Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. május 8. hétfő (221. szám) - Dr. Szél Bernadett (LMP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Mi a magyarázat arra, hogy az EMMI nem tudott arról, mi zajlik a gödi fogyatékos otthonban?” címmel - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
2444 EMMI, úgy tudom, ezért rendkívüli vizsgálatot indított, és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság felfüggesztette állásából az intézmény igazgatóját. És akkor most kezdődik a történet, tisztelt államt itkár úr. Nem gondolom azt, hogy az EMMI ezzel letudja ezt az egész történetet. Nekem az az alapvető kérdésem, hogy miért egy civil szervezettől kell ezt megtudnia Magyarországnak, hogy ilyen körülmények vannak a Topházban. Egyáltalán elintézhető az EMMI é s a miniszter úr felelőssége ennyivel? Ott van az intézményfenntartó, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, elvileg kötelező rendszeres vizsgálatot folytatniuk, de ott van még egy szervezet, a kormányhivatal, a fővárosi és a megyei, ami elvileg szin tén évente ellenőriz. Megkaphatnánk végre ezen vizsgálatoknak a dokumentációját, tisztelt államtitkár úr? Egyáltalán voltak ellenőrzések, mert ha voltak, akkor miért nem derült ki ez korábban? Ha meg nem voltak, akkor azt gondolom, hogy ez önmagában egy bo trány. A helyzetet egyébként súlyosbítja, hogy a civileket akadályozták abban, hogy elvégezzék az amúgy európai közösségi szinten biztosított munkájukat. Még egy EUs tagállam nincs a Közösségben, aki akadá lyozta volna ezt a csapatot abban, hogy elvégezze a monitorozó tevékenységét. A konkrét országgyűlési képviselőt, aki szintén ott volt, és szintén monitorozni akarta az intézményt, egész egyszerűen félrevezették, egy Patyomkinintézményt mutattak a számára , konkrétan számomra, úgy tettek, mintha minden rendben volna. Hatalmas a forráshiány ezen a területen. Tisztelt Államtitkár Úr! Adnak végre pénzt a szociális szférára? Végre megfizetik az ott dolgozó embereket? És konkrétan végeznek egy átfogó stratégiai átvilágítást az összes intézménynél Magyarországon? Kaptak az ott lévő áldozatok segítséget? Hogy áll ez az ügy, tisztelt államtitkár úr? Részletes válaszokat várok. ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Rétvári B ence államtitkár úrnak. Parancsoljon, államtitkár úr! DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Engedje meg, hogy először beszéljek az intézkedéseinkr ől ezen a téren, és utána pedig az ön látogatásáról az intézményben, amelyet elfelejtett itt megemlíteni. A magyar kormány számára elfogadhatatlan, ha bárhol, bármilyen módon gyermekeket bántalmaztak, éppen ezért a legszigorúbb törvényi szabályokat fogadtu k el a büntető törvénykönyvben, hogy mindenki, aki gyermekek sérelmére követ el bűncselekményt, a lehető legszigorúbb büntetéssel kell hogy szembenézzen. Lépéseket tettünk annak érdekében is a gyermekbarát igazságszolgáltatás kialakítása során, hogy minden ilyen bűntény felderítésre kerülhessen, hiszen sokkal könnyebb most már az eljárást lefolytatni, a gyermekek számára kevésbé traumatizáló, az akkori eseményeket kevésbé felidéző körülmények között tudják minden megyei rendőrségen elmondani azt az esetet, azt a történést, ami velük kapcsolatban lezajlott. Éppen ezért bízunk benne, hogy minél jobban meg tudjuk előzni a későbbiekben ezeket a bűncselekményeket, és minél jobban tudunk segíteni az áldozatoknak, de leginkább a megelőzés az, amire törekszünk. Ebbe n az esetben is, amint a tények napvilágra kerültek, a SZGYF felfüggesztette az intézmény igazgatóját, új vezetőt nevezett ki ideiglenesen, pontosan azért, hogy tisztázni lehessen a körülményeket, és minden korábbi esetben, amikor hasonló eset fölmerült ak ár a nyilvánosság előtt, akár még korábban, mielőtt a nyilvánosság előtt fölmerült volna, mindig a lehető legszigorúbban eljártunk, és azonnal vizsgálatot rendeltünk el. Azon intézményvezetők, akik szabálytalanságot követtek el, az előző vizsgálatok során el lettek küldve az intézményekből, sőt van, aki azóta a börtönbüntetéssel is szembe kell nézzen. Ebben az intézményben is volt egy korábbi vizsgálat, ennek nyomán került felmentésre az előző vezető, és 2016. november 16án került kinevezésre az új. Ön is tudja, hogy későbbi tervünk a