Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. május 30. kedd (229. szám) - Egyes törvények kiemelt nemzeti emlékhellyel összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - HALÁSZ JÁNOS
3507 Mesterházy Attila képviselő úrnak sem mondok újdonságot, ezek a szociális bérlakások önkormányzati tulajdonban vannak, az önkormányzatok a tulajdonosok, itt az önkormányzatokkal nyilván ebben az ügyben lehet tárgyalni. Az önkormányzatok saját maguktól megtehetik egyébként azokat a lépéseket, hogy a szociális bérlakásban lakókat előnyben részesítik. Ezt úgy hívják, hogy a két szerződő fél közötti szerződés , illetve önkormányzati rendeletben szabályozzák az önkormányzati bérlakások bérlőkijelölési és bérletiszerződésmegkötési feltételeit, tehát az önkormányzatok kezében van ez a lehetőség. Mondok egy önkormányzatot: a csepeli önkormányzat ezzel már négy évv el ezelőtt élt. Köszönöm szépen. Arra kérek mindenkit, hogy ezt az előterjesztést támogassa, amely, még egyszer, a jelen szerződés alapján minimum 25 ezer családon, de év végére akár 30 ezer családon, ha négy embert számolunk, akkor 120 ezer emberen is tud segíteni, és hozzájárul ahhoz, hogy a rezsicsökkentés náluk is érvényesíthető legyen. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm, Németh Szilárd képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok benyújtá sára csütörtökön 16 óráig van lehetőség. Egyes törvények kiemelt nemzeti emlékhellyel összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája Most pedig, tisztelt Országgyűlés, soron következik az e gyes törvények kiemelt nemzeti emlékhellyel összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. A Répássy Róbert, Halász János és L. Simon László fideszes képviselők által benyújtott előterjesztés T/15784. számon a parlamenti infor matikai hálózaton elérhető. Elsőként megadom a szót Halász János úrnak, a napirendi pont előterjesztőjének. Öné a szó. HALÁSZ JÁNOS ( Fidesz ), a napirendi pont előadója: (Behelyezi kártyáját a gépbe.) Elnézést, elnök úr. Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Eln ök Úr! Tisztelt Ház! Idestova hat évvel ezelőtt e falak között vette kezdetét egy páratlanul sikeres beruházás, amelyről akkor még nem tudtuk, hogy valójában beruházássorozat lesz. A 61/2011. számú országgyűlési határozat alapján indult el a később Steindl Imréről elnevezett program, nem kisebb ambícióval, mint a magyar történelem elmúlt évszázadának kétségkívül legfontosabb helyszíne, a Kossuth tér helyreállításának igényével. Ma, ha kimegyünk a térre, pezsgő élettel találkozunk. A Kossuth tér a város talá n legnépszerűbb látványossága, az idelátogató turisták milliói mellett a budapestiek is belakták, szeretik. A jót könnyű megszokni, ezért szinte felidézni is nehéz, hogy milyen állapotban volt az Országház környéke 2011 őszén. A tér nagy részét, jóval több mint felét a gépjárműközlekedés foglalta el. Itt haladt keresztül a Lipótvároson átmenő autóforgalom jelentős része, ehhez jött még részben az Országház, részben a környező magánházak és közintézmények igényeit kiszolgáló, több mint 400 férőhelyes parkol ó. A burkolat repedezett, számos felbontás és visszajavítás nyomát viselő aszfaltréteg volt. Lepukkant oszlopok és kábelek sűrű pókhálója tette tönkre az Országház látványát. Díszként csupán az aljas szándékból lerombolt vagy alattomosan pusztulásra ítélt szobrok helyén emelt alkotások koncepciótlan halmaza és az egyetlen meghagyott, de ideológiai okból, okokból meghamisított feliratú Rákócziszobor szolgált. A tér növényzetét igénytelenül, jórészt esetlegesen összeválogatott fajták, közöttük sok táj- és kö rnyezetidegen növény, valamint spontán felmagzott aljnövényzet jellemezték. Bár a környéken élők megszerették, a Kossuthszobor előtti betegeskedő hársfasor is az évtizedes pangás, a gazdátlanság és a koncepciótlanság szimbóluma volt. Ezeket a