatokat, és háromsoros közleményekben (Dömötör C saba: Soros? - Derültség a kormánypártok soraiban.) először háromnégy hónapra tolták el egyébként ezeknek a… Igen, soros, háromsoros meg négysoros közlemény. Örülök, ha tudtam egy kis vigadalmat is okozni azon az oldalon. Tehát sikerült 200500