Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. május 30. kedd (229. szám) - Egyes törvények kiemelt nemzeti emlékhellyel összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - HALÁSZ JÁNOS
3508 fákat valami kor a hetvenes évek elején ültették át ide, mert egy budai közúti rekonstrukció során feleslegessé váltak. Az akkori döntéshozók valószínűleg fel sem mérték, milyen bűn az Országház előtti tér szerkezetébe durva kézzel beavatkozni, ezáltal ellehetetleníten i a Steindl Imre által megjelölt térépítészeti prioritást, az Országház zavartalan láthatóságának fenntartását. A tér és az Országház sorsát évtizedekig meghatározó hozzáállást néhány jellemző példával szeretném illusztrálni. Az egyik a minden szempontból méltatlan országzászló, amelyet az ország főterén a nemzeti ünnepeken katonák díszsorfala között húztak fel, gyakran a televízió kamerái előtt. Az országzászló gyenge minőségű, a környezetéhez sem anyagválasztásában, sem szerkezeti megoldásaiban nem illesz kedő kialakítású volt, elhelyezése sem az Országház tengelyéhez, sem a nyomokban még felismerhető régi térépítészeti rendszerhez nem igazodott, amit nyilvánvalóan egyetlen szempont indokolt, hogy minél kevesebb parkolóhelyet kelljen majd feladni. A másik a téren átmenő villamospálya, amelynek nyomvonalát évtizedekkel ezelőtt a műszaki célszerűség jegyében rajzolták meg, ezzel átlósan kettévágták, gyakorlatilag megcsonkították a tér déli részét. Szigorúan véve műszaki szempontból így volt a legegyszerűbb, a többi meg nem számított. Nyilván fel sem vetődött, hogy egyéb szempontokat is mérlegelni illene. Jól mutatja a tulajdonosi szemlélet hiányát az is, hogy a Kossuth téren az idők során ittott ipari jellegű trafóházak létesültek, de az összevissza burkolatfe lbontásokat, majd a pótlásokat is a műszaki problémamegoldás egydimenziós igénytelensége jellemezte. De a szemlélet demonstrálására az Országházon belül is találunk példákat. Ilyenek az Országházon belüli elfalazások. Javaslom képviselőtársaimnak, hogy ami kor legközelebb innen az ülésteremből gyalog indulnak a Képviselői Irodaház felé, menjenek le a földszintre, és a XVII. kapu felé közeledve majd ne fordítsák el a fejüket, amikor az Országgyűlési Őrség irodáihoz érkeznek. A korabeli tüzéptelepépítészet le gborzalmasabb hagyományait tanulmányozhatják Steindl neogótikus palotájának kellős közepén. Nézzenek fel majd ott a mennyezetre, és megdöbbenve láthatják, hogyan falazták el a gyönyörű gipszstukkós mennyezetet, hogy csonkították meg ezáltal ezt a teret ott . A Kossuth térnek évtizedeken át nem volt igazi, gondos gazdája. A napi politikai szempontok dominanciája, a rövid távú gondolkodás mellett igény sem mutatkozott, és persze pénz sem jutott a teret megillető gondozásra, pláne egységes, nagyvonalú térépítés zeti rendszer végiggondolására és megvalósítására. Ennek a pangásnak vetett véget a budapesti Kossuth Lajos tér rekonstrukciójáról szóló, már idézett országgyűlési határozat, amely mögött régen látott egységben sorakozott fel a kerület, a főváros, az Orszá ggyűlés és a kormány. (13.30) Így a munka hamarosan elkezdődhetett, és rekordgyorsasággal be is fejeződött. 2014 tavaszán már a teljesen megújult téren sétálhattunk. Nagyvonalú, egységes kialakítású tér jött létre, amely a XXI. század térépítészeti eszköze ivel Steindl Imre eredeti elgondolását jeleníti meg: kiemeli, méltó keretbe foglalja a sok évtizedes homlokzatfelújítás befejeztével végre régi fényében tündöklő Országház épületét. Ma megállapíthatjuk, hogy egyetlen kivétellel az országgyűlési határozat m inden pontja teljesült. A mélygarázs autómentesítette a teret. Növekedett a tér parkfelülete. A biztonsági okokból lezárt rész pedig minimálisra csökkent. Az 1945 után szétvert Országgyűlési Múzeum újjászületett. Több kiállítótér - köztük az ’56os tragiku s sortűz áldozatai előtt tisztelgő emlékhely - és korszerű látogatóközpont várja most már a turistákat. A tér képzőművészeti arculata is visszanyerte régi szép állapotát. A téren azok és csak azok a szobrok állnak, amelyek a kommunista szoborrombolások elő tt is álltak; egyetlen kivétellel: a fanyalgókat elnémítva a lehető legjobb helyre került a József Attila szobor.