Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. február 22. szerda (201. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Nemzeti Bank 2015. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója, valamint az ennek elfogadásáról szóló határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK: - DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
261 elnöke, hogy egyébként NATOtag ez az ország, úgyhogy ez a hódító akkor valószínűleg a szövetségesünk, aki megpróbálta megdönteni a magyar jegybankot, a magyar kormányt, és ha jól emlékszem, ahogy az elnök úr mondta, talán még a bankrendszert is megpróbálta megdönteni. Alelnök Úr! Akkor arra kérem önt, ha már Matolcsy György nem szakított a szokásaival és itt hagyott bennünket vitatkozni őróla, akkor ön szakítson a szokásaival, vegyen részt a vitában, és mondja meg nekünk, hogy az a Tarsoly Csaba, aki az önök szeme láttára, az önök által is jóváhagyott kibocsátási tájékoztató alapján mintegy 160 milliárd forint tal több fedezet nélküli kötvényt bocsátott ki az ő Quaestor nevű cégében, az a Tarsoly Csaba, aki ezer szállal kötődik a kormányzó pártokhoz, a Fideszhez, az a Tarsoly Csaba melyik külföldi nagykövetség nevében ármánykodott a Magyar Köztársaság pénzügyi s tabilitása ellen! Tessék, legyen szíves erre válaszolni! Tarsoly Csaba melyik külföldi ország ügynöke? Kinek dolgozik ő? Arról is beszélt az elnök úr, hogy önök leleplezték ezt a 15 éves csalást. Alelnök Úr! Mit lepleztek le önök? Nem lepleztek le önök sem mit! Most vagy külföldiek ármánykodtak azzal a Tarsoly Csabával, aki ezer szállal magukhoz köthető, vagy külső segítséggel szerették volna önök Tarsoly Csabát mint külföldi ügynököt pozícióban tartani az elmúlt 15 évben, vagy az történt, ami nagy valószínű ség szerint a valósághoz sokkal közelebb áll: önök nem lepleztek le semmit, ez magukra rádőlt. Azt mondani pontosan a DRBbotrány kirobbanásának második évfordulója előtt egy nappal, hogy önök azt leleplezték! Ha valaki itt meglepődött, azok önök voltak! Ö nök nem lepleztek le az égadta világon semmit. Ha lett volna bármilyen olyan metodika, ami alapján le lehetett volna ezt leplezni, meg lehetett volna előzni, akkor önöknek azt használni kellett volna. Alelnök Úr! Ha már az elnöke, Matolcsy elnök úr ebben a tévedésben van, legalább ön ne legyen! Az önök feladata nem az, hogy leleplezzék ezeket. Az önök feladata az, hogy megelőzzék. Önök nem egy térfigyelő kamera, önök nem rögzítik a bűncselekményt, hanem megelőzik. (Dr. Józsa István: Így van! Pontosan.) Akko r kérdezzük meg azt is, és akkor kérem szépen, erre válaszoljon, hogy a Magyar Nemzeti Bankban az ellenőrzési tervekben 2010 óta hányszor szerepelt a DRB, hányszor szerepelt a BudaCash, hányszor szerepelt a Quaestor. Hányszor?! Elmenteke oda? Ellenőrizte ke? Mit találtak? Rendben találtáke? Annyit tudunk, hogy 2014. október 15én Windisch László alelnök még aláírja, hogy kibocsáthat a Quaestor kötvényeket. Egy adminisztratív aktus van, tehát tudják, látják. Milyen metodikát követtek, amikor éppen akkor k int volt a célellenőrzés a Quaestornál, és két hónappal később meg összedől, 220 milliárd forintnyi kárt hagyva maga mögött, ami nem az állam pénze volt, kisemberek megtakarítása volt. És önök semmit nem tesznek annak érdekében, hogy ezek az emberek vissza kaphassák a pénzüket. De ami ennél is sokkal súlyosabb, önök semmit nem tettek annak érdekében, hogy ezeknek a kisembereknek a befektetése ne tűnjön el, hacsak nem önök voltak azok, akiknek a szeme láttára ez történt - és lehet, hogy úgy gondolták, hogy ez így jól van? (10.10) Alelnök úr, van egy lista, azon több mint 330 név szerepel, vannak köztük állami cégek, vannak köztük magánszemélyek, akik március 9én és 10én kivették a pénzüket a Quaestorból. Akkor, amikor itt már ülésezett a Gazdasági bizottság, amikor itt már Windisch László kerek szemekkel, és még a hangja is szürke volt, úgy adta elő, hogy mekkora botrány van; itt ülésezik a Gazdasági bizottság 9én a DRB és a BudaCash ügyében, 10én a Quaestor ügyében, akkor önök még mindig hagyják azt, hogy több mint 330 cég és magánember megszabadítsa a Quaestort az utolsó 6,5 milliárd forintjától. Tudtak erről önök? Az önök szeme láttára történt? Kinek készült az a lista? Ki készítette a listát? Önöknek készült? Mert igazából, tudja, alelnök úr, a legnagyo bb probléma nem tudom, hogy mikor van, akkore, ha önök erről tudtak vagy ha nem. Mert ha önöknek készült ez a lista, akkor önök azt simán végignézték, hogy hogyan pakolják ki a kisemberek pénzét, a kisbefektetők pénzét bizonyos kedvezményezettek, kiválasz tottak a Quaestor legtöbb irodájából; az utolsó 6,5 milliárd forintját. Ezt akkor önök végignézték. Akkor önök másban voltak érdekeltek, nem abban, hogy ez a cég állva