Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. május 4. csütörtök (219. szám) - A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvénynek a gyermekvédelem rendszerének megerősítése érdekében történő, valamint egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - DR. SZÉL BERNADETT (LMP): - ELNÖK: - BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): - ELNÖK: - CZIBERE KÁROLY, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
2276 A másik fontos dolog, amit szeretnék itt elmondani, a civil kontroll. A kormány a gyermekvédelemben és a fogyatékosügyben is nemcsak hogy - hogy mondjam - elviseli a civil kontrollt, hanem igényli a civil kontrollt. (17.40) Hadd mondjam el, hogy az Országos Fogyatékosságügyi Tanács például tárgyalta és tárgyalja ezeket az eseteket. Tárgyalta a kiváltási st ratégiát. Hadd mondjam el, hogy hét szakmai kollégium - alapvetően civilekből - szolgáltatási területenként működik, amelyek javaslattevő és elemző testületei az ágazatnak. A kiváltási folyamatra külön civilekből álló kontrolláló testület alakult, az IFFOT , az Intézményi Férőhelykiváltást Felügyelő Testület. Tehát az, hogy a civileket ki akarjuk zárni, a civil szakembereket ebből a világból, egyszerűen nem igaz. Mind a fogyatékosügyben, mind a gyermekvédelemben és a gyermekjóléti reformban a reformnak és a kiváltási stratégiának is az alapvető körvonalait a civil szakemberekkel, a gyakorlatból jövő tapasztalt szakemberekkel való folyamatos és élő, intenzív párbeszéd alapozta meg. A ’16os gyermekjóléti stratégiát is. A kiváltási stratégia, ’11es stratégia m ost januárban napvilágot látott módosítását is. Mert ezek a szakértők javasolták, hogy csökkentsük le a kiváltási stratégia hosszát, zárjuk be az intézményeket. Ez a gödi is be fog zárni. Mert ez is érintett a kiváltási stratégiában. Ez a kormány döntötte el, hogy nem lakóotthonok meg kis intézmények felé megy, hanem támogatott lakhatásba ki fog vinni ennek a stratégiának a végére 20 ezer embert. Ebből 2023 végéig 10 ezret. Ez a kormány döntötte el, hogy a kiváltási stratégia nyomán a környezetükbe, a helyi közösségbe visszaágyazza ezeket az embereket, akik évtizedekig nagy intézményekben kényszerültek élni a település határában. Ez a kormány döntötte el, hogy autonóm, önálló és teljes életet fog ezeknek az embereknek biztosítani. Ez a kormány rendelt hozzá először 6, most meg 77 milliárdot. Kérdezte képviselő asszony, hogy hol a 21, az 22 milliárd, az a második köre a kitagolásnak. Az első körben 660 ember 6 milliárd forintból 6 intézményből költözött ki. Most indul a második a kör, a pályázata április elejé n zárult le, 39 intézményben 2500 ember fog kiköltözni a következő két évben 2018. december 31éig. Tehát azt gondolom, hogy ezt a kormányt vádolni bármilyen halogatással vagy bármilyen eltitkolással vagy bármilyen takargatással… Tessék mondani a korábbi i dőszakból olyan eseteket, amikor így voltak feltérképezve pontról pontra, az összes dokumentum bekérve, és az összes tény az asztalra téve, és utána a közvélemény elé tárva, és utána a jogszabálymódosítási konzekvenciái idetárva önök elé, akár gyermekjólé ti területet - Gyöngyös , akár gyermekvédelmit - Bicske , akár fogyatékos embereket érintett. Azt gondolom, hogy ezt a kormányt aztán végképp nem lehet azzal vádolni, hogy bármilyen súlyú esetben nem megy a végéig az ügynek és nem viszi tanulságig el. Ez ért jött létre másfél évvel ezelőtt a kiemelt gyermekvédelmi ügyek munkacsoportja. Ott van a legfőbb bíró, ott van a legfőbb rendőr, ott van a legfőbb ügyész. Minden egyes ügynek az összes következményét végig szeretnénk tárgyalni. Ez a csomag is azokból a tavaly november 18ai ülésnapon megfogalmazott javaslatokból készült el. Tehát azt gondolom, hogy minden olyan kérdésben, amely a gyermekek jogait kell hogy érvényesítse, mi partnerek leszünk. Hadd térjek át a másik kérdésre, ezt mindenki érintette. Munka példányként úgy hívjuk, hogy a feketelistaügyek. Azt gondolom, ebben egyetértünk, hogy ha valaki gyermeket bántalmazott vagy visszaélést követett el, egyszer s mindenkorra a közszolgáltatásokból száműzni kell. Azt gondolom, hogy nincs közöttünk vita. A k érdés az, hogy ezt hogyan érjük el. Ez a javaslat többfajta módot is tartalmaz erre vonatkozóan. Ilyen például, amit többen említettek, az, hogy vissza kell kérdezni, tájékozódni kell. Többen kérdezték a nevelőszülőt. A nevelőszülőknél sajnos nagyon sokszo r van olyan helyzet, hogy egyik fenntartónál alkalmatlannak bizonyul, átmegy a másik fenntartóhoz. Semmit nem tud róla az új fenntartó. Ezt szolgálja ez a javaslat, hogy ne lehessen ilyen. Igenis, ha valaki nem úgy bánt a gyermekkel, akkor ne lehessen neve lőszülő se második, se harmadik, se negyedik helyen. Azt gondoljuk, hogy ez ezt szolgálja.