Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. május 5. péntek (220. szám) - Az ügyvédi tevékenységről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója:
2345 valamint ott a vezetőség összeállításánál látszik, hogy a megszűnő testületek szervezetei jelölhetnek a kamara, illetve a kamarai választottbíróság vezetőségének a szervezetébe tagokat. Miért 6 0 fő a 60 fő? Egy emeltebb szakmai követelményt határoztunk meg, valóban ez lehetne 65 is és 55 is. Nyilván az ügyszámokhoz igazodóan, az elmúlt évek tapasztalataihoz igazodóan találták meg ezt a számot azok, akik közreműködtek a törvény megalkotása során. A 75 év és a 65 év összevetésénél azt azért figyelembe kell vennünk, hogy a választottbírósági eljárásban a munkateher nem ugyanaz egyegy bíró részére, mint egy rendes bíróságon, ahol napi taposómalomban vannak benne, tehát az igénybevétel is nagyobb. Ug yanakkor ez a lehetőséget is megnyitja volt bírák számára, hogy adott esetben kisebb leterheltség mellett ebbe a testületbe bekerülve akár választottbíróként folytassák a tevékenységüket. Tehát igazából nem érzek akkora ellentmondást ebben a fajta szabályo zásban. Hogy a 24 év hogy került bele? A korábbi szabályozásban is ennyi volt, tehát nem került megváltoztatásra a dolog. Azt hiszem, hogy talán sikerült érintenem a főbb kérdéseket. Köszönöm a figyelmet, és köszönöm képviselőtársaim aktivitását. (Taps a k ormánypártok soraiban.) Az ügyvédi tevékenységről szóló törvényjavaslat általános vitája ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A módosító javaslatok benyújtására ma délután 16 ór áig van lehetőség. Soron következik az ügyvédi tevékenységről szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. A kormányelőterjesztés T/15371. számon az Országgyűlés informatikai hálózatán mindenki számára elérhető. Elsőként megadom a szót Völner Pál á llamtitkár úrnak, az Igazságügyi Minisztérium államtitkárának, a napirendi pont előterjesztőjének. Parancsoljon, államtitkár úr, öné a szó. DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Vitathatatlan, hogy az ügyvédség intézménye mindig is központi szerepet játszott az igazságszolgáltatás működésében, ezen belül is a büntetőeljárásban védőként való közreműködés az Alaptörvényünkből is adódó követelmény. N em hagyható figyelmen kívül az sem, hogy az utóbbi évtizedekben a jogviták is a korábbiakhoz képest lényegesen bonyolultabbakká váltak. A felperes részéről a megalapozott igényérvényesítés, alperesi oldalon pedig az eredményes védekezés többnyire olyan jog i szaktudást igényel, ami nélkülözhetetlenné teszi a fél jogi szakember közreműködésével történő eljárását. Az eddig elmondottakra is figyelemmel a jövő év elején hatályba lépő új polgári perrendtartás is fő szabállyá teszi a törvényszéki eljárásban a fél számára a megfelelő igényérvényesítés érdekében a kötelező jogi képviseletet. Az ügyvédek szerepe az igazságszolgáltatásban tehát kortól és időtől függetlenül tagadhatatlan. Tisztelt Országgyűlés! Kérdésként vetődhet fel a jogkereső állampolgárokban, a jog alkalmazók összességében és így a képviselőkben is, hogy miért van szükség új ügyvédi törvényre, ha az ügyvédekről szóló hatályos törvény az alapvető jogelveknek megfelelő, többségében a gyakorlatban is jól használható joganyag. Ne felejtsük el ugyanakkor azt, hogy a törvény 1998. évi hatálybalépése óta eltelt közel két évtized. Ez alatt az idő alatt lezajlott társadalmi, gazdasági, informatikai és jogszabályi változások miatt a törvény gyakran módosult, így többek között ezért is időszerű, hogy egy új, a k ihívásoknak megfelelő, egységes szemléletű kódex készüljön.