Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. március 20. hétfő (207. szám) - A jövedéki adóról szóló 2016. évi LXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik):
805 Most a képviselői felszólalások következnek a napirend szerinti időkeretekben. A vita során kétperces hozzászólásra nincsen lehetőség. Megadom a szót elsőkén t Szávay István képviselő úrnak, Jobbik. SZÁVAY ISTVÁN ( Jobbik ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Az elektromos cigarettát, illetve az utántöltő folyadékokat érintő jövedéki rendelkezésekhez kívánok most hozzászólni, a csokoládéügyet meghagyom most másnak ebben a körben. Az elektromos cigarettát érintő szabályozás kapcsán én magam az elmúlt egymásfél év során számos alkalommal felszólaltam, és felhívtam önöknek a figyelmét olyan problémákra, amelyekb e sikerült rendszeresen belefutni, ilyen volt egyébként a jövedéki adó kérdése is. Azt szeretném elsőként a leghatározottabban üdvözölni, hogy ebben a kérdésben is van ismét egy újabb pozitív kormányzati elmozdulás, főleg úgy, hogy néhány héttel ezelőtt én még Tállai államtitkár úrhoz, pontosabban a miniszter úrhoz tettem fel kérdést, és Tállai államtitkár úr válaszolt ezzel kapcsolatban. Akkor kifogásoltam, és felhívtam a figyelmet, hogy teljesen értelmetlen dolog azonos jövedéki adóval sújtani a nikotint tartalmazó és a nikotint nem tartalmazó töltőfolyadékot, sőt egyáltalán értelmetlen jövedéki adóval sújtani azt a töltőfolyadékot, amely nem tartalmaz nikotint, és azt dohányterméknek minősíteni. Értelemszerűen a fogyasztók szempontjából is ez egy sokkal k edvezőbb dolog, ebbe az irányba tereli a fogyasztókat. Önmagában az elektromos cigarettáról sok alkalommal kimondtuk, hogy az nem dohánytermék, az elektromos cigarettát használó pedig nem dohányos, ezt az alapelvet azért szeretném most is rögzíteni. Az elektromos cigaretta az ártalomcsökkentésnek egy nagyon fontos eszköze, és ennek az ártalomcsökkentésnek az irányába tudunk nagyon jó lépést tenni akkor - még egyszer mondom, nagyon örülök, hogy az ez ügyben sokszor elmondott javaslatunkat végre elfogad ták , ha a fogyasztókat is a cigarettáról vagy a vágott dohányról próbáljuk az elektromos cigaretta felé terelni, és azon belül is arra biztatni őket, és nyilván a jövedéki adó különbségtétele ezt eredményezi, hogy itt is inkább a nikotint nem tartalmazó töltőfolyadékokat használják. Volt azért ez ügyben itt egy kis zavar. Tavaly, amikor ez először decemberben előkerült, akkor itt milliliterenként 65 forintos árról volt szó; a Jobbik itt 50 forintot javasolt, önök végül 55 forintot fogadtak el. A javaslatb an eredetileg, amely most bejött itt, megint 65 forint szerepel; örülök, hogy ez az összegzés alapján mégis visszament 55 forintra, ezt mindenképpen szeretnénk üdvözölni. Nyilván ellenzéki képviselőként nem üdvözölhetek és nem is fogok üdvözölni adóemelést , hiszen még ha kicsi összegű tételek is, de a vágott dohányoknál szerepel némi jövedékiadóemelés, azonban kétségkívül igaz, hogy ez is abba az irányba hat, hogy a vágott dohány drágábbá válása ismét egy másik, újabb ösztönzés lehet a dohányosok vagy a va lamilyen dohányterméket használók számára, hogy az elektromos cigaretta irányába induljanak el. (17.40) Tehát ezek a módosítások így, ebben a formában jók és megfelelőek. Az irány tehát jó, azonban ebből a szempontból még van további tennivaló, engedjék me g, hogy erre azért felhívjam a figyelmüket. Ugyanis ha számba vesszük az elmúlt egymásfél évben megszületett összes pozitív lépést ezzel kapcsolatban, azt, amiről most beszéltünk, ha megemlítjük azt a pontosan szintén üdvözlendő lépést, hogy kinyílt a lehe tősége annak - bár ebben az ügyben még nem látunk pontosan - tavaly decemberben, hogy a korábban törvényerővel bezárt, kifejezetten elektronikus cigarettát és elektromos… Bocsánat, már én is rászoktam a rossz szó használatára. Tehát a kifejezetten elektrom os cigarettát és a hozzá tartozó kellékeket árusító szaküzletek is újranyithassanak, van itt azért még egy harmadik probléma, ugyanis mindezek a kiváló lépések semmit nem érnek akkor, kedves képviselőtársaim, hogyha továbbra is érvényben marad az a javasla t, ami 475 ezer forintos termékenkénti regisztrációs díjat állapít meg gyakorlatilag mindenre, ami az elektromos cigarettával kapcsolatos.