Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. március 20. hétfő (207. szám) - A jövedéki adóról szóló 2016. évi LXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik):
806 Ez az összeg teljesen irreális, főleg, ha azt nézzük, hogy ez adott esetben ez egy eszköz összes alkatrészére különk ülön vonatkozik, az utántöltő folyadék különböző ízesítéseire, a nikotinos folyadékokra különkülön vonatkozik aszerint, hogy mennyi nikotint tartalmaz egyegy folyadék. Ez önmagában is kigazdálkodhatatlan, és egyébként a feketepiacot fogja erősíteni, ille tve azt fogja erősíteni, hogy a fogyasztók külföldről, külföldi webshopokból szerezzék be a termékeket. De ennél tovább is mentünk sajnos, ezt mi magunk is sajnos csak most fedeztük fel. A 2016. december 19ei Közlönyben jelent meg egy módosítás, amely ezt a 475 ezer forintos termékenkénti igazgatási szolgáltatási díjat éves díjjá fogja módosítani. Ez nyilván mind a gyártók, mind a szakmai szervezetek és a felhasználók számára is teljesen érthetetlen, teljesen irreális. Ha ezen nem hajlandóak változtatni, e z gyakorlatilag az egész piacot tulajdonképpen tönkre fogja tenni. Ha azt nézzük, hogy tegyük fel, hogy Magyarországon van száz különféle ízesítésű utántöltő folyadék, azoknak van nikotinmentes és nikotinos verziója, ízenként három eltérő mennyiségű nikoti nt tartalmazó fajtával, ez négyszáz olyan, egymástól eltérő utántöltő folyadék, ami után önök szerint külön és évente meg kell fizetni a 475 ezer forintot. Ha csak ezt nézzük, ez a fenti kínálat esetén 1,9 milliárd forintot jelent. Gondolom, nem kell monda nom, hogy ez a rendelkezés teljesen tökéletesen nonszensz, működésképtelen, és aki ezt meghozta, az se számolni, se gondolkodni nem tud. Erre szeretném a leghatározottabban felhívni a figyelmüket és az államtitkár úr figyelmét, hogy ezzel az üggyel csinálj anak valamit. Egyébiránt a törvényjavaslatnak ezt az elmozdulását mindenképpen szeretném üdvözölni, és a magunk részéről legalábbis ezt a részét mindenképpen támogatjuk és jónak tartjuk. Szeretném önöket biztatni, hogy azon az úton, amin elindultak, ahhoz képest, hogy másfél évvel ezelőtt még komoly vitáink voltak, de a kormány láthatóan végre elindult azon az úton, hogy az ártalomcsökkentést fontosnak tartja; elindultak azon az úton, hogy segítsék a leszokást azzal is, hogy az elektromos cigarettához való hozzájutást, illetve ennek az árát mérséklik. Erre én biztatom önöket továbbra is, de ezt a rendelkezést mindenképpen gondolják át, mert semmilyen pozitív lépés nem fog semmit érni, ha ezen nem változtatnak. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.) EL NÖK : Köszönöm szépen, Szávay képviselő úr. Megadom a szót Z. Kárpát Dániel képviselő úrnak, Jobbik. Z. KÁRPÁT DÁNIEL ( Jobbik ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! El kell mondani, hogy a kormány teljes mértékben koncepció nélkül nyúl hozzá nemcsak a jövedékia dómódosításokhoz, de a teljes adórendszerhez. A könyvelői szakma több mint 60féle adótípust vagy adóemelési típust ismer az önök 2010ben kezdődő regnálása óta. Azt látjuk, hogy egyszer a konyakosmeggylobbi tenyészik be a parlamentbe, és persze ezáltal e l lehet érni kedvező irányú változásokat, de azért mégiscsak befolyásolja az önök cselekvési tervét. Most éppen az ecigi kapcsán, bár ahogy képviselőtársam elmondta, végre egy pozitív irányú elmozdulást is tanúsítanak, de azért belecsempésznek egy kis adó emeléssel felérőt a másik oldalon. Azt látjuk, hogy a legdurvább, amit csináltak, az mégis az üzemanyagokkal kapcsolatos intézkedéssorozatuk volt, hiszen gyakorlatilag megfosztják a magyar vásárlót attól, hogy kedvező világpiaci változások, tendenciák eset én némi árcsökkenés lecsapódhasson nála, és egész egyszerűen önök nem rendszerben, nem egy normális, előre meghatározott szisztéma szerint módosítják az adórendszer egyes elemeit, hanem állandóan a pénzbehajtásra utazva. Jelen pillanatban sem tudtak egy ol yan csomagot letenni elénk, amely tehernehezítéseket ne tartalmazna az egyik oldalon. Tehát én arra biztatnám önöket, hogy egy teljes körű adókoncepció mentén az egzotikus adófajtáikat vezessék ki vagy alakítsák át. Utalhatok itt arra a chipsadóként elhíre sültre, amelyet pont ma vitattunk meg a Gazdasági bizottság előtt, ahol a multik által silányított módon idehozott termékek kapcsán a chipsadó kiterjesztése és olyan felhasználása, amely csillapíthatná a bajokat,