Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. március 13. hétfő (206. szám) - Hegedűs Lorántné (Jobbik) - a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez - „A közétkeztetés is a hulladék sorsára jut?” címmel - ELNÖK: - HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): - ELNÖK:
672 hiszem, köszönetet kell mondjunk mindenkinek, aki akár a kórházban, akár a kormányhivatalokban dolgozott és azonnal reagált erre. Magyarországnak egyébként jó az adottsága, hiszen a kanyaró elleni átoltottság Magyarország on 98 százalékos, és 95 százalék fölött már nem mondható fogékonynak egy ország, sőt hosszú időszakig nem volt kanyarójárvány Magyarországon behurcolással sem, itt pedig február közepén - utólag igazolásra került teljes mértékben - Romániából hurcolták be ezt a járványt. Azonnal intézkedési terv készült, tisztelt képviselő úr, a makói kórház sürgősségi betegellátó osztályán dolgozókkal kapcsolatban, a kórházban dolgozókkal kapcsolatban, a környéken élőkkel kapcsolatban. A járvány megfékezésére a makói kórhá z, a kormányhivatal népegészségügyi szakemberei valamennyi, az országos tisztiorvos intézkedési tervében szereplő intézkedést foganatosítottak. Tehát minden intézkedés megtörtént, amely ilyenkor megtörténhet, és ezek eredményesnek is bizonyultak. Ezért kon troll alatt vannak az események teljes mértékben úgy, ahogy az a különböző protokollokban le van írva. És az, hogy ez mindenhol előfordulhat, tisztelt képviselő úr, bármennyire is fejlett a megelőzési rendszer, bármennyire is azonnaliak a lépések, az intéz kedések, azt bizonyítja, hogy összesen nyolc európai országban fordult ez elő, azt hiszem, hogy mindegyiknél fejlett járványügyi ellátórendszer van, mégis ez előfordult máshol is. Az volt a fontos, hogy Magyarországon azonnal kezeltük az ügyet. Köszönöm sz épen. Hegedűs Lorántné (Jobbik) - a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez - „A közétkeztetés is a hulladék sorsára jut?” címmel ELNÖK : Megköszönöm államtitkár úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Hegedűs Lor ántné, a Jobbik képviselője, kérdést kíván feltenni a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez: „A közétkeztetés is a hulladék sorsára jut?” címmel. Hegedűs Lorántné képviselő asszonyt illeti a szó. HEGEDŰS LORÁNTNÉ ( Jobbik ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisz telt Miniszter Úr! A hírek szerint a kormányzat egy új működési modellt vezetne be a közétkeztetés terén, azaz a hulladékgazdálkodás mintájára egy új, állami koordináló szervezetet állítana fel, ami országosan felelne ezen feladat ellátásáért. A kommunikác iós érvek a szemétszállítás államosítására az eredményességével példálóznak. Sajnálatos tény azonban, hogy a lakosság és az önkormányzatok nem igazán érzékelhették ezt az átütő sikert, hiszen az NHKV Zrt. a megalakulása után hosszú hónapokon keresztül műkö désképtelen volt. A kormányzati tervekben egyértelmű az az ígéret, miszerint az államosítás után olcsóbb és jobb minőségű lesz a közétkeztetés, hiszen ezután majd csak nonprofit jelleggel lehet ezt a szolgáltatást biztosítani. Ennek azonban ellentmondani l átszik az a tény egy icipicit, hogy a 2017. évi költségvetési törvényben egy új szigorítás fogalmazódik meg, miszerint, ha egy kistelepülési önkormányzatnak nincs külön főzőkonyhája, és a közétkeztetést az önkormányzat vásárolt szolgáltatással oldja meg, a kkor jószerivel csak gazdasági társaság lehet már a szerződéses fél, azaz más önkormányzat vagy másik önkormányzat költségvetési szerve nem lehet szállító. Tisztelt Miniszter Úr! Kérdezem, melyek a valódi kormányzati tervek a közétkeztetéssel kapcsolatban. Várhatóe, hogy ezt a feladatot is, a települések számára egyébként kulcsfontosságú feladatot is elvonják majd az önkormányzatoktól, és tényleg egy 150 milliárdos piac lenyúlása lenne a cél? Várom megtisztelő válaszát. (Z. Kárpát Dániel: Úgy van! - Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK :