Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. május 4. csütörtök (219. szám) - A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvénynek a gyermekvédelem rendszerének megerősítése érdekében történő, valamint egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - DR. SZÉL BERNADETT (LMP): - ELNÖK: - BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): - ELNÖK: - CZIBERE KÁROLY, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
2275 Egy általános megközelítést részben Göd esetében, részben a gyermekvédelmi intézmények, Bicske és az ezekhez kapcsolódó esetekre hadd mondjak! Egyrészt azt gondolom, hogy úgy lehet igazán, Gúr Nándor k épviselő úrnak is válaszolva a prevenció kapcsán feltett kérdésére, úgy lehet igazán eredményes prevenciót végezni, hogyha az intézménytől, a fenntartótól és az intézményvezetőtől független jogérvényesítési és jogvédelmi rendszereket építünk ki. Tehát a le gfontosabb eszköze a prevenciónak és a gyermekek jogai érvényesítésének - de ez igaz a fogyatékosjogokra is, a fogyatékos emberek jogaira is , hiszen intézményi környezetben fokozottan ki vannak téve ilyen típusú visszaéléseknek, tehát a kormánynak és a j ogszabályalkotónak mindig azon kell dolgoznia, hogy a kliens köré hogy lehet többelemű, többszereplős ilyen típusú jogérvényesítési garanciát építeni. Én azt gondolom, hogy ez a legfontosabb. Fontos az is, hogy a vezetőt felkészítsük, fontos az is, hogy a szakemberek megfelelő létszámban legyenek, felkészültek legyenek. Hogy mit teszünk ennek érdekében? Most indul el az a 12 milliárdos továbbképzési program - a múlt hónaptól kezdődött , amely ingyenessé teszi az ágazatban, a szociális, gyermekjóléti és gye rmekvédelmi ágazatban dolgozók számára a továbbképzést, ilyen lesz az új vezetőképzési rendszer is. Azt gondolom, hogy nyilvánvalóan ilyen a béremelés is, ’16ban, ’17ben és ’18ban jelentős mértékben emelkedik az átlagbér az ágazatban, ezek hozzájárulnak ahhoz, hogy felkészült, kellő számban felkészült munkatársaink legyenek. De a prevenció eszköze az az életkezdési program, amely például a gyermekvédelemből kikerülő ifjak, fiatal felnőtteknek az életkezdési esélyeit fogja javítani. Tehát azt gondolom, ho gy számos ilyen elem van. De hadd térjek vissza a jogérvényesítésre! A kormány koncepciója az, hogy fontos a fenntartói ellenőrzés, fontos a szolgáltatásoknak a saját körben való belső ellenőrzése, ezt a jogszabály, ahogy a képviselő asszony is idézte, elő írja, és ez meg is történik, tehát ezeket én be is kértem most például a Topház esetében az SZGYFtől, de fontos az is, hogy megnézzük azt, hogy az intézménytől és az intézményvezetőtől független személyek mit mondanak. Négy ilyen személy van, aki ma Magya rországon ezt érvényesíti. Az egyik maga a hatóság, a hatóságnak, ahogy ön említette is, rendszeresen ellenőriznie kell ezeket az intézményeket, ilyen a gyám, például a gyermekvédelmi gyám, ilyen a gyermekjogi és ellátottjogi képviselő , akiknek a számát most fogjuk tovább emelni , és ilyen az ombudsman, tehát elméletileg független szereplők a kliens körül, a kiszolgáltatott, szolgáltatást igénybe vevő körül ők vannak. Nem véletlen, hogy egyrészt a kormány az elmúlt években az ő szerepüket igyekezett mege rősíteni, és nem véletlen, hogy a látencia csökkenése az elmúlt években leginkább nekik köszönhető. Ha figyelembe vesszük azt, hogy az elmúlt időszakban a gyermekvédelmi esetek kapcsán kik tették a legtöbb bejelentést, azt látjuk, hogy a gyermekvédelmi gyá mok. Tisztelt Ház! Ez a kormány vette el, vette át az intézményvezetőtől és a nevelőszülőtől a gyámságot a gyermekvédelmi gyámhoz, ez az a kormány. Ez az a kormány, amely minden egyes esetben soron kívüli vizsgálatot indított, én magam is az ilyen és hason ló esetekben, bekérve a valamennyi itt most felsorolt szereplő által készített jegyzőkönyvet, vizsgálati elemzést, és utána szakmai irányítói hatáskörben vizsgálatot rendeltünk el, kéthárom héten belül szállítva, elkészítve a végeredményt és tájékoztatva a közvéleményt. Az is igaz, és én egyetértek, hogy a médiának fontos szerepe van, és nagyon sokszor, a legtöbb esetben a segítségünkre volt, de azért emlékezzünk az Alföldi utcára, ahol a média pontosan nem tudta érdemben és a valóságnak megfelelően feltár ni a helyzetet. Ez ügyben a médiahatóság elnökéhez is fordultam, hogy a médiaszabályozásban, a médiaetikában próbáljunk meg olyan szabályozási helyzetet előidézni, ahol a szakmai munkára és a gyermekek életminőségére is kedvezőtlen hatással, mondjuk, egy i lyen eset, mint ami történt az Alföldi utcában, ahol kiderült, hogy semmilyen alapja nem volt, semmilyen rágalmazás… - egész pontosan rágalmazás történt.