Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. február 22. szerda (201. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Nemzeti Bank 2015. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója, valamint az ennek elfogadásáról szóló határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK: - HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről:
262 maradjon. Windisch László elmondja, hogy március 9én már kint vannak az önök emberei a Quaestorban. Hát még ott is voltak, alelnök úr, s így is ki lehetett onnan venni még március 10én is, amikor már zároltak, még akkor is ki lehetett venni pénzt? Ha önök erről tudtak, annál egy nagyobb baj van, ha erről nem a Magyar Nemzeti Bank tudott elő ször. Itt a Gazdasági bizottság már ülésezik, a megoldást keresi, a bizottság hallgatja a Magyar Nemzeti Bank alelnökét, aki, ha úgy tetszik, részletes tényfeltáró nyilatkozatokat tesz, elmondja, hogy mit tesznek ebben az ügyben, s mindeközben önök esetleg nem tudtak arról, hogy éppen kisemmiznek 32 ezer kisembert? Ha még mellétesszük azt, hogy bárhol is legyen ennek az ügynek a genezise, legyen ennek ott, amit elmondott a május 1jei beszédében az elnök úr, hogy külföldi ügynökök ürgebőrbe varrva aranyruda kat felejtettek a Duna alatt, és így az ügynököket ki tudták fizetni - majd várom a válaszát, hogy Tarsoly melyik országnak dolgozott , annyit akkor gondoljuk ebből végig, hogy akkor viszont miért nem segítenek abban önök is, a saját maguk által létrehozo tt felszámoló, a PSFN - amelyiknek az egyetlen tulajdonosa a Magyar Nemzeti Bank , hogy a Quaestorvagyont vonják be a felszámolásba. Önök azt végignézik, hogy a Quaestor károsultjai eddig egy fillért nem kaptak a Quaestorvagyonból. Egyetlenegy fillért s em! Végignézik, ahogyan a Quaestor vagyonát - ami nem kevés, százmilliárdot érő budapesti telek, ahová önök olimpiát próbálnak tervezni - egyik cégből a másikba tologatják. Ezt az önök egy szem felszámolója, aminek önök az egy szem tulajdonosai, végignézi, és nem vonja be a vagyont abba a kártalanításba, amiben, én úgy gondolom, hogy mindenkinek joga lenne ahhoz, hogy visszakapja jogos jussát. Kinek tartogatják ezt a pénzt, alelnök úr? Én úgy gondolom, hogy ezek azok a kérdések, amelyek a 2015ös évet olyan küzdelmessé tették; azért, hogy önök számára, én nem izgulok, önök jól meg vannak fizetve, hanem azok számára is, akik elveszítették a pénzüket azért, mert önök nem figyeltek, azok számára is, akik önöktől várták a megoldást, de önöktől hiába várták a meg oldást, mert önök - még egyszer mondom, alelnök úr, és talán a jövőre nézve lehet ez egyfajta tanulság - nem azért vannak, hogy leleplezzék, önök azért vannak, hogy megelőzzék ezeket a cselekményeket. Arra, hogy leleplezzék, kinyomozzák meg elítéljenek emb ereket, ott van a rendőrség, az ügyészség meg a bíróság. Önöknek az a feladata, hogy kiállítsanak egy olyan ellenőrzési rendszert, kiállítsanak egy olyan metodikát, kiképezzenek olyan embereket, akik képesek ezeket a dolgokat nem lefülelni, hanem megelőzni , hogy az emberek pénze biztonságban lehessen. Ma önök miatt nincsen a magyar emberek pénze biztonságban. Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Most megadom a szót Hollik István képviselő úrnak, a Keres zténydemokrata Néppárt képviselőcsoportja vezérszónokának. HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Alelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én az ellenzéki demagógia világából vagy hogy korrektebb legyek - hisze n a jobbikos képviselőtársaim még nem szólaltak föl , a szocialista demagógia álomvilágából visszatérnék a való világba. Matolcsy elnök úr beszélt egy nagyon markáns monetáris fordulatról 2013ban, és ismertette, hogy ez a monetáris fordulat milyen eredmé nyekhez vezetett a 2015ös évben. De ahhoz, hogy ennek a monetáris fordulatnak a jelentőségét a maga valójában érzékelni tudjuk, illetve be tudjuk mutatni, muszáj megnéznünk azt, hogy milyen volt a korábbi monetáris jegybanki politika, szembe kell állítanu nk azzal, meg kell néznünk, hogy a korábbi monetáris politika hogyan teljesített. S ha ezt megtesszük, én azt gondolom, ha akkor tudjuk azokat az eredményeket, amelyekről elnök úr is itt beszélt, a helyükön kezelni. Ehhez, én azt gondolom, érdemes 2012ig visszamennünk, hiszen az volt az utolsó év, amikor még az a jegybanki vezetés volt, akit a szocialisták nevezték ki, s azt láthatjuk, hogy 2012ben még