Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. április 3. hétfő (210. szám) - Dr. Szél Bernadett és Ikotity István (LMP) - a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez - „Ki fizeti egy atombaleset számláját?” címmel - IKOTITY ISTVÁN (LMP):
1076 területen megjelenik, hiszen a Nemzeti Eszközkezelő működésével 3 5 ezer állami bérlakás létesült, amelyben 160 ezer szociálisan rászorult személy lakhatását biztosítjuk. Szeretném elmondani, hogy ezen intézkedések hatására az eredmények is jelentkeznek, hiszen a CSOKra például 40,5 ezer család adta már be a kérelmét, t öbb mint százmilliárd forint összeget igényeltek. Ezen túl nagyon fontos eredmény, hogy az elmúlt év során több mint tízezer lakás épült Magyarországon, ami 31 százalékos bővülést jelent. És még nagyobb eredmény, amivel egyébként az Európai Unióban elsők v agyunk, hogy 2016 során két és félszeresére emelkedett, 31 500ra a kiadott építési engedélyek száma, és ahogy mondtam, ezzel az Európai Unióban vezető helyen vagyunk. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Úgy gondolom, hogy a kormán y a lehetőségeihez mérten mindent megtett annak érdekében, hogy a lakásprobléma nehézségein segítsen. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK : Kérdezem képviselő urat, elfogadjae a választ. Z. KÁRPÁT DÁNIEL ( Jobbik ): Tisztelt El nök Úr! Tisztelt Ház! Szórványos taps a kormányzó pártok soraiban, hiszen, államtitkár úr, ha ön nem ért valamit, az nem jelenti azt, hogy az ellentmondás. Én arról beszéltem, hogy ha egy állami hátterű bérlakásépítési program megnövelné a kínálati oldalt, tehát a kínálati oldalon lévő lakások számát, a kínálati szűkösség csökkenése mellett az árak mérséklődnének. Ha ön ezt nem érti, akkor vegyen fel egy olyan szakértőt, aki elmagyarázza önnek, ez ugyanis első szemeszter első órák tárgya. Egészen elképesztő , hogy nem fogja fel! És azt is el kell hogy mondjuk: amikor saját tulajdonú lakásban szeretnek ön szerint a magyarok lakni, akkor ön nemes egyszerűséggel hazudik. A magyar fiatalok számára ugyanis az elérhető árú bérlakás is opció lenne, még a mobilitást is növelné, de önök egész egyszerűen nem képesek az albérleti piacon felmerülő, elképesztően kiugró folyamatokat kezelni, nem képesek egy bérlakásépítési programot létrehozni, miközben egy fiatalnak 2025 évébe is kerülne az, hogy az önök által teremtett k límában és viszonyok között önálló otthonra tegyen szert. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Ne takarózzon tehát lakóparki lakásokkal, ne takarózzon nemzetközi statisztikákkal, mert édeskevés, amit művelnek! Nem fogadom el a válas zát. (Taps a Jobbik soraiból.) ELNÖK : Kérdezem a tisztelt Házat, elfogadjáke államtitkár úr válaszát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) A Ház a választ 103 igen szavazattal, 32 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta. Dr. Szél Bernadett és Ikotity István (LMP) - a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez - „Ki fizeti egy atombaleset számláját?” címmel Szél Bernadett és Ikotity István, az LMP képviselői, interpellációt nyújtottak be a Miniszterelnökséget veze tő miniszterhez: „Ki fizeti egy atombaleset számláját?” címmel. Képviselő úré a szó. IKOTITY ISTVÁN ( LMP ): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány még azután is rendre jó ötletnek nevezi a tervezett paksi bővítést, hogy az Euró pai Bizottság engedélyezte a beruházás állami támogatását, vagyis azt, hogy a kormány a borítékolható veszteséget az adófizetőkre hárítsa. A