Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. április 4. kedd (211. szám) - Az európai uniós és a nemzetközi bűnügyi együttműködést szabályozó törvények, és ehhez kapcsolódóan más törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - DR. VEJKEY IMRE, a KDNP képviselőcsoportja részéről:
1254 szempontból is, hogy elősegíti a terrorizmushoz és az erőszakos szélsőségességhez vezető radikalizálódással szembeni b üntető igazságszolgáltatási intézkedéseket. A közelmúltban történt terrorista támadások - tegnap éppen Szentpétervárott - ráirányították a figyelmet arra, hogy sürgősen fokozni kell a releváns információk megosztásának intenzitását, különösen a harmadik or szágbeli állampolgárokra való kiterjesztéssel kapcsolatban. Ennek eredményeként olyan rendszert kell létrehozni, amelynek segítségével a tagállamok központi hatóságai könnyen és hatékonyan utánajárhatnak, hogy mely másik tagállamban őriznek a harmadik orsz ágbeli állampolgárra vonatkozó bűnügyi nyilvántartási információkat. Annak ellensúlyozása érdekében, hogy nem egyetlen tagállamban őrzik a konkrét harmadik országbeli állampolgárra vonatkozó információkat, a decentralizált információs technológiának lehető vé kell tenni azt, hogy a tagállamok központi hatóságai utánajárjanak, hogy egy másik tagállam őriz bűnügyi nyilvántartási információkat. E célból mindegyik központi hatóságnak ki kell osztania a többi tagállam számára egy kódot, amely anonimizált formában tartalmazza a tagállamban elítélt harmadik országbeli állampolgárok személyazonosító adatait. A személyes adatokat anonimizálni kell oly módon, hogy az érintettek ne legyenek azonosíthatók. Az átvevő tagállam „találat”, illetve „nincs találat” alapon megf eleltetheti ezeket az adatokat a saját információival, így megállapíthatja, hogy a többi tagállam rendelkezésére állnake bűnügyi nyilvántartási információk vagy sem, találat esetén pedig azt, hogy mely tagállamokban. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A törvényj avaslat célja, hogy az ECRIShatározatok által bevezetett információcsererendszer megkönnyítse a kölcsönös bűnügyi jogsegélyt, és biztosítsa a büntetőügyekben hozott határozatok kölcsönös elismerését, a dokumentumok tagállamok közötti továbbítására vonatk ozó eljárások egyszerűsítését olyan egységes európai fórum létrehozásán keresztül, amely formanyomtatványok és kódok segítségével egységes, elektronikus, érthető és az automatikus fordítást megkönnyítő formában teszi lehetővé ezen információk cseréjét. A f entiekre figyelemmel a törvényjavaslat célja, hogy az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2012. évi CLXXX. törvény, valamint ezzel összefüggésben a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény módosításával az indokolatla n, szisztematikusan alkalmazott elismerési eljárás kikerüljön a magyar eljárásrendből, és ne csupán formailag, de tartalmilag is megfeleljen az ECRIShatározatoknak. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tudniuk kell, hogy a büntetőügyekben kibocsátott európai nyomo zási határozatokról szóló 2014/41/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv átültetési határideje ez év május 22én jár le. Eddig az időpontig a tagállamoknak meg kell határozniuk azokat az intézkedéseket, amelyek biztosítják az irányelv rendelkezéseinek t agállami megfeleltetését. (Szávay István elfoglalja helyét a jegyzői székben.) Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A törvényjavaslat módosítja továbbá a szabálysértésről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi I I. törvénynek és a büntető törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvénynek azon rendelkezéseit, amelyek új pszichoaktív anyag csekély mennyiségét határozzák meg. Az európai uniós és nemzetközi jogfejlődésre tekintettel szükségessé vált továbbá a Btk. terrori zmussal, illetve terrorizmus finanszírozásával összefüggő büntető rendelkezéseinek módosítása, valamint ezzel összefüggésben számos egyéb jogszabály technikai korrekciója. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A törvényjavaslat a fentiekre tekintettel olyan rendszer t vezet be, amely szabályozási szinten képes biztosítani azt, hogy minden olyan esetben, amikor hazai hatóságok eljárásában valóban szükség van a tagállami ítélet figyelembevételére, azt az adott eljárásában ellenőrizzék a hatóságok, és kellően rugalmas el járásban megfeleltethessék azt. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A KDNP támogatja az európai uniós és nemzetközi bűnügyi együttműködést szabályozó törvények és ehhez kapcsolódó más törvények jogharmonizációs célú