Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. május 2. kedd (217. szám) - Farkas Gergely (Jobbik) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Miért nem jár a családi pótlék a felsőoktatási intézményben tanuló gyermekek után is?” címmel - ELNÖK: - FARKAS GERGELY (Jobbik): - ELNÖK:
1963 tanuló és egy köznevelésben tanuló, kétgyerekes családnak számít a kisebb gyerek után igényelhető adókedvezmény szempontjából. Ha pedig van két iskolás gyerek, egy általános iskolás, egy középiskolás és van egy egyetemista korú, akkor az egyetemista ko rú is beszámít olyan szempontból, hogy a másik két gyermek után úgy igényelhetik az adókedvezményt, mintha ők a második vagy harmadik gyermek lennének. Tehát a családi típusú adózás a felsőfokú oktatásban részt vevő diák vagy hallgató pluszképletbe való be számítását is figyelembe veszi, így tehát erre is tekintettel van. Ugyanakkor a felsőoktatásban elsősorban az ösztöndíjjal, a szociális ösztöndíjjal kívánjuk az oktatásban való részvétel lehetőségét elősegíteni, ezért 2010 óta emeltük a költségvetési törvé nyben is a különböző, a hallgatók részére nyújtható juttatásokra rendelkezésre álló keretet. Egyrészt ez most már jóval nagyobb mértékben biztosítható a diákok lakhatására, mint korábban; szociális szempontból is biztosítható, főleg azoknak, akik nyilván n ehezebb anyagi körülményekkel érkeznek, és emellett vannak a tanulmányi ösztöndíjak, amelyek a tanulmányi eredménytől függően vehetők igénybe. Az is fontos az ön írásban leadott kérdésével kapcsolatban, hogy 2018 elejétől ingyenes lesz a fiatalok számára a nyelvvizsgaletételi lehetőség; az Új Nemzedék Központtól utófinanszírozással kaphatják ezt meg. A Diákhitel1 és a Diákhitel2 egyaránt népszerű forma, hiszen a Diákhitel1et 350 ezren, a Diákhitel2t pedig 25 ezren vették igénybe. Az pedig, amit ön adottsá gként mondott, hogy Magyarországon diplomával elhelyezkedni könnyű, ez nem minden európai uniós országban van így, és nem véletlen, hogy ez így történik, hiszen a magyar kormányzat a fiatalok elhelyezkedési támogatására az elmúlt időszakban 28 milliárd for intot fordított. A 30 év alattiak körében azért alacsony a munkanélküliség, hiszen 167 191 magyar fiatal után vettek igénybe a munkáltatók a munkahelyvédelmi akciótervben támogatást, amely, ahogy mondtam, 28 milliárd forint. Ezért a diplomásmunkanélkülisé g szinte teljes mértékben eltűnt, és a fiatalok munkanélkülisége (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) amúgy is messzemessze töredéke az európai uniós átlagnak. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pá rtok padsoraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Kérdezem a képviselő urat, hogy elfogadjae az államtitkári választ. Parancsoljon! FARKAS GERGELY ( Jobbik ): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Ön azt mondta, hogy ösztöndíjakkal próbálják se gíteni a fiatalokat. Kérem, válaszoljon akkor arra a kérdésre, hogy mikor emelték önök, mióta nem emelték a tanulmányi ösztöndíjakra fordítható összegeket. 2007 óta. 2007 óta nem emelték a hallgatói normatívát, amiből a tanulmányi ösztöndíjakat finanszíroz zák. (Dr. Rétvári Bence: Nem mi voltunk kormányon…) Így próbálják önök segíteni a fiatalokat. Ön örült annak, hogy milyen sokan vették fel a diákhitelt. Miért örül ön annak, hogy a fiatalok kénytelenek eladósítani magukat? Tisztelt Államtitkár Úr! Kérem, n ézzen ezeknek a fiataloknak a szemébe, és úgy mondja, hogy örülnek, hogy ilyen sokan kényszerültek felvenni a diákhitelt. És nem válaszolt arra a nagyon logikus kérdésre, hogy ha egy 17 éves fiatal után, aki középiskolába jár, és valószínűleg még otthon va gy egy olcsó kollégiumban él, utána ezek szerint még jár a családi pótlék, akkor egy évvel később, amikor valakit felvesznek egy egyetemre, és sokkal nagyobb költségekkel jár az ő taníttatása, utaznia kell, tandíjat kell fizetni, lehet, hogy albérletet kel l fizetni, utána pedig nem jár a családi pótlék. Erre a kérdésemre nem válaszolt, ezért nem tudom elfogadni a válaszát. (Taps a Jobbik padsoraiból.) ELNÖK :